Századok – 1998

Vita - Róna-Tas András: Nagyszentmiklós. Zsupán. Megjegyzések Bálint Csanád cikkéhez IV/940

VITA 941 a remény, hogy kritikai kultúránk talán még nem érkezett el a már nem javítható állapotba. Mégsem szántam volna el magamat a reagálásra, ha időközben szerzőtársam, Robert Göbl nem hunyt volna el. Egy bírálattól két dolog várható el. Egyrészt a bírált műben talált új megállapítások összefoglalása, másrészt a műben található tudományos megállapítások szakszerű bírálata, cáfolata, ellentétes nézetek kifejtése. Bálint Csanádnak egy kérdésben feltétlenül igaza van. A könyv a gondatlan kiadói és nyomdai szerkesztés nyomait viseli magán, s az ilyenekhez hozzászokott olvasó, mint Bálint Csanád is, azonnal felfedezi, hogy, sajnos, a magyar társszerző és munkatársa nem látták a korrektúrát. Világos bizonyítéka ennek, hogy mind az én, mind a bibliográfiát összeállító Ivanics Mária neve következetesen rosszul van szedve. Ez egy magyarul megjelenő recenzióban három, minősített esetben öt sort megérdemel, de ennél többet erről írni legfeljebb a címzett által is elolvasható, német nyelven érdemes. Túl messze azonban nem mennék a szomszéd portáján való, egyébként jogos, seprésben, mert sajnos az ilyen típusú hibák még B. Cs. cikkében is előbukkannak (pl. 235. o. 12. jegyzet gorodisca a helyes gorodisca helyett). Nem sikerült már az elején a szerzők bemutatása. Bálint Csanád (továbbiakban B. Cs.) az első oldalon így ír: „Ez alkalommal egy osztrák és egy magyar nyelvész tett le a nagyszentmiklósi kincset kutató nemzetközi tudósgárda asztalára egy művet..." (231. о., a cikket az alábbiakban lapszám 4- о., a könyvet p. + lapszámmal idézem). Robert Göbl, az osztrák akadémia tagja, világszerte ismert numizmatikus, a bécsi egyetem numizmatikai tanszékének, az osztrák numizmatikai társaságnak vezetője volt, akinek éremtani munkái közül néhányat maga B. Cs. is idéz (232. o.). R. Göbl nem volt nyelvész, s a könyvben világosan elhatárolható a kinccsel kapcsolatos munkánk. Két oldalon értekezik B. Cs. ,,A helynevek használatáról". Valójában a Nagyszentmiklós helynévről van szó. B. Cs. meggyőződhetett volna, hogy minden korábbi munkámban, s persze azóta írt művemben (ez utóbbira utal egy utólag beszúrt jegyzetben) mindenütt Nagyszentmiklóst írtam. B. Cs. helyteleníti a német helyesírási gyakorlatból származó Nagy-Szentmiklós alakot. Persze B. Cs.-nak is feltűnt, hogy ezt az alakot még azokban a bibliográfiai idézetekben, ahol az eredetiben egybeírt alak fordul elő, is megváltoztatták. Helyteleníti B. Cs. a kutatástörténeti áttekintést. B. Cs. szerint „lényegében Németh Gyula föllépéséig (1930) terjedő időszakot roppant részletesen" tárgyalom, míg „épen az utóbbi félévszázadban, Ш. napjainkban tevékenykedő, s az előbbiek többségénél lényegesen fajsúlyosabb [sic] orientalisták (pl. Altheim, O. Pritsak, H. -W. Haussig, S. G. Kljastrornyj stb.) tevékenysége, kritikai bemutatása egyáltalán nem lelhétő föl a könyvben" (235. o.). Azok számára, akik nem ismerik a kincs kutatástörténetét nem árt megjegyezni, hogy Németh Gyula nem 1930-ban „lépett fel". Ha máshonnan nem, a bírált könyv bibliográfiájából is tudható, hogy 1915-ben egy igen éles vita zajlott le elsősorban Németh Gyula és Mészáros Gyula között a nagyszentmiklósi kincs feliratairól. A vitát röviden ismertetem a bírált könyv 17. oldalán. Nem csak ez kerülte el B. Cs. figyelmét, hanem két másik tény is. A kutatástörténeti jegyzeteimet {Zur Forschungsgeschichte) azzal a megjegyzéssel kezdtem, hogy a kutatástörténetet részletesen, a lehető teljességgel, csak 1917-ig foglaltam össze, azért eddig, mert ekkor jelent meg Vilhelm Thomsen, az orhoni türk rovásírás megfejtőjének