Századok – 1998

Tanulmányok - Berta Péter: A túlélők teendői. (A posztmortális szolgálatok rendje későközépkori városaink vallásos közösségeiben) IV/765

A TÚLÉLŐK TEENDŐI 777 annak, hogy az eltávozottakért mondandó fohásznak „minemő használatja vagyon (...) hét jeles okát" említi: [a] „mert Úr Istennek elette felette kellemetes, miért ők es Istennek malasztjában vannak és anyaszentegyháznak tagjai, minekönk atyánkfiai és az szentöknek társaságokban menedők". [b] „mert az bádogoknak eremökre vagyon, mert mikoron azpurgatóriombelieknek megszabadulásokkal az szentöknek számok megszaporodik, annyével az ő mennyei eremök es öregbül vele". [c] „harmad használatosság az szegén purgatóriomban valóknak nagy vigasztalások". [d] „negyed használatja az szegényekért imádkozni, mert ők es eremest megsegéjtnek minket mind életönkbe, mind halálunknak idein, mind az utolsó nagy ítéletnek napján". [e] „ötöd használatja, hogy ők es imádnak miérettönk". [fl mert „valamit az szegén hallottakért tészönk, mindenestől fogva még azonképpen tészök a mi idvességönkért, Szent Dávid próféta rajta bizonság. Az én imádságom az én kebelembe tér be hátra". [g] „heted használatja; isteni szent malasztnak és iralomnak és végre az erek dicsőséges boldogságnak érdemlése".7

1 A másvilági lét ezők „támogatása" tehát korántsem pusztán önzetlen cselekedet72 (s ez a megállapítás nem mond ellent a vallásos közösségek karitatív törekvéseiről korábban írottaknak): a magáramaradó legalább annyira számít az elhunyt visszajelzéseire és közbenjárására, mint arra, hogy például preterminális és a gyász idején esedékes teendőinek maradéktalan ellátása révén tőle függetlenül is elősegítheti saját üdvözülését. Az én imádságom az én keblembe tér vissza - épp ez a spirituális „tapasztalat" a keresztény szemlélő saját túlvilági sorsával kapcsolatos aggodalmainak egyik leghatékonyabb ellenszere. Általánosan elteijedt szokás a gyászmisék mondatása.7

3

Az egri papi imatestületben ha „...a tagok közül valaki meghalt, a társulat nyomban énekes gyászmisét tartott érette s a tagokat is kötelezte, hogy mondjanak misét az elhunytnak lelkiüdvéért. A temetés napján, továbbá a temetést követő hetedik és harmincadik napon a főoltárnál tartott a társulat énekes gyászmisét, s a zsoltárokat énekeltette. (...) A temetésen is részt vett a társulat. Azon tagok síijánál, kiket az egri székesegyházban temettek el, a temetés után egy hónapig egy nagy gyertyát égettek a káptalani istentisztelet alatt. 71

Halottak napja. Érdy kódex II. köt., 341.; 432. 72

Lásd a d., e. ill. f. pontot az imént közölt idézetben. 73

Itt jegyzem meg, hogy Buda városa (1276-ban elnyert privilégiumának köszönhetően) rendszerint azon polgárainak üdvösségéről is gondoskodott, akik fiú- és egyéb örökösök, valamint végrendelet nélkül haltak meg. Az így eltávozók vagyonának „...egyharmadát az elhunyt túlvilági boldogulásáért az egyház kapta meg, kétharmadát pedig a budai vár erődítésére használták föl." In Solymosi 1987: 567. Az 1494. és 1495. évi királyi számadások tanúsága szerint hasonló módon járt el a királyi udvar, ha személyzetének tagjai közül halt meg valaki. Ez esetben „...a végtisztesség megadása a kincstár költségén történt. A Pécsett elhunyt királyi éneklő kanonok temetésére 5 frtot, Bálint királyi udvarnok temetésére pedig Bácsott 6 frtot adtak. Hasonló nagyságú összegeket fordítottak Szerbach királyi pincemester, Miklós királyi szakács és Holy János királyi apród eltemetésére, sőt az utóbbinak ravatalára még 2 frtért néhány rőf fekete posztót is vettek." In Soltész 1905: 61. Ugyanerről a gyakorlatról lásd Danninger 1907: 94.; 118.