Századok – 1998
Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: „Platea chapo ucza vocata”. A hazai posztóipar 16. századi történetéből IV/793
Pach Zsigmond Pál „PLATEA CHAPO UCZA VOCATA" Л hazai posztóipar 16. századi történetéből A magyarországi posztóipar — nevezetesen a szürkeposztó- (vagy szűrposztó-) készítés, régi magyar műszóval: csapómesterség1 — legkorábban kialakult központjáról: Debrecenről és vele csaknem egyidőben kifejlődött erdélyi szász körzetéről előző dolgozataimban írtam.2 Jeleztem akkor azt a szándékomat is, hogy — ha lesz még rá mód — hajdani posztóművességünk más telephelyeit is számba veszem. A tervezett munka egyik részletét mutatom be az alábbiakban: a Fehér- és Fekete-Körös térségéről, Gyula és Békés vidékéről szólót. 1. A Fehér-Körös mellett, Békés vármegye délkeleti szögletében úgy tűnik szemünk elé Gyula — szórványos Árpád-kori említések után — a 14. század vége felé, mint egy negyvennél is több Békés és Zaránd megyei helységre (köztük három leendő mezővárosra: Gyulán kívül Békésre és Simándra) kiterjedő uradalom központja és egy főúri család: a Losoncziak lakóhelye.3 Őket, Zsigmond király 1403. évi donációja folytán,4 a Maróthiak követték: foldesuraságuk alatt épült meg a gyulai vár, s olvasztotta magába a gyulai település azokat a köréje eső kis falvakat (Bagd, Krakó, Újfalu, Szentmóric), amelyek utóbb a város utcáinak számítottak. A Maróthi János macsói bánnak címzett 1403. évi adománylevél, majd a reá vonatkozó 1418. és 1419. évi oklevelek Gyulát mégpossessiónak nevezték;5 ám a fia, Maróthi László által szorgalmazott 1438. évi határjárás során már oppidumnak mondták.6 1 A csapómesterség a posztókészítés meglehetősen zajos -— ezért feltűnést keltő — előműveletéről kapta nevét. Nagyméretű, hegedűvonóhoz hasonló íjjal „csapták", bontották fel a juhról lenyírt, összetapadt, csomózott gyapjút; az íj húrjának pattanó csapásai által verték tisztává, puhává, fonásra alkalmassá. A csap szó e szűkebb értelme azután jelentésbővüléssel mindazokra a mesterségbeli munkálatokra kiterjedt, amelyek a szürkeposztó-(szűrposztó-)készítésre vonatkoztak. Ebben a tágabb értelemben vált a szó a mesterség jellemzőjévé, nyelvi kifejezésévé. — A szürkeposztóra (pannus griseus) és a csapómesterségre lásd a 2. jegyzetben hivatkozott dolgozatainkat. 2 Szűrmívesség és árszabályozás a fejedelemség-kori Erdélyben. In: Szomszédaink között Kelet-Európában. Emlékkönyv Niederhauser Emil 70. születésnapjára. Szerk. Glatz Ferenc. Bp., 1993. 45-54; Szürkeposztó és monopólium a fejedelmi Erdélyben. In: Korok, régiók, társadalmak. Tanulmányok Gyimesi Sándor 60. születésnapjára. Szerk. Kulcsár Árpád és Szulovszky János. Bp., 1994. 29-39; A debreceni posztószövők legrégibb céhszabadalma. Egy 14. század végi oklevél utóélete. Századok 129 (1995) 63-100. 3 Karácsonyi János: Békés vármegye története П. Gyula, 1896. 138-141. 4 Veress Endre: Gyula város oklevéltára (1313-1800) [= GyO], Bp., 1938. 3-7. 5 Lud. Aug. Haan: Diplomatarium Békessiense [=BO I.]. Pestini, 1870. 45-48; GyO 10-11. 6 Haan Lajos-Zsilinszky Mihály: Békésmegyei Oklevéltár [=BO II.]. Bp., 1877. 43-45.
