Századok – 1998

Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: „Platea chapo ucza vocata”. A hazai posztóipar 16. századi történetéből IV/793

806 PACH ZSIGMOND PÁL zetetlen (sine mercede) munkára szorítani78

(ahogy ezt korábban Mágocsi Gáspárral is megfogadtatták). Ezek az intézkedések és fogadkozások, a török fenyegető közelségében, persze nem vetettek gátat az elvándorlásnak. A küszöbön álló ostrom hírére 1566 első hónapjaiban nemcsak katonák szökdöstek ki a várból és szegődtek János Zsigmond pártjára, s nemcsak nemesek (mint Abrahámfi István) menekítették családjukat Gyuláról biztonságosabb helyre, hanem gyulai polgárok is útra keltek.79

Többen közülük olyan városok felé tartottak, amelyekkel eddig kereskedelmi kapcsolatban voltak: Váradra meg Debrecenbe költöztek (az utóbbinak a lakosai közé hat gyulai családfő kérte felvételét 1566-ban), de egyesek távolabbra: Kassára sőt Pozsonyba is elkerültek.TM Az ostromra 1566 nyarán került sor. Miközben Szulejmán szultán Szigetvárt támadta, Pertev pasa ruméliai beglerbég Gyulát rohamozta meg. Két hónapos kemény harcok után Kerecsényi László főkapitány — a kortársak és a történetírók által máig vitatott indokokból — szeptember legelején feladta a várat.8

1

Gyula török erőd lett, egyben székhelye egy nagy kiterjedésű szandzsáknak, amelyet a szultáni kormány a temesvári vilájethez csatolt és öt kisebb közigazgatási egységre: a gyulai, békési, zarándi, bihari és aradi náhijére tagolt; várható adóinak meg egyéb jövedelmeinek felmérése céljából pedig hamarosan elrendelte települései részletes, személyekig menő összeírását.8

2

Az 1567-ben végrehajtott, majd 1579-ben megismételt munkálat — az 78

A királyi biztosok 1564. június 6-án kötöttek egyezséget Kerecsényi Lászlóval, és június 14-én tettek jelentést Miksának megbízatásuk teljesítéséről és a főkapitány Ígéreteiről: GyO 383, 386-389. — Miksa (aki július 26-án trónra lépett) október 5-én hagyta jóvá az egyezséglevelet, azzal a módosítással, hogy a vár szükségleteire fordítandó összeg kiegészítése ne a szempci harmincad bevételéből, hanem a csehországi adóból történjék; egyben kilátásba helyezte, hogy nagyobb veszély vagy ostrom esetén gondoskodni fog az őrség létszámának emeléséről: ВО II. 148-150; Acsády Ignác: A pozsonyi és szepesi kamara. Bp., 1894. 162-165. — Ugyanakkor Kerecsényi, eddigi személyes járandóságán kívül, még évi 5000 forint fizetéspótlékot eszközölt ki a maga számára: GyO 392, 394. 79

Forgách 314; GyO 411. - A katonák között is akadtak családosok, mint az a fegyverkovács és három tűzmester, akiket még 1563 nyarán küldtek Bécsből Gyulára: GyO 370. Az ostrom közeledtével, 1566 májusában parancs érkezett, hogy a nőket és gyermekeket ne a János Zsigmond uralma alatt álló, hanem a királyi területre költöztessék: Veress Endre kézirata alapján idézi Scherer 206. 80

Az ostrom közeledtével „magna pars [oppidanorum] Varadinum Transilvanicae tunc ditionis et Cassoviam aliaque tutiora loca cum uxoribus et liberis concesserat": Nicolaus Istvánffy: Regni Hungarici História... ab anno 1490 [usque ad annum 1606] descripta. Coloniae Agrippinae, 1724. 288; Zoltai Lajos: Vidékiek beköltözése Debrecenbe 1564-1640 között. Debrecen, 1902. 10, 30, 35-37; ВО I. 166-168. 81

Kerecsényi kétezer magyar lovassal és gyalogossal, valamint a Schwendi Lázár felső-magyarországi főkapitány által küldött négyszáz német katonával védelmezte Gyulát: GyO 419; vö. Istuánffy 288. — Kerecsényi eljárását élesen elitélte, a vár feladását turpissima deditio-nak tartotta Forgách 314. Istvánffy is gyávának nevezte a várkapitányt, aki „consilium de urbe arceque dedenda nimis praepropera desperatione suscepit": 291. Karácsonyi szerint kapzsisága és hiszékenysége akadályozta meg a Gyula védelméhez szükséges szívós kitartásban: I. 166; stb. Szabó Károly viszont cáfolni igyekezett a Kerecsényire szórt vádakat: Gyula vára bukása. In: A Békésvármegyei Régészeti és Művelődéstörténelmi Társulat Évkönyve VII (1881), különösen 46-47. Az ő véleményéhez csatlakozott Veress: GyO 431 és legújabban Csorba 142-143. 82

A török adóztatási gépezet (pontosabban: hódoltatási-adóztatási igény) már az 1550-es években elérte ezt a vidéket is. Áz 1552. évi hadjárat után felállított aradi szandzsák, 1557-1558. évi dzsizje-(fejadó-)összeírása szerint, az aradi, békési és zarándi náhijéből állt. Gyula elfoglalása után a szandzsák központját ide helyezték át, s az eddigi náhijéket a gyulaival és biharival toldották meg.