Századok – 1998
Vita - Bálint Csanád: Megjegyzések Róna-Tas András megjegyzéseire IV/949
954 VITA ha — legalább a Buyla-felirat esetében — az 1917 után közzétett nézetek részletes bemutatását és kritikáját olvashatjuk, míg vitapartnerem éppen azért állt meg ennél a dátumnál, „mert ekkor jelent meg Vilhelm Thomsen, az orhoni türk rovásírás megfejtőjének a nagyszentmiklósi kincs feliratairól írott cikke." No de Thomsen cikkének korszakalkotó jellege egyrészt éppen a korábbiak bőséges tárgyalását teszi fölöslegessé, másrészt az azóta eltelt 80 év kutatása — különösen a kazáriai rovásírások fölfedezése! — következtében szükségessé vált az újabb olvasatok és újabb lehetőségek megvitatása. AR. T. A által adott áttekintésből kiderül: a Buyla-felirat 14 megfejtési kísérlete közül 10 Thomsen cikke óta jelent meg! (És akkor még ott vannak a rovásírásos feliratok!) Úgyhogy biztos vagyok abban, sokunk nevében írhatom le: hasznosabb lett volna, ha a nyelvészetileg, turkológiailag képzetlenebb 19. sz-i kutatókéval legalább azonos részletességű bemutatást kapnak a 21. sz. csésze feliratának 20. sz-i olvasatai. (Panthci rei: még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy 13 év elmúltával maga R. T. A. is találna hozzáfűznivalót a saját, 1985-ben megjelent megfejtéséhez.) A nagyszentmiklósi kincs felirataival foglalkozó modern kutatás és a kelet-európai rovásírások értékelő áttekintését illetően: vitapartnerem azok közé tartozik, akik ma a világban erre a legfelkészültebbek; a jelzett várakozásom tehát igazán nem volt alaptalan. Egészen pontosan ahogyan a mostani cikkében a korábbinál jóval bővebb figyelmet szentelt a nagyszentmiklósi feliratok kutatásában egyik kulcsszerepet játszó szónak (zoapan - zsupán), úgy volt kár elmulasztani a lehetőséget az értékelő kutatástörténet írására s a kelet-európai rovásírások egész problematikájának áttekintésére egy olyan könyv írásakor, amelyik éppenséggel „A nagyszentmiklósi kincs feliratai" címet viseli. Ezért vélem úgy továbbra is, hogy ez a cím nem tükrözi a mű tartalmát, különösen ha a feliratok harmadik csoportját (görög betűs görög szöveg) a szerzők teljesen figyelmen kívül hagyják. Ez utóbbi persze nem szemrehányás, nem is lehet az; ugyan miért várnánk el Közép-Ázsia történész kutatójától és a török és mongol nyelvek specialistájától, hogy egy rendkívül problematikus görög felirattal foglalkozzanak?2 Talán az említett felfogásbeli különbségből fakad azon igény eltérő megítélése is, hogy megengedhető-e a korábbi irodalmat mellőzni, legföljebb rapszodikusan idézni azt. Ezen különbség fölött, azt tényként elkönyvelve napirendre is térhetünk. Azért meg kell mondanom: „nem igazán" az elegancia hiányából tettem a megjegyzést arra vonatkozóan, hogy R. G.-nek etikus lett volna az edényfülek későbbi készülésével (és egyebekkel) kapcsolatban László Gy.-ra és másokra hivatkoznia. Más dolog ui. a fülek későbbi fölerősítése általában (ezzel kapcsolatban tartottam etikusnak utalni az előtte járókra) és megint más annak megemlítése a 8. sz. tálka esetében konkrétan (ezt László Gy. megfigyelésével kapcsolatban megtette R. G.) - a kettő szerintem nem keverhető össze. S ha már László Gy. idézésénél tartunk: magát a tényt ugyan — hogy ti. a könyvét annyira használhatónak tartotta — személy szerint örvendetesnek tartom, de kíváncsi vagyok: a szakirodalomból/?. G. miért kizárólag őrá hivatkozott (hellyel-közzel), s hagyta figyelmen kívül mások szintén fontos ötvöstechnikai megfigyeléseit? A vélt sátorábrázolással kapcsolatban azt úja R. T. A.: „Göbl sehol nem írta, hogy Hampelnek ez a rajza pontatlan lenne. Ami pedig Erdélyi rajzát3 illeti, a 'meg-2 Kérésemre Ihor Sevcenko újra megvizsgálta a 9, 10. sz. csésze feliratait s megfigyeléseit egy cikkben adja közzé. 3 Nem a Móra Ferenc Múzeum Értesítőjében, minthogy ilyen nincs is, hímem az Évkönyvében jelent meg.
