Századok – 1998
Tanulmányok - Csernus Sándor: Zsigmond és a Hunyadiak a francia történetírásban I/47
ZSIGMOND ÉS A HUNYADIAK A FRANCIA TÖRTÉNETÍRÁSBAN 61 kőzetben játszották el krónikásunk jóindulatát, s nem a lemészárolt és fogságba esett honfitársai fólött mond keserű ítéletet, hanem az általában francia nemesség fölött, amelyik egyetlen, büszkén hirdetett és vállalt funkcióját, a katonai funkciót sem képes többé eredményesen betölteni.3,7 Nikápoly emlékezete később is folyamatosan jelen van Pintoin krónikájában, legyen szó azokról a családokról „akiket olyannyira lesújtott a fájdalom, hogy zokogásukat és könnyeiket visszatartani nem bírták (...) vagy egész Franciaországról, ahol „mindenki fennhangon siratta hozzátartozóját vagy barátját." hiszen „Nem volt a királyságban család, melynek ne kellett volna háza valamely tagját gyászolnia"... de gondoskodni kellett a csatatéren maradt urak tisztségeinek kényszerű újra-betöltéséről, az élők kiváltásáról s az elesettek lelkiüdvéről is (a vereség híre karácsony estéjén érkezett Franciaországba, az országos gyászmisék kezdetét a 1397. január 9-én, a párizsi templomokban megtartott istentiszteletek jelentették...) A rémisztő hírek áramlása is tovább folytatódott; - nyugtalanító követségek érkeztek a török szultántól, segítséget kérő üzenetek a végveszélybe került bizánci császártól... Nyugat-Európa — és az egész kereszténység—még hosszú ideig a hatása alatt állt korabeli története egyik legmegrázóbb, legsokkolóbb eseményének. A hazatérőket pedig nem holmi vereség szégyene övezte, hanem épp ellenkezőleg: a törökellenes hatalmas csatában részt vállalt hősök nimbusza 38 Jó példa erre a másik kortárs forrásunk főhősének, Boucicaut marsallnak a sorsa, aki tevékeny résztvevője volt a nikápolyi hadjáratnak, és akinek emlékei meglehetősen részletes formában maradtak ránk abban a panegyricusban, melyet feltehetően a 15. század első évtizedének végén fejezett be eleddig ismeretlen szerzője, aki magát a szöveget valószínűleg közvetlenül az események után fogalmazhatta meg.39 A Boucicaut-életrajz szerzője a három könyvre osztott történet első részében beszél legelőször Magyarországról, még a nikápolyi keresztes hadjáratot megelőző időszakban, akkor, amikor a főhőst kalandvágya és a kereszténység védelmének gondolata a Szentföld felé vezető útra irányította, „mivel azonban akkor éppen nem volt semmiféle háború a szaracénokkal", a nagy utazónak számító Boucicaut előbb Görögországba (Grece), Bulgáriába (Bougrerie) majd Magyarországra (Honguerie) érkezett társaival együtt.4 0 37 Pintoin, 518-19. 38 Pintoin, 522-23, 548-49., Froissart, XV, 312-360, XVI., 29-68., Atiya, 98-112, 113-125. Setton, 357-369. 39 A szerzőséggel kapcsolatban, többféle elképzelés létezett és létezik: abban értenek mindössze egyet a kutatók, hogy a szöveg Boucicaut marsall közvetlen környezetéből származhatott, és forrása az esetek jelentős részében maga Jean le Maingre, akit „Boucicaut marsallnak is mondottak". Éppen ez az a körülmény, ami miatt a Le Livre des fais számunkra különleges értéket képvisel, hiszen egy „regényes életrajz" („biographie romancée") nem a kronológiai pontosságáról és a leírt események bemutatásának feltétlen valóság-hűségéről híresülhet el, hanem inkább arról a szellemről, amit képvisel, és a történteknek arról az interpretációjáról, amelyet a különböző eseményekkel kapcsolatban tükröz. Boucicaut a korabeli történetek egyik leggyakoribb szereplője, nagyon sok adatunk, sőt jellemrajzunk van róla, lásd pl. Pintoin, 548-49. és Livre des faits..., XIII-LVII. (introduction). 40 ahol „(...) magyar király elé járult, aki nagy kedvességgel fogadta és nagy tisztességadásban részesítette őket. A király éppen akkor egybegyüjtötte sok emberét, mert vitája támadt a morva fejedelemmel, s ezért még inkább megörült látogatásuknak. Három hónapot maradtak nála, majd elbúcsúztak és megindultak hazafelé." Le Livre des Fais.., 88-91.
