Századok – 1998
Figyelő - Kéri Henrik: A Tolna megyei német lutheránusok. Megjegyzések egy tanulmányhoz IV/916
918 FIGYELŐ a csak nagyon szerényen dokumentált tolnai viszonyokra alkalmazta. Schmidtnek ugyan látszólag nagyon gazdag anyag állt rendelkezésre: az egyházközségek irattára, de ezekben a telepítéssel egykorú iratanyag alig volt, már csak azért sem, mert az irattárak többségükben a II. József-féle türelmi rendelet után a megalakuló egyházközségekkel együtt jöttek létre. így csak 1800-tól kezdve találunk nagyobb számban egyházközségi krónikákat (így Mekényes, Ráckozár, Nagyszokoly krónikáját az E-vangélikus Országos Levéltárban), egyházlátogatási jegyzőkönyveket, amelyek helytörténetileg ugyan érdekesek lehetnek, a megelőző időkre azonban történeti forrásként ugyancsak kellő kritikával használhatók. Számos visszaemlékezés csak az 1880-as években jelent meg, 100 évvel a türelmi rendelet és az első nagy templomépítési hullám után. Forrásértékük többnyire nagyon csekély. A Schmidt-hagyaték. Schmidt János kortársai emlékezete szerint rendkívüli szorgalommal és gondossággal másolt le minden iratot, amely a tolna-baranya-somogyi evangélikus esperességgel, annak lelkészeivel, tanítóival, népével, falvainak településtörténetével kapcsolatban volt. Nem volt ismeretes, hogy e gazdag dokumentumgyűjtemény mellett számos kézirata is fennmaradt, amelyekben a gyűjtött anyagot vagy annak egy részét feldolgozta. Szita Lászlótól tudjuk, hogy ez az anyag Gustav Schmidt-Tomka ajándékozása révén a németországi Gerlingen város könyvtárába és levéltárába került.8 Szita több kéziratot idéz cím szerint, ezek között is a legterjedelmesebb lehet a Tolna-baranya-somogyi ág. hitu. evang. egyházmegye és gyülekezeteinek krónikája 1713-1781. Gyűjtögette Schmidt János györkönyi ev. lelkész című kézirat, ez az anyag tizenkét kötetnyi feljegyzés. A szerző művét szerényen krónikának. nevezte, talán ezzel is jelezni akarta, hogy nem hiteles történetet írt meg, hanem csak az általa gyűjtögetett anyagot foglalta írásba. E krónika megjelentetése — ismerve Schmidt írói készségét — sok érdeklődő olvasóra találna, gondos hivatkozásai pedig a település- és egyháztörténészeknek, helytörténészeknek lehetővé tennék, hogy a források gondos mérlegelésével a megbízható és hiteles anyagot saját munkájukba átemelhessék. Ez a kéziratos anyag Szita László munkájának fő forrása. A szerző ugyan hangsúlyozza, hogy „dolgozatunkban a hagyatékra hivatkozunk akkor is, ha ismerjük a megmaradt eredeti irat helyét valamelyik magyarországi levéltárban",9 az esetek jelentős részében azonban fordítva történhetett: a jegyzetekben MEEL-lel (Magyarországi Evangélikus Egyház Levéltára, más jelzéssel EOL, Evangélikus Országos Levéltár) jelzett hivatkozások forrása valójában a Schmidt-anyag. Forrásairól szólva megemlíti, hogy „döntően az egyházközségek megmaradt irataira, a Magyar Evangélikus Egyház Levéltárában őrzött Tolna-Baranyai Evangélikus Egyházmegye egyházközségeinek levéltáraira támaszkodtunk",1 0 de ez esetben is a Schmidt-anyag lehet a forrás. Az egyházközségek levéltára ugyanis nem az Evangélikus Országos Levéltárban, hanem ma is az egyes parókiákon van. A legtöbb parókia azonban jelenleg üres, levéltáruk gyakorlatilag hozzáférhetetlen.1 1 Ez azonban technikai kérdés. Schmidt János ismert pontossága okán szöveghű másolatokkal és pontos forrásmegjelölésekkel számolhatunk, о ez az ő anyagára tá-8 Szita, 9. 9 Szita, 10. 10 Szita, 8. 11 A szerző által jelzett tétel-számok (Györköny 136, Kismányok 143, Varsád 162 stb.) nem az EOL, hanem az 1983-ban az Új Magyar Levéltár gondozásában megjelent fondjegyzék jelzései.
