Századok – 1998

Tanulmányok - Csernus Sándor: Zsigmond és a Hunyadiak a francia történetírásban I/47

ZSIGMOND ÉS A HUNYADIAK A FRANCIA TÖRTÉNETÍRÁSBAN 59 Feltehetően ez az a momentum, mely a költőként és diplomataként is ismert, hosszú ideig Orléansi Lajoshoz kötődő magyarországi diplomáciai feladatokat is teljesítő és a törökellenes harcban ugyancsak elkötelezett Eustache Deschamps-t — aki az egyik legszélsőségesebb, de később is nagyhatású vélemény megfogalmazójaként is ismerhetünk — arra bírta, hogy a csatavesztésért felelősként és egyben harmadik elteijedt magyarázatként, a „magyarok gyávaságát" jelölje meg. Hasonló álláspontot képvisel, bár valamivel árnyaltabb megfogalmazást ad Jean Le Maingre, azaz Boucicaut marsall életrajzírója, akinek interpretációját az alábbiakban még idézni fogjuk.30 Ilyen körülmények között különösen érdekes Michel Pintoin véleménye, akiről tudjuk, hogy nem vakította el a nemességgel szembeni pozitív elfogultság érzése. Pintoin — aki a fontos események bemutatása előtt gyakran jár el hasonlóan — egy különösen kegyetlen orkán leírásával, illetve csodás égi jelek megjelenésével (ahol üstökösök csapódnak egymásnak...) kezdi mondandóját, majd az „egyházi emberek" bölcs és óvó jótanácsaival folytatja, akik fellépnek a seregben és a franciák között rendszeresen jelenlévő „bűnös szokások" (nők, hazárdjáték, káromkodás, túl sok pompázatos felszerelés cipelése, hivalkodás...) ellen, s akiknek bölcs tanácsát a franciák nem fogadják meg...31 Az események—kezdetben —jól és bölcs körültekintésre valló lépéssel indulnak, mivel (Pintoin elmondása szerint) egy „burgundiait, aki tudott németül" követként menesztettek Zsigmondhoz, aki igen „ésszerű" tanácsot adott, és azt javasolta, hogy a lovasságot a két szárnyra, a gyalogságot saját parancsnoksága alatt középre, az ellenség gyalogságával szemközt helyezzék el, azzal, hogy az ütközet első összecsapását is a középső egységnek szánta. Zsigmond javaslata azonban — a krónika szövege szerint — megosztotta a francia vezéreket, s az „idősebb és tapasztaltabb harcosok hajlottak a király véleményére" az ifjabbak azonban, „akik égtek a türelmetlenségtől és a harci vágytól" nem voltak hajlandóak elfogadni, hogy „azért jöttek el ily messzire, hogy a gyalogos katonák mögött legyenek elhelyezve"-, sőt, ezt a szándékot egyenesen sértésnek tekintették.32

Ráadásul a legnagyobb tekintélyű vezérek a „connétable" és a „maréchal de France" ugyancsak az ő álláspontjukat támogatták:33 Válaszában Zsigmond (legalábbis a krónika szerint) újabb, bölcs érveket sorakoztatott föl eredeti javaslata mellett (pl. hogy a „menekülésre hajlamos saját gyalogsága" így meg nem hátrálhatna), de — úgy látszik az egyik legfőbb veszélyforrást Zsigmond — vagy Pintoin — is érzékelte, és ezért arra is rendszeresen visszatért, hogy „maradjunk egységesek bármi történjék is, és ne hagyjuk, hogy a szenvedély, ez a rossz tanácsadó vezessen minket". Zsigmond többszöri kísérlete, hogy meggyőzze a franciákat, kudarcba fullad: „mintha viaszdugó lett volna a fülükben, úgy hárították 30

Atiya, 138-132. V ö.: Birkás G.: Eustache Deschamps magyarországi utazása és magyar vonatkozású költeményei, Egy. Phil. Közi., (1918), nikápolyi csatára vonatkozó rész. 31

Pintoin, 482-485. 32

Uo., 488-89. 33

„A franciák szokásaival nem fér össze, hogy másokat kövessenek: mindig ők mutatnak példát. Az utóvédben helyezkedni pedig nem jelenthet számunkra mást, mint hogy magunkra vonjuk az összes nép megvetését, akik így minket félelemmel és gyávasággal joggal vádolhatnának (...) azt akarjuk, tudassátok a királlyal, hogy amint az ellenség megjelenik, az itt egybegyűlt keresztények között bizony mi leszünk az elsők, akik rájuk fogunk támadni." Uo., 490-91.