Századok – 1998
Kisebb cikkek - Németh G. Béla: Egyedi és csoportmagatartások a kommunista hatalomátvétel előtt. (A Válasz 1946–48 között) III/717
KISEBB CIKKEK 719 eltekintve (pl. Bognár József) — tehetségtelenje s jellem tekintetében sem a jelese maradt Rákosiék direkt akciói következtében a pártban. A Dobi-Dinnyés-Ortutay (vagy akár a Tildy)-féle társaságot mindenesetre nehéz volna bármiféle elitnek tekintem. Am még ezek után, s a választói névsor különböző ürügyekkel való alapos ritkítása után s elemi szabályokat sértő csalásokkal sem jött be az ún. kékcédulás választásokon a Bibó által jósolt 25 százalékos kommunista szavazat. Az általa elsöprőnek ígért Parasztpárt pedig még ennyire sem. A Dunántúl földművelő lakosságát szinte egészében a kitűnő fölkészültségű Barankovics pártja kapta meg, jóllehet a prímás nem kedvelte^ nem őt, hanem (a zsidóság védelmét egyébként hősiesen vállaló) Schlachta Margit erősen egyházias, kicsi pártját támogatta. A Parasztpárt szavazatszáma viszont itt minimálisra csökkent. Bibó, mindenesetre, egyelőre nem éppen erős demokratizmussal, nem helyesli az önkormányzati választások megtartását. Hanem — a korábban általa is önkényesen vagy esetlegesen összehozottnak mondott — Nemzeti Bizottságok demokratán tisztult formában való továbbélését látja üdvösnek. S bennük az így megtisztult koalíció „négy pártjának [...] elsőbbségét nyíltan és őszintén, törvényi eszközökkel biztosítani - természetesen csak bizonyos időre". (Uo. 123.1.) S hogy ezt a sajátos okoskodást stílusban is érzékeltessük, íme egy mondat: „Természetesen nem kell neki a demokráciából a jó sem [az ún. nem baloldalinak], a kilengésekre helyezi a súlyt, s ha demokráciát követel, ez alatt merőben közbiztonságot és szabálytiszteletet ért, de semmiképpen sem felszabadult és öntudatos tömegeket." (111. 1.) A következő Bibó-tanulmány aztán végre elégedett, sőt hozsannázó. Mi adta az okot erre a lelkendező változásra? A kisgazdák „megtisztulása". A külföldön tárgyaló, jó tehetségű Nagy Ferenc lemondásra kényszerült zsarolás és fenyegetés következtében. Varga Béla, a parlament elnöke, a nyílt fenyegetések következtében külföldre távozott, az abszolút tisztajellemű, kitűnő toleranciájú Kovács Bélát a hatóságok összeesküvésben való részességéért letartóztatták. S mivel nem sikerült semmit rábizonyítani, a szovjetek egyszerűen elhurcolták. S most élre került a pártban „az igazi demokratikus" csoport: a Dobi-Dinnyés-Ortutay-féle, amelyről megfelelő jelzőt mondani tárgyias törekvésű írásban nem illik. Arról Bibó tanulmánya nem ejt szót, mily körülmények, mily eszközök révén jött létre e „tisztulás". Nem tudott róla? Mi, akkori egyetemi hallgatók is teljesen ismertük e tisztítás módszereit. S mivel a Parasztpártnak „elsöprő" győzelme sem jött be, Bibó most az ún. Baloldali Blokktól várta az annyira óhajtott igazi demokráciát. Nehezményezte azonban, hogy Nagy Ferencet s Varga Bélát nem állították bíróság elé, mert így, szerinte, rágalmaikkal és tisztségükkel alááshatják külföldön a most immár igaz útra lépett demokratikus magyar fejlődést. Amelyről itt is, mint korábbi tanulmányaiban is bizonygatja, hogy a szovjetek mint eddig is, ezután is távol állnak attól, hogy beléavatkozzanak az ország belügyeibe, társadalmi szerkezetének alakulásába akár a legkisebb módon is. Bibó körül az utolsó évtizedben kialakult egy mítosz. Mítosz és történetírás nem fér össze, kizáiják egymást, halálos ellenségek. Bibó alanyi tisztességét, abszolútjóhiszeműségét, becsületes szándékát senki nem vonja, nem vonhatja kétségbe. Hősies 56-os helytállását is — (bár az sem mentes egy szinte gyermekien bizakodó naivitástól) — igaz tisztelet illeti.