Századok – 1999

Közlemények - Szabados György: Imre és András I/85

IMRE ÉS ANDRÁS 97 bán azonosítása miatt érdemel külön említést, de a többi méltóságviselő számbavétele sem érdektelen. A bán és a comesek mellett feltűnik egy prépost, egy hercegi kamarás is, ráadásul az oklevelet kiállító Miska fia Péter a hercegi udvar jegyzője volt.8

0

A Tengermellék politikai megosztottságát a báni tisztség sajátos megkettőződése mindennél jobban jelképezte. Ez a fajta méltóságosztódás sem azelőtt, sem azután nem volt gyakorlatban. Igaz, hogy a szlavón bánság intézménye a 13. századi szórványos példákat követően az Anjou-korban végérvényesen szétvált egy szlavón és egy horvát-dalmát bánságra,8

1

a különbség azonban nyilvánvaló: a bánság két betöltője Imre idejében területi megosztás nélkül, egymás ellenében viselte ugyanazt a tisztséget. András kormányzatát tekintve óhatatlanul felötlik annak kérdése, mennyire érdemes a hercegi bánság intézménye mögött tényleges tartalmat keresnünk. A válasz 800 éves tengermelléki oklevelekből olvasható ki. A méltóságnévsort helyettesítő régiesebb tanúsorok szereplői között csak elvétve fordulnak elő egyháziak, s a pártos herceg comesei körében is igen nagy változatosság mutatkozik, ezért annál szembeötlőbb a „bán" szilárd helye. András — most már nyugodtan minősíthetjük így: — ellenbán az 1198-ban kiadott hercegi privilégiumok világi tanúságtevői között rendre az első helyen áll, sőt egy esetben az alábbi meglepő sorrend alakult ki:,^András bán, György tinnini püspök, Mihály traui püspök, Mihály scardonai püspök, Mátyás corbaviai püspök, Makariás ispán, József ispán, Bona ispán "!82

Ε több, mint feltűnő jelenség magyarázata az Árpádok családi történelmének egy feledésbe merült fejezetéhez vezet. ty

Az, hogy András bán a diplomában a püspököknél előbbre tétetett, arra bizonyság, hogy András herceggel rokonságban volt, akinek nagynénjét, Margitot, II. Géza lányát vette feleségül, amint azt másutt már jeleztük" — állapította meg Katona István.83 A kitűnő jezsuita történetíró itt egy 1208. április 13-án kelt pápai levélre utalt, amelyben előadásából Miklós 1198-as, valamint Benedek 1200 utáni előfordulása is. Ami újdonság, az forrással nem igazolható feltevés, Miklós 1200. évi „címzetes" bánsága. Sem a hivatkozott, sem a többi oklevél — akár királyi, akár hercegi — nem tesz jelzőt a bán méltóságnévsorbeli említéséhez. Wertner 1909. 385. Vö. Fejér, CD. II. 376. Egyedül András bán kapta meg unokaöccsétől, András hercegtől az „egregius" (vitézlő) kitüntetést egy 1198-ból fennmaradt oklevélközi (és nem tanúsori!) szöveg szerint. Smiciklas, CD. II. 296. Vö. Boronkai Iván-Bellus Ibolya kiad.: A magyarországi középkori latinság szótára III. D-E. Bp. 1992. 297-298. Tade Smiciklas, a jeles horvát oklevélkiadó felettébb kétértelmű címzéssel látta el Imre király öccsét. Az „András herceg, avagy horvát nagybán"-kifejezés 1198-tól fordul elő, s ez évben András hercegbánja is András! Ha kizárólag a tárgyalt esztendő adatait néznénk, olybá tűnnék, mintha Smiciklas III. Béla sógorából és fiából egy személyt gyúrt volna! Hanem ezt a megnevezést a kiadó akkor is fenntartotta, amikor már Miklós volt a herceg tengermelléki tisztségviselője. Smiciklas, CD. II. 293., 296., 297., 301., 308., 309., 338., 353., 355., 357. A névmutató és a bánlista soraiból azonban kiderül, hogy Tade Smiciklas nem személyegyesítést végzett, hanem csak András herceg címeit növelte a források által indokolt határokon túlra. Uo. 401., 404. Ezt a nézetet egy másik horvát történész, Ferdo Sisic korrigálta, hangsúlyozva András és Miklós bánságát. Sisic 1944. 188-189. Csakhogy a hercegi hivatalviselők említésénél többet itt sem olvashatunk. Uo. 160., 162., 167. Az utánuk következő idők magyar és horvát kutatása sem végzett részletes elemzéseket. 80

Smiciklas, CD. II. 309-310. 81

Szabados 1994. 649-650. 82

Smiciklas, CD. II. 309. 8 i

„Quod Andreas banus episcopis in hoc diplomata praeponatur, indicare videtur, eum Andreae ducis affinem fuisse, qui Margaritam, eius amitam, adeoque Geisae II. filiam, ut alias iam innuimus, coniugem habuerit, ex eaque füium Andronicum, cuius primum meminit diploma, sustulerit". Katona 1781. 491.