Századok – 1998

Közlemények - Fodor Pál: Kié legyen Pankota (1565)? Érdekcsoportok és érdekérvényesítés az oszmán hatalmi elitben a 16. század közepén IV/825

KÖZLEMÉNYEK Fodor Pál KIÉ LEGYEN PANKOTA (1565)? Érdekcsoportok és érdekérvényesítés az oszmán hatalmi elitben a 16. század közepén A külső megfigyelő számára a 15-17. századi Oszmán Birodalom legfeltűnőbb jegye a szultáni hatalom különleges ereje és a végletekig központosított államszervezet. A birodalom kormányának számító szultáni tanács tagjai — mint az uralkodó személyes képviselői — nemcsak a legfőbb végrehajtó, törvényhozó és bírói funkciókat gyakorolták, hanem bármely alattvaló vagy település mindennapi életébe is beleavatkozhattak, ha a birodalom érdekei úgy kívánták. A szultáni tanácsba bekerülni óriási társadalmi emelkedést, hatalmas vagyont jelentett, a vezíri rangúak számára pedig azt, hogy immár gondolhattak és törekedhettek a posztok posztjának: a nagyvezírségnek az elnyerésére. Am a karrier-lehetőségeket meghatározó szabályokat és a korabeli társadalmi értékrendet tanulmányozva meglepődve tapasztaljuk, hogy a hierarchia felső szintjén az utak nem a központba, hanem éppen fordítva: a központból a tartományokba vezettek. A birodalom kincstárnoka, a defterdár előrelépésnek tekintette, habeglerbégi kinevezést kapott, mint ahogy a janicsárok nagyhatalmú agája is szívesen hagyta ott a fővárost egy szandzsákbégi stallumért. Ez nem is csoda, hiszen a II. Mehmed korára visszanyúló központi „törvénykönyv", amely a hivatalnokok mozgását hosszan tartó érvénnyel megszabta, úgy rendelkezett, hogy „a szandzsákbégek rangban a palota [külső részlegének] agái felett állnak".1 Ez a rendelkezés — többek közt — azt a ki nem mondott állítást foglalja magában, hogy az állami besorolás szerint például egy magyarországi szandzsákbég megelőzte az udvari zsoldos elit-alakulatok (szpáhik, janicsárok stb.) parancsnokait, a szultáni hatalom legfőbb támaszait. Mindez csupán törvényi szintű rögzítése volt annak a ténynek, hogy az Oszmán Birodalom közigazgatása, katonai szervezete és pénzügyigazgatása mintegy kétszázötven éven át a szandzsákoknak nevezett tartományok hálózatára épült. Szandzsákok szerint tailották nyilván a népességet, mérték fel a termelési kapacitást és vetették ki az alapvető adókat, s ami a legfontosabb, szandzsákok szerint osztották ki a szolgálati birtokokat, a tímárokat. A szandzsákon (és a több szandzsákot magában foglaló beglerbégségen) alapult a birodalom katonai szervezete, melyet timár- vagy — a középkori 1 Ahmet Akgündüz: Osmanli kanunnâmeleri ve hukûkî tahlilleri. I. Kitap. Osmanh hukukuna giriíj ve Fâtih devri kanunnâmeleri. Istanbul, 1990, 321, 335. Vö. Cornell H. Fleischer: Bureaucrat and Intellectual in the Ottoman Empire. The Historian Mustafa Âli (1541-1600). Princeton, 1986, 193.