Századok – 1998
Tanulmányok - Csernus Sándor: Zsigmond és a Hunyadiak a francia történetírásban I/47
64 CSERNUS SÁNDOR szatér az életeleméhez, a harchoz és a kalandhoz és Itáliában — többek között Nápolyi László (,J^ancelau") ellen — majd Keleten (ezúttal a bizánci császárral szövetkezve) folytatja a törökellenes harcot. A nikápolyi csatavesztéssel kapcsolatos utolsó hírt krónikásunk a tragikus események párizsi fogadtatásának leírásával zárja: ez az a részlet, melyet az ismeretlen szerző, az előadásmód elemzésének segítségével valószínűsíthetően szem- és fiiltanúként mutat be.6 0 Jean Froissart, Michel Pintoin, továbbá Boucicaut marsall történetének krónikása a nikápolyi hadjáratot, a hadjáratban való francia részvételt és annak feldolgozásait, majd „hírét a kereszténységben" nagy árnyaltsággal mutatja be: nem azt, vagy nemcsak azt láthatjuk, ahogy az események a részletekben és a valóságban megtörténtek - hanem azt, ahogy a különböző szűrőkön és áttételeken keresztül a francia források a Francia Királyságban és ezáltal az egész keresztény világban a lehető legszélesebb körben közvetítették. A három forrás kitűnően érzékelteti azt az ellentmondásos érzést is, amit a vereség a keresztény nemzetek körében kiváltott, már jól mutatja azt a lovagi eszmékkel és általában véve a lovagsággal szemben megnyilvánuló egyre erősebb kritikai szellemet, amit a nyugati értelmiség egy része (köztük Michel Pintoin) képviselt; még érzékelteti azt a lovagság iránti nosztalgiát és a lovagi értékekbe vetett hitet, melyet Froissart egész életműve tükröz, s mutatja azt a Pintoin-féle leírással vitatkozó (sőt, vele egyértelműen szembehelyezkedő), a legdicsőbb lovag mindig tisztelendő képét és modelljét újra megalkotó és az eseményeknek a lovagság, illetve a francia lovagok számára kellemetlen részének elhallgatásától sem tartózkodó szemléletet, amit a Boucicaut-történet szerzője képvisel. A leírásokból mindenesetre érződik egy Burgundi János vezette francia sereg (és irányítói), valamint a Luxemburgi Zsigmond magyar király közötti, többé-kevésbé nyílt konfliktus (ki ahadseregvezetője?...), érezhető az a rendezetlenség, mely akorabeli lovagseregnek a sajátja és minden bizonnyal a csata elvesztésének egyik fő oka volt. Jellemző, hogy a francia források csak a magyar király embereiről tudnak, és arról nem, hogy a sereg milyen nációkból állt (ami nem is meglepő, hiszen a franciák számára a szövetséges csapatok a magyar király parancsnoksága alatt állottak), s nem tudnak a csata sorsát valójában eldöntő váratlan szerb támadásról sem. A vereségért a felelősséget mindenki a másikra hárítja, de a megközelítésük egy dologban közös: a török elleni keresztes hadjáratban való részvétel annak kimenetelétől függetlenül a keresztény fejedelmek körében egyértelműen dicsőségnek számított. Emellett úgy tűnik, hogy a hadvezetési látens rivalizálás eredményeképp is, Nikápolynál szilárd alapjai teremtődtek meg egy hosszú távú luxemburgi-burgundi nézeteltérésnek, a Zsigmond és János herceg közötti személyes ellentétnek-, de megteremtődött (illetve újrateremtődött) egyben а kereszténység védelmében fegyveresen harcoló fejedelmek nimbusza is. Zsigmond és Burgundiái János egyaránt profitált belőle, hazatérésüket különkülön úgy rendezték meg, mintha győztes csatából térnének haza: Zsigmond haza(1409) és Languedoc (1411) kormányzója, ennek a „tranzakciónak" az eredményeképp lett komáromi ispán (1398) V ö.: Mályusz E.: Zsigmondkori Oklevéltár П./L, Bp., 1958., 429, 1432 sz. reg., Pot, J.: Histoire de Regnier Pot, conseiller des ducs de Bourgogne, Paris, 1929., Mályusz, Zsigmond király..., 107., Atiya, 139-140. 50 Boucicaut, egy rövid pihenést követően ismét a török ellen vitézkedik. Le Livre des Fais..., 128-132, 132-135, 135-139, 139-142, 142-147.
