Századok – 1998
Tanulmányok - Berta Péter: A túlélők teendői. (A posztmortális szolgálatok rendje későközépkori városaink vallásos közösségeiben) IV/765
784 BERTA PÉTER A túlélők teendői tehát döntően az eltávozó üdvözülésének elősegítésére, (a transzcendenciákat támadó szkepszis kioltása és a keresztény létperspektíva tekintélyének, intézményeinek újralegitimálása révén) a veszteségélmény feldolgozásának megkönynyítésére, a hozzátartozók és a tágabb közösség mielőbbi reorganizációjára irányultak, végsősoron pedig a generációk „zökkenőmentes" cserélődését, tehát a csoport hoszszútávú fennmaradását tartották szem előtt. Az exitus beálltát követő szertartások, rituális kötelezettségek azonban mindenekelőtt akkor mutatkoznak meg korabeli elrendezettségükben, ha a túlélők feladatait a körülállók10 4 és a haldokló kötelességeivel közös horizontban szemléljük, egyetlen pillanatra sem hagyva figyelmen kívül azt a későközépkori keresztény világszemléleti módot, amelynek működési zavarait, egyre intenzívebbé váló megosztottságát/meghasonlottságát majd látványosan mutatja a reformáció eszméinek intenzív térnyerése. Befejezés A 16. század második felétől már a magyarországi temetkezési gyakorlatban is szemmel láthatóan megjelenik a reformáció törekvéseinek hatása. E problémakör részletes kifejtésére itt nincs módom, csupán néhány észrevétellel/idézettel kívánom jelezni a végtisztesség rituális rendszerében beállt változások irányát. Kétségtelen, hogy a középkor végén a halállal kapcsolatos szorongás társadalmi szintje (különösen a 15. század második felében) emelkedő tendenciát mutat. Magyarországi adataink alapján úgy tűnik, hogy e változás az egyén életének elsősorban lelkiismereti/hitéleti szintjén fejti ki hatását, s többek között az egyháznak juttatott egyre jelentékenyebb kegyes adományokban, a posztmortális szolgálatok méreteinek (a reformáció elterjedése után átmenetileg visszaeső) növekedésében vagy a vallásos társulatok elterjedésében érhető tetten. A halálfélelem társadalmi szintjének korabeli emelkedésében—bár számos más tényezőről is megemlékezhetnénk—mindenekelőtt „...egyfajta vallási reformigény fejeződik ki...: a fokozatosan evilágivá váló értékek és a túlvilági üdvözülés elvesztése miatti félelem konfliktusa vezet ahhoz a szellemi válsághoz, melyből a halál és a pusztulás gondolatának állandó szem előtt tartásával próbálnak kijutni."105 Molnár Ambrus véleménye szerint „...a reformáció egyházai a temetést nem úgy tekintették, mint amellyel egy új, folyamatos munkát kezdtek el az elhalt üdvösségéért, hanem mint utolsó testvéri szolgálatot, amellyel a halott eljövendő sorsára semmiféle befolyást nem gyakorolhatnak."10 6 A halottakért végzett, gyakran jelentékeny összegeket felemésztő egyházi posztmortális szolgálatok célszerűsége válik tehát (részben) megkérdőjelezetté egy olyan hitéleti/társadalmi közegben, amely a 14-15. században az „üdvösségükről gondoskodni kívánók számára (...) a reprezentációs igényektől és a vagyoni lehetőségektől függően igen sok különböző megoldást kínált".10 7 Az 1562. évi Debreceni Hitvallás szerint „»Gonoszságot cselekszenek, akik a holtakért imádkoznak, áldoznak, mert nincs azok megkegyelmeztetéséhez semmi re-104 Vó. Berta 1996. 105 Paczolay 1982: 28. p. 106 Molnár 1994: 24. 107 Szende 1990: 269.
