Századok – 1998
Közlemények - Csoma Zsigmond: A szőlészeti-borászati szakirodalom kialakulása Magyarországon (18–19. sz.) A magyarországi szőlészeti-borászati szakirodalmi kezdeményezések IV/859
860 CSOMA ZSIGMOND is érződött. Jól ismerte Magyarország gazdasági adottságait, a növény és környezet viszonyának fontosságát. Könyvébe foglalt tanácsai azonban — amelyre különösen felhívta az olvasók figyelmét — elsősorban Nyugat, Északnyugat-Magyarországra alkalmazhatók. A Calendáriumot a római korban írt naptárakhoz hasonlóan készítette, az egyes mezőgazdasági munkákat a hónapok rendjében sorolta fel. A reneszánsz korszak ezt elevenítette fel és ennek egy kiváló, kései magyar példája Lippay Calendáriuma is. Művében havonkénti részletezéssel, időrendi sorrendben írta le az egyes időszakokra esedékes gazdasági munkákat, 62 oldalon 278 pontba foglalva. Részletesen ismertette a növénytermesztéssel, a gyümölcs-, zöldség-, szőlőtermesztéssel kapcsolatos munkák sorrendiségét, a borkezelés időszerű teendőit. Négyszer jelent meg Szent-Iványi Márton Oeconomia philosophica kalendáriuma is. Mindezekben itt-ott még a középkori misztikus babonák, hiedelmek is megtalálhatók. A kimondottan szőlészeti-borászati első magyarországi szakirodalomra a Nyugat-Európában járt orvosok és ezeken az egyetemeken tanult természetvizsgálók is nagy mértékben hatottak. Komáromy János Péter írta meg az első magyarországi borászati munkát, amikor 1715-ben Bázelben nyomtatásban is megjelent a soproni borokról írt doktori értekezése, Dissertatio physico-medica inauguralis De vino Hungarico Soproniensi... címmel.3 Ebben már a soproni fajtákat és az aszúsodó szőlőfajtákat is leírta. Ezután egymás után jelentek meg a magyar borokról készült fizikai, orvosi vizsgálódások eredményei. így 1720-ban Reimann János több beszámolója a felsőmagyarországi, elsősorban a tokaj-hegyaljai borokról, illetve a szőlőkben termett aranyról. Ez utóbbi kérdés még többször felmerül és lázban tartotta az aranyra éhes társadalmat,4 Tokajnak, a tokaji boroknak pedig belföldön és külföldön is jó reklámot biztosított.5 1721-ben Halléban Welsch, Joh. Melchior disszertációja jelent meg a magyar borok természeti-gyógyító hatásairól, majd Bácsmegyey István értekezett az első cikkek egyikében a felső-magyarországi szőlőtermesztésről.6 Ezek voltak az első híradások a magyarországi borokról, bortermesztésről. Azonban ezek az írások inkább csak egy-egy beszámolót, kevésbé pedig értékelő híradást jelentenek még. 1722-től azonban Bél Mátyás munkáiban a szőlészet-borászat leírásával már nemcsak a mezőgazdasági korabeli ismereteink gazdagodtak, hanem értékes borvidék-történeti, agrár-helytörténeti, néprajzi adatokká is váltak mára ezek a leírások. Bél nem lép túl ugyan a hagyományos mezőgazdaság rendszerezésén az egykori tanítványai — így a szőlészeti-borászati részeket író Matolay János — segítségével írt „De re rustica"-jában sem. Felhasználta viszont az ókori klasszikus íróktól kezdve, a mezőgazdasági ismeretek „Hausväter" irodalmát összegző Hohbergig, az addig összegyűlt tudást. Bél a „Notitia Hungáriáé novae" című történeti könyvébe már a tervei szerint is a magyarországi szőlők és borok témaköréből írt volna. Az egyes borvidékek tárgyalásánál hármas tagolást tervezett. A történeti-helyrajzi részben a szőlők fekvését, adottságait, történeti múltjukat, a gazdasági részben a termesztéstechnikát, és a har-3 J. P Komáromy 1715. 4 Reimann J. A. 1720/a. 1718-1725., Reimann J. A 1720/b. 1733-1735. 5 Az aranyszőlő mondája még a középkorra, sőt gyökerei az antikvitásba vezethető vissza. Tokaj-Hegyalján az arany szőlővessző, illetve az arany szőlőszem formájában írtak róla. Az aranyszőlő kérdéskörhöz részletesen vö: Balassa I. 1991. 428-432. 6 Welsch J. M. 1721. 1-32., Bácsmegyey St. 1721. 330-332.
