Századok – 1998

Történeti irodalom - Goldhagen Daniel Jonah: Hitlers willige Vollstrecker. Ganz gewöhnliche Deutsche und der Holocaust (Ism.: Flodung János) III/752

TÖRTÉNETI IRODALOM 753 Vajon mitől lett Daniel Goldhagen könyve ilyen népszerű a szakkönyveket általában nemigen értékelő amerikai közvélemény előtt, és miért érezte a korral foglalkozó német történészek nagy része annak szükségét, hogy csaknem egyhangúan elítéljék az írást annak észre nem vett pozitívumaival együtt? Ennek oka valószínűleg nem a téma kiválasztásában keresendő, hanem a szerző által követett célokban: Goldhagen nem azt próbálta meg leírni a Holocaust mára már könyvtárakat kitöltő dokumentumaival kapcsolatban, hogy az hogyan zajlott le, hány áldozatot követelt, hanem arra kereste a választ, hogy mindez miért történhetett meg. Az igen felületes olvasó erre a kérdésre gyakorlatilag már a címben megtalálhatja a választ, és egy közkeletű séma alkalmazásával azt is megállapíthatja, hogy „minden önkéntes végrehajtó német volt, tehát minden német önkéntes végrehajtó" is egyben. Ezen érvelés ellen maga Goldhagen emeli fel szavát külön német olvasóinak írt előszavában, ugyanakkor gyakran ő is e felületesség csapdájába esik érvelései alátámasztása érdekében. A szerző előszeretettel alkalmazott szociológiai módszereket, szakkifejezéseket, ugyanakkor ez a könyv alapvetően történelmi témájú. A Hitler önkéntes végrehajtói előzménye és alapja tulajdonképpen Goldhagen 1992-ben a Harvardon megvédett doktori disszertációja, melyet 1994-ben az American Political Science Association a Gabriel A. Almond díjjal jutalmazott. Az olvasó a 728 oldalas könyvben közel 300 oldalnyi jegyzettel, magyarázó szöveggel találkozik, ami néha a könyv olvashatóságát veszélyezteti. Az írás szerkezeti felépítése, valamint a térképek és az embertelenséget ábrázolni hivatott képek bemutatása segítik a leírtak megértését, és Goldhagen valóban csak ott alkalmazza őket, ahol elengedhetetlenek. 1945 után történészek sora foglalkozott azzal, hogy miként történhetett meg zsidók millióinak lemészárlása a második világháború során. A társadalomtudományok jelentős képviselői több magyarázatot megfogalmaztak arra vonatkozóan, hogy hogyan alakulhatott ki Németországban a nemzetiszocializmus, és a Holocausttal kapcsolatban szintén különböző elméletek láttak napvilágot. Goldhagen könyve értékelésének szempontjából egyes történészek azon elmélete lehet érdekes, amely a nemzetiszocializmus gyökereit gyakorlatilag a zsidók európai megjelenésétől, de legkésőbb Luther vallási antiszemitizmusától eredezteti. Szerintük a németek vonzódása a fegyelemhez, rendhez, brutalitáshoz már Hitler hatalomra jutása előtt adott volt, és a német történelem egyfajta különutas fejlődése (Sonderweg) vezetett a Harmadik Birodalom nevében elkövetett bűnökhöz. Születtek ezután új elméletek, elemzések is, korábban nem ismert dokumentumok kerültek elő, amelyek ezeknek az érveknek egyértelműen ellentmondtak, a Sonderweg-teónímak, mégis mind a mai napig vannak követői a történelemtudományban. Goldhagen ugyancsak erre a tradicionális érvrendszeres építi könyvét, és azt ígéri olvasóinak, hogy írásában olyan interpretációval találkozhatnak, amely minden addig nyomtatásban megjelent elméletet háttérbe szorít. Ezt még tetézi is azzal, hogy a témával kapcsolatban korábban megjelent minden jelentősebb írást szinte kivétel nélkül elutasít - nem egyszer önmagának is ellentmondva. Különösen problematikus azon megállapítása, miszerint az „átlagos németek" a 19. század derekától kezdődően gyakorlatilag olyan népcsoporthoz tartoztak, amely egyedi az európai történelemben. Amellett, hogy ezzel figyelmen kívül hagyja azt a nem jelentéktelen tényt, hogy az antiszemitizmus nem egy speciális német jelenség, igazából azt sem határozza meg, hogy a német államhatárokon kívül élő németeket ugyancsak az „átlagos németek" fogalma alá tartozónak tartja-e. Saját indokai alátámasztására alkalmazott Sonderweg-teóriája jelentősen különbözik az eddigiektől. Míg e nézet képviselői elsősorban strukturális kérdésekben keresték a választ, addig Goldhagen mindezt elvetve, egyfajta speciális, csak a németekre jellemző mentális adottságban véli felfedezni a történtek okát. Észreveszi azonban, hogy ezzel az állításával csapdába kerülhet, ezért egy lábjegyzet erejéig igyekszik leszögezni azt is, hogy nem létezik időtlen német karakter, és a német társadalom háború utáni szerkezete, illetve kollektív tudata jelentős fejlődésen ment keresztül (667. old. 38. j.). Művének bevezetőjében, majd az azt követő fejezetben a szerző az antiszemitizmustól a Holocaustig vezető speciális német út ábrázolására tesz kísérletet. Fő mondanivalója abban áll, hogy az antiszemitizmus a középkortól kezdve fokozatosan a németek sajátjává vált, és a társadalomban egyre mélyebb gyökereket vert, ezért — így Goldhagen — nem szabad félrevezettetnünk magunkat akkor sem, ha az antiszemitizmus 50-100 évre el-eltűnik. Vallástörténeti, irodalmi és egyéb idézetekkel próbálja meg állítását alátámasztani, és gyakran egymásnak ellentmondó véleményeket állít egymás mellé. Ezzel érdekes módon éppen alapvető tézisét — nevezetesen azt, hogy legkésőbb a 19. század derekától a németek fokozatosan a „megsemmisítő antiszemitizmus" (Exterminations-Antisemitismus) hívei lettek, és ez a szerinte egyedi német antiszemitizmus a németek nemzeti tervévé (nationales Projekt) vált — nem sikerül alátámasztania, bár a könyv ezen része eléggé hosszúra sikeredett. Látszólag kimerítő és részletes jellemzést ad az antiszemitizmusról, de