Századok – 1998
Tanulmányok - Berta Péter: A túlélők teendői. (A posztmortális szolgálatok rendje későközépkori városaink vallásos közösségeiben) IV/765
A TÚLÉLŐK TEENDŐI 783 Mindemellett az együttélők figyelme feltehetően arra is kiterjedt, hogy az elhunyt hozzátartozói, különösen a gyász folyamán, megszívlelik-e a haldokló—a posztmortális szolgálatok gondos megszervezésére, a vallásos életminta követésére ösztönző, valamint a hagyaték felosztásával kapcsolatos — útmutatásait, hiszen ez nemcsak a hozzátartozók világlátásának a keresztény létszemlélet alapértékeit preferáló „újraalkotását" segíti elő, de azzal, hogy a hitélet szokásrendjének, általában pedig a közösség kollektív problémamegoldó képleteinek hatékonyságát demonstrálja, a rítus valamenynyi résztvevőjének nélkülözhetetlen szolgálatot tesz. 3. A hosszú távú posztmortális szolgálatok Végül a túlélők feladatainak harmadik csoportját alkotják azok a rendelkezések, amelyek rendszerint a hozzátartozókra és/vagy az elhunyt által létrehozott kegyes alapítványok" (általában egyházi) gondozóira az alapítványi tőke fennmaradásáig alkalmi feladatokat rónak. Ezek szinte kivétel nélkül az eltávozott üdvözülésének hosszú távú biztosítékai. Ide tartozik az örökös misealapítvány,10 0 ill. (a rendszerint a halál napjához igazodó) évforduló-alapítvány101 megszervezése, a költségeik fedezésére szolgáló adomány (földterület, pénzösszeg stb.) gondos kezelése, amelynek bérleti díjából vagy kamataiból a szolgálatot ellátó egyházi személy évenként részesül. Az eltávozók gyakran rendelkeznek öröklámpa10 2 állítása felől is, amelyet a szentségház vagy valamely oltár előtt helyeznek el, s amelynek felügyeletéről a templomatya, ápolásáról a sekrestyés gondoskodik. Esetenként az elhunyt arra kötelezi hozzátartozóit, hogy halála napján minden évben lássák vendégül a környék szegényeit, vagy biztosítsanak számukra egy fürdőt.103 E feladatok — az eltávozott támogatása mellett — kétségtelenül hivatottak arra is, hogy a magukramaradók saját múlandóságukkal kapcsolatos aggodalmait (elsősorban a másvilági találkozás reményének, a lét kontinuitásának hangoztatása révén) enyhítem igyekezzenek, s a szeretett személy emlékét a lehető legtovább megőrizzék. * * * 99 Lásd Szentirmai 1949. íoo 1475-ben Kovács István például — miután saját és szüleinek lelki üdvéért Csudabala birtokát összes tartozékaival együtt a Szent-Lőrincz kolostornak adta — „...azt kérte viszonzásul, hogy minden nap a nevezett oltáron mondjanak érte misét. Hogy az adományozás ténye még biztosabb legyen, kikérte hozzá feleségének, Zsófiának és leányának, Katalinnak, Románfalvi Feyer Jób feleségének beleegyezését is." In Zákonyi 1911: 42. Lásd még: Bártfai Szabó 1935: 14. stb. Az alapító tőke fejében rendszerint a hét egy-egy napján, de legalább évente négyszer kellett misét mondani az elhunyt lelki üdvéért. E misealapítványok természetesen csak addig szolgálták az elhunyt érdekeit, amíg a fenntartásukra rendelt tőke különféle okok (az alapítványi szőlőterületek elértéktelenedése, a kezelők gondatlansága stb.) miatt meg nem semmisült. 101 Házi 1939: 195.; 103.; 160.; 191.; ill. Szende 1990: 269. stb. 102 Herodek 1908: 364., Krizkó é. п.: 18. „Kömlődy Gergely 1498-ban budai házát köti le alapítványul a prépostsági templom örökmécsének és gyertyáinak gondozására...". In Bártfai Szabó 1935: 14. Vó. Házi 1939: 17.; 30.; 89-91.; 103.; 113.; 119-120.; 131.; 140.; 170.; 188.; 190. stb. 103 Vb. Ipolyi 1874b: 635. A szegényekről — ahogyan erre már korábban is utaltam — esetenként halottak napján is szokás volt megemlékezni. Az egri székesegyházi kanonokok kalandos társulatának dékánja például e napon „...a szegényeket két malaccal, kenyérrel és borral megvendégeli; közülük néhányat folruház." In Lukcsics 1912: 707-
