Századok – 1998
Közlemények - Apor Péter: A népi demokrácia építése: Kunmadaras 1946 III/601
A NÉPI DEMOKRÁCIA ÉPÍTÉSE: KUNMADARAS, 1946 615 akiket el akartak vinni. Egy másik ember arról beszélt, hogy hallotta egy nőtől, azért ütik a zsidókat, mert az egyik kereskedőnél találtak két gyereket, és egy másik faluból is eltűnt egy. Több tanú kijelentette, hogy hallották Kabai Esztert kiáltozni, mert a zsidók összeszedték a bátyja gyerekeit. Ugyanakkor, csak néhányan emlékeztek arra, hogy a tömeg azzal vádolta volna a zsidókat, hogy megölik az elrabolt gyerekeket, azaz valóban „elvagdossák a keresztény gyermekek nyakát."4 7 Ez a fajta vád morális távolságot hozott létre a zsidók és a kunmadarasi közösség más csoportjai között: a zsidó kereskedőket a társadalmat veszélyeztető, kegyetlen gyerekgyilkosokká változtatta. A gyerekgyilkosság vádja nagy erővel bír: a gyermek képében megjelenített ártatlansággal szembeállítja az erkölcsi dichotómia másik oldalát, a gonoszt, melyet éppen e technika segítségével alkot meg. Ugyanakkor, ez a technika az eltávolítás egyik alapvető módja. Hozzávetőleg ugyanezek a vádak bukkantak fel a korai keresztények ellen a Római Birodalomban, zsidók és eretnekek ellen a középkori Nyugat-Európában, vagy később a boszorkányok ellen. A keresztényeket gyakran vádolták azzal a Római Birodalomban, hogy szertartásaik során csecsemőket áldoznak föl, majd megisszák a vérüket. A gyerekgyilkosság és gyermekáldozat vádja újra és újra megfogalmazódott az eretnekek ellen is. A csecsemősütés motívuma megtalálható a templomos lovagok perében is, míg a boszorkányokat egyenesen a csecsemőgyilkosságok szakértőinek tartották. A történész felfedezheti e vádakat a 19. századi Kelet-Közép Európában is, ahol többek között a zsidókat vádolták rituális gyerekgyilkosságok elkövetésével vagy a cigányokat csecsemők megölésével, vagy éppen különböző vallásos szektákat gyerekek megrontásával. A vádaskodás utóbbi két formája azonban már jellegzetésen a 20. századhoz kötődik. Egy csoport ellen, mely azáltal záródik ki egy adott közösségből, hogy alapvető értékeit kérdőjelezi meg, hitelesen hangozhatnak az embertelenségüket bizonyító vádak, és így az érzelmi távolság könnyen újratermelődhet. Mi több, ez a vádaskodás igen hatékony lehet, hiszen, ha a bűnös egyén vagy csoport a közösség lényegi normáit sérti meg, megjavításának szándéka elhalványul. Ilyen esetekben a bosszú magatartási mintája válik hangsúlyossá: a tettes kivetése válik céllá.4 8 A tárgyalás folyamán a zsidóüldözés minden résztvevője különböző okok folytán a közösségen kívüliként jelenítette meg áldozatait, és szemükben ez a „kintlévőség" kollektív gyilkossághoz vezetett. Azok számára, akik arra emlékeztek, hogy a pogrom oka a zsidók gyerekgyilkossága volt, ez közös jelentést és a közös cselekvés érzetét biztosította. A különböző, de egy helyen és időben, erőszakban kirobbanó indulatok a közösség ellenségei elleni kollektív gyilkossággá alakultak át. Mi volt a vádlottak szerint a zsidók célja a keresztény gyerekek összeszedésével és megölésével? Az egyik tanú emlékezett arra, amikor Kabai Eszter azt kiáltotta a piactéren egy asszonynak, hogy a zsidók megölték a gyerekeit, majd megfőzték és megették őket. Egy vádlott a következőképp indokolta meg, miért csatlakozott a tömeghez: a mezőn dolgozott, amikor elmondták neki, hogy a zsidók elviszik a keresztény gyerekeket. Az egyikük házában négyet, míg egy másiknál kettőt találtak. Kolbásszá és szalámivá dolgozzák fel őket. Hasonló érvelés bukkant föl egy másik vallomásban: 47 V 56032/1 48 Norman Cohn: Európa démonai. Budapest, 1994. Klaniczay Gábor: Az orgiavádak nyomában. In: Uő: A civilizáció peremén. Budapest, 1990. 194-208. Kende Tamás: Vérvád. Budapest, 1995.
