Századok – 1998

Dokumentumok - Baráth Magdolna: Levelek a frontról 1944. Rákosi Mátyás; Gerő Ernő; Farkas Mihály és Vas Zoltán levelezése III/633

DOKUMENTUMOK 705 és kötelességünkről sem, hogy kivegyük részünket a demokratikus Magyarország felépítésének munkájából is. A demokrácia elvi alapját illetően ugyanazokat az eszméket kívánjuk a tömegek előtt szolgálni és hirdetni, amelyeket a demokratikus magyar pállok közösen írtak zászlajukra és amelyeket a nagy Szövetségesek kívánnak Európa újjáépítésében a­lapelvként szem előtt tartani. Éppen ezért, a Keresztény Demokrata Néppárt, mint a Magyar Front tagja és a demokratikus eszmék hirdetője, semmi körülmények között nem mondhat le létjogáról és a többi pártokkal való együttműködés teljes egyenjo­gúságáról. A történeti tények a következők: A Magyar Front keletkezése arra az időre nyúlik vissza, amikor még a német megszállást megelőzően közös magyar célok szolgálatára politikai barátságot kötött a Független Kisgazda és a Szociáldemokrata Párt. A március 19-i fordulat után mindkét párt illegalitásba szorult, de folytatni igyekezett munkáját, kiegészülve az együttmű­ködést kereső egyes legitimista frakciókkal, majd rövidesen a katolikus társadalmi, gazdasági és kulturális szervezeteket az illegális munkába beállító és azokat képviselő Kenessey Pongráccal. Ennél a politikai együttesnél később bejelentette együttműkö­dési szándékát a Békepárt, amely később Kommunista Párt néven szerepelt a Magyar Frontban. Kora ősszel pedig bejelentette csatlakozását a Nemzeti Parasztpárt is. A Magyar Frontban résztvevő katolikus szervezetek egységes politikai képviseletet teremtettek. Ennek megalakulását és a Magyar Frontban való további részvételét és képviseletét, az azonosság folytonosságát kihangsúlyozva, Pálfíy József jelentette be és látta el. Másolatban csatoljuk a Magyar Frontban részt vett Független Kisgazda és Szo­ciáldemokrata Párt vezetőinek igazoló nyilatkozatát. Nemcsak a Magyar Front, hanem a Bíboros Hercegprímás Úr is jóváhagyólag tudomásul vette ennek az új pártnak meg­alakulását, különösképpen pedig azt a tényt is, hogy ennek az új pártnak semmiféle közössége nincs a múltban szereplő hasonló nevű pártokkal. A Keresztény Demokrata Néppárt Magyar Frontban való közreműködése nem volt tiszta formalitás vagy a jövő létjogának biztosítására irányuló kísérletezés, hanem a konkrét és veszélyes illegális munkáknak vállalása. Az ülegalitás ideje alatt megjelent tiltakozó, felvilágosító és lelkesítő röpiratok előállításából és terjesztéséből oroszlán­részét vette ki ez a párt. Sőt amennyiben arra lehetőség nyílt, az illegális munkáról a külföldet is éppen ez a csoport értesítette leginkább. A pártnak külön szervezete foglalkozott azzal is, hogy a katonák tömegét ellássa olyan iratokkal, melyek segít­ségével kivonhatták magukat a német szolgálatból. A politikai üldözöttek, nem u­tolsósorban a zsidó származásúak életmentéséből is a párt kötelékébe tartozó katolikus szervezetek köztudomásúan és sikeresen vették ki részüket. Továbbá számos, lehe­tőség szerinti szabotázsakció megszervezését és kivitelezését, úgymint német katonai autók zsákmányolását, fegyverek rejtegetését, robbantásokat a szervezeteinkben mű­ködő párttagok hajtották végre. Budapest ostromának küszöbén életük kockáztatá­sával párttagok mentek át a felszabadító hadsereg szolgálatára, mely tevékenységről orosz katonai köszönő irat is van kezünkben. Ezek után természetes, hogy a német, nyilas hatóságok a lehető legerőteljesebben üldözték pártunkat és szervezeteinket. Elnökünk sokáig a Gestapo foglya volt, sokakat

Next

/
Thumbnails
Contents