Századok – 1998

Dokumentumok - Baráth Magdolna: Levelek a frontról 1944. Rákosi Mátyás; Gerő Ernő; Farkas Mihály és Vas Zoltán levelezése III/633

706 DOKUMENTUMOK 706 megkínoztak, sőt kivégeztek (többek között Kalló Ferenc t. esperest) vagy Németor­szágba hurcoltak. A felsorolt tényeket jóllehet a múlt év folyamán bejelentettük, mindezideig a­zonban a többi pártokkal való egyenjogúság elve hivatalos elismerést nem nyert. Ezért ügyünket a demokrácia alapelveire és tömegeinkre való tekintettel újból elő­terjesztjük, annál is inkább, mert ennek megtagadása ellenkeznék ajogfolytonosságnak és a demokratikus szabadságnak a többi pártok által is vallott eszméivel. El nem ismertetésünk pedig a fentiek alapján nemcsak jogsérelem lenne, hanem súlyos tör­ténelmi felelősség is azokkal a demokratikus népi tömegekkel szemben, amelyek az ország felépítésében együttműködni és részt venni kívántak. Debrecen, 1945. március 27. Hazafias tisztelettel: Pálffy József a Keresztény Demokrata Néppárt elnöke Géppel írt eredeti, kézi aláírással. MOL: XIX-B-l-n. 2. TILDY ZOLTÁN 1945. FEBRUÁR 14-1 IGAZOLÓ NYILATKOZATA „Főméltóságú Kormányzó Úr! Magyarország demokratikus pártjai: a Független Kisgazdapárt, a Szociáldemok­rata Párt és a Kommunista Párt, a református és a katolikus egyház társadalmi egyesületeinek képviselőivel való előzetes megbeszélés és megállapodás alapján az alábbi: memorandumot juttatják el a Főméltóságú Kormányzó Úrhoz." Igazolom, hogy Horthy Miklós kormányzóhoz 1944. szeptember 20-án beadott memorandum a fenti sorokkal kezdődik. Igazolom továbbá, hogy a Magyar Front munkájában a katolikus egyház-társadalmi (sic) szervezetek tényleg részt vettek. A Magyar Front vezetőségi összejövetelein ezeket a katolikus szervezeteket Pálffy József (volt országgyűlési) képviselő képviselte, aki 1944. október 11-én tartott vezetőségi összejövetelünkön, amelyről Szakasits Árpád és én kormányzói kihallgatásra mentünk, bejelentette, hogy a (Katolikus) Néppárt megalakult, s ő a jövőben a Magyar Frontban ezt a pártot fogja képviselni. Budapest, 1954. február 14-én Tildy Zoltán s. k. a Független Kisgazdapárt elnöke P. H. Géppel írt másolat. Első 7 sor Horthy Miklós kormányzóhoz eljuttatott memo­randumból idézve. MOL. XIX-B-l-n. 3. SZAKASITS ÁRPÁD 1945. FEBRUÁR 22-1 IGAZOLÓ NYILATKOZATA Tildy Zoltán, a Független Kisgazdapárt elnöke 1945. február 14-i nyilatkozatával összhangban igazolom, hogy a Magyar Front 1944. október 11-én tartott vezetőségi értekezletén, amelyről mielőbbi fegyverszünet érdekében kormányzói kihallgatásra

Next

/
Thumbnails
Contents