Századok – 1998

Kisebb cikkek - Németh G. Béla: Egyedi és csoportmagatartások a kommunista hatalomátvétel előtt. (A Válasz 1946–48 között) III/717

720 KISEBB CIKKEK S legalább annyira az antiszemitizmusról s a zsidóság szörnyű megpróbáltatásáról szóló elemző írásait is. Visszatekintő, múlt tények elemzőjeként, mindenesetre, több tehetséget mutatott, s így szándékbeli föltétlen tisztessége valóságosabb, értékesebb eredményeket szülhetett, mint politikai teendőket kijelölő „politológusként". 4. Veres Péternek két hosszabb tanulmánya s három rövidebb eszmefuttatásajelent meg ebben a két évfolyamban, néhány apró írástól eltekintve. Ha Bibó elsősorban a koalíciós pártok, az általa jobboldalinak, ill. baloldalinak minősítettek viszonyával s a kommunisták meg a szovjet megszállók szerepével foglalkozik. Veres inkább a magyar, sőt, az európai társadalmi s mentalitásbeli rétegek magatartásával, várható reagálásaikkal az új közép-európai alakulásokra, mint mondja, a maga „parasztdemokrata" szemszögéből. Abból indul ki az elsőben (A jövendő gondjairól 1947. 397^104.1.), hogy a földosztás magában nem oldotta meg a magyar társadalom kérdéseit, osztályellentéteit. Részint, mert nem volt annyi föld, hogy mindenki annyit kaphatott volna, hogy abból, mint gazda megélhessen. Azok, akik „Kert-Magyarországot" propagálnak, nincsenek tisztában azzal, hogy ahhoz egyrészt milyen eszközbirtoklási és tudásbeli felkészültség kell, másrészt milyen földolgozó ipar s mekkora fölvevő piac. A szövetkezet is kérdéses itt, ahol azt „egy gróf [ti. Károlyi Sándor] kezdte s egy Wünscher [ti. Frigyes] végezte". (1947.399.1.) Kolhozt nem akar a magyarparaszt, törpebirtokon pedig nem lehet eredményesen gazdálkodni. Ügy véli, nem írói feladat a konkrét forma javaslata. De mint a reformkorban vagy a francia és az orosz forradalom előtt s idején is az írók adtak bátorságot , eszmei ihletést, szociális javaslatokat, úgy kellene tenniök ma is. Mégpedig elsősorban a prózaíróknak, az epikusoknak, az értekezőknek. Szerinte ugyanis az, amit nyugatról s a polgári írók részéről kínálnak: „a klerikálizmus és liberálizmus": „pesti nyelven szólva" „lejárt lemez". A műveltek többsége, szerinte, a marxizmusban nem hisz, nem hisz a szocializmusban sem, nem hisz semmiben, csak a saját érdekében. О ugyan nagyon fontosnak tartja a gépesítést, a gépeket s „az atomkorszak" eljövetelét. De ha a „kapitalista-imperialista [szerkezetű] világban valósul meg a gépesítés s az atomerő fölhasználása, az is csak osztályuralom lesz. Emiatt is, de azért is, mert a természettől elszakít, gépember születik majd. Azaz íróinknak, gondolkodóinknak arra kellene ösztönözni, hogy mind a természetrajongással, mind a gépekbe vetett hittel kritikusan nézzünk szembe. Az emberek többsége a vallásos tanokban immár nem hisz. Olyan szellemi légkört kellene teremteni, hogy „legyen bátorságunk önmaga bírálatán túl önmagunk szeretetéhez is". A nagy népek kibírnak hibás lépéseket is, a kicsiknek azonban létükbe kerülhet egy-egy elhibázott történeti szakasz. Második dolgozata mind problémákban mind gondolatokban, mind javaslatokban sokkal gazdagabb. (Hová, merre Európa, 1947. júl. 17-28. 1.) Abból indul ki, hogy a társadalom hibáit, az emberbajait egyesek a társadalom szerkezetéből, mások az ember eredendő természetéből vezetik le. 0, mondja, nem kíván „a racionalizmus" és „a transzcendentalizmus" e vitájában résztvenni. 0 a nemzetet, a nemzeteket tekinti alapnak. A nemzetek egyetértését volna jó megteremteni. De nem lehet, míg azokat osztályerők mozgatják. Az egymást segítő egyetértés a nemzetek között akkor jöhet