Századok – 1998

Közlemények - Fodor Pál: Kié legyen Pankota (1565)? Érdekcsoportok és érdekérvényesítés az oszmán hatalmi elitben a 16. század közepén IV/825

A TÖRÖK HATALMI ELIT A 16. SZÁZAD KÖZEPÉN 827 már sok kortárs egyfajta meritokratikus: érdemeken alapuló rendszernek látta, amelyben a szultáni kegy elsősorban a rátermettséget és a teljesítményt jutalmazta, s amelyet ezért egyesek a „rabszolgák köztársaságának" neveztek el.7 A rátermettség azonban csak egyik — és idővel mind kevesebbre tartott — összetevője volt egy-egy államférfi pályájának. Az oszmán politikai társadalomban mindig is jelen voltak, a 17. századra pedig túlsúlyra jutottak azok a kisebb politikai érdekszövetségek, amelyeket egyesek „politikai családoknak" vagy „politikai háztartásoknak" neveznek.8

Ezen olyan mesterséges, patrimoniális nagycsaládokat értenek, amelyben a ház urának gyermekein és rokonain kívül annak rabszolgái, szabad születésű csatlósai is benne foglaltatnak, s amelynek tagjai — gyakran rokon vagy baráti családokkal, palotabeli támogatókkal összefogva — minden eszközzel támogatták egymást a hivatalszerzésben, az előrejutásban és a javadalmak halmozásában. Általában úgy tartják, hogy a patrónusi, s azon belül is a szultáni palotához fűződő kapcsolatok a 17. századra váltak a hivatalba kerülés legfontosabb feltételévé.9 Ennek jele, hogy ebben az évszázadban a központból érkezettek minden korábbit felülmúló mértékben megszállták a tartományi kormányzói posztokat.1

0 Nyilvánvaló azonban, hogy a személyi kapcsolatok, az ügyeskedés, a protekcionizmus a korábbi időszakokban is fontos szerepet játszott. Olyannyira, hogy ezt a kor szereplői maguk sem tagadták, sőt, alkalomadtán minden vonakodás vagy szégyenkezés nélkül hivatkoztak az oszmán szóval intiszábnak nevezett személyi öszszefonódásokra. Egészében véve azonban rendkívül rosszul állunk az erre vonatkozó információkkal, különösen a 16. század közepe előtt, amikor még viszonylag kevés nyugati beszámoló segít kitölteni az oszmán forrásanyag hiányosságait. Elsősorban persze a magánjellegű források, a misszilisek hiánya nehezíti meg az ilyen természetű kapcsolatok feltárását és a korabeli politikai viszonyokra gyakorolt hatásuk felmérését. Ezért mondható rendkívüli szerencsének, hogy a bécsi levéltárakban néhány oszmán magánlevelet is megőriztek. Ilyen az a levelezés is, amely eredetileg egy Mehmed nevű szandzsákbég tulajdonában volt, és a Zaránd megyei Pankota vára és a hozzá tartozó uradalom megszerzéséért folyó harc kapcsán keletkezett (az iratokat feltehetően az alábbiakban taglalt 1565. évi összecsapások során zsákmányolták a magyar király katonái, s így kerültek Bécsbe).11

Túlzás nélkül állítható, hogy ezek a doku-7 A kifejezést Gianfrancesco Morosini velencei követ használta 1585-ben írott relazio-jában. Le relazioni degli ambasciatori veneti al senato durante il secolo decimosesto. Edite da Eugenio Albèri. Serie III. Volume III. Firenze, 1855, 267. 8 Suraiya Faroqhi: Crisis and Change, 1590-1699. In: An Economic and Social History of the Ottoman Empire, 1300-1914. Edited by Halil înalcik with Donald Quataert. Cambridge, 1994, 552. 9 „But it became even more vital during the seventeenth century": S. Faroqhi: i. m., 571. 10 I. M. Kunt: i. m., 6&-68. 11

Az irat-együttes minket érdeklő része 5 darabból áll: 1. Veli kethüda beszámolója urának, Mehmed aradi bégnek (Wien, Haus- Hof und Staatsarchiv, Türkische Urkunden und Staatsschreiben, 1565 Mai [?], fol. la-lb; vö. Ernst Dieter Petritsch: Regesten der osmanischen Dokumente im Österreichischen Staatsarchiv. Band 1. (1480-1574). [Mitteilungen des Österreichischen Staatsarchivs. Ergänzungsband 10/1] Wien, 1991,161: 461. sz.); 2. a temesvári beglerbég udvari ügyvivője, Hizir levele Musztafa temesvári pasának (HHStA, Turcica 20 Konv. 4, fol. 36a-36.b; vö. E. D. Petritsch: i. m., 154: 439. sz.); 3. a nagyvezír kapuőreinek parancsnoka, Iszkender levele az aradi bégnek (uo., 37a-37b; E. D. Petritsch: i. h.); 4. Ferhád aga főistállómester levele a temesvári pasának (uo., 38a-38b; E. D. Petrisch: i. h.); 5. Ferhád aga főistállómester levele Mehmed vidini bégnek (u. o., 39a-39b; E. D. Petritsch: i. h.). A levelekhez rövidebb-hosszabb olasz nyelvű összefoglalókat is készítettek a bécsi udvari hivatalnokok.