Századok – 1998
Tanulmányok - Csernus Sándor: Zsigmond és a Hunyadiak a francia történetírásban I/47
ZSIGMOND ÉS A HUNYADIAK A FRANCIA TÖRTÉNETÍRÁSBAN 55 szinte szenvtelen bemutatása: úgy tűnik, a franciák oldaláról — legalábbis Froissart részéről — nem érezhető semmi különösebb neheztelés Zsigmonddal szemben, sőt még igazi sajnálkozást sem tapasztalhatunk. A krónikás tényszerűen mondja el a tudomására jutott eseményeket, és az ügy kárvallottjának, Valois grófjának is csak a könnyű szívvel elfogadható beletörődés maradt.18 Tehát semmi sérelem, semmi bosszúvágy vagy revansra készülődés. A hosszútávú francia-luxemburgi együttműködés, mely a többé-kevésbé rendszeres egymásra utaltság és a közös politikai érdekek mentén szerveződött, elég szilárd volt ahhoz, hogy időnként kibírjon bizonyos konfliktusokat. „Szemet hunytak felette" — olvashattuk, s a bánkódás hiányát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a francia udvarban máris új feleség-jelölt után néztek; a létrejövő Visconti-házassággal pedig megteremtették a Valois uralkodócsalád későbbi következetes, makacs, Lombardia felé irányuló házasodási politikájának, illetve dinasztikus expanziójának az alapjait.19 Az „ügy" azért valószínűleg ennél valamivel mégiscsak kellemetlenebb lehetett, legalábbis voltak, akik úgy érezhették, hogy ennél kellemetlenebb. Ez a benyomásunk támad akkor, ha Michel Pintoin, vagyis „a Religieux de Saint-Denis"-féle krónikának a szövegét lapozzuk fel. Pintoin pontosságáról és jólértesültségéről ismert krónikája, melynek adatait (az 1380 és az 1400 közötti időszakra vonatkozóan) rendre Froissart szövegével szokták párhuzamba állítani, a magyar és a francia király közötti dinasztikus kooperáció tervéről, illetve Valois Lajos magyar házasságának ügyéről egy szót sem ejt.20 De ugyanilyen meglepetéssel tapasztalhatjuk, hogy miközben Anjou I. Lajos herceg, a „szicíliai király" akcióit meglehetős részletességgel mutatja be, nápolyi ellenfelének, Lászlónak (,,Lendislaus"-nak), a magyarországi kapcsolódásairól egyáltalában nem beszél. Annál feltűnőbb ez, ha látjuk, hogy a Birodalom ügyeiről, Angliáról, Spanyolországról de még Bizáncról, Skóciáról esetleg Örményországról vagy éppen a tatárokról, sőt a török előretöréséről is rendszeresen ad információkat: Magyarországgal kapcsolatban viszont az 1381 és 1395 közötti időszakot illetően mély hallgatásba burkolózik. Ilyen körülmények között azok a feltételezések maradnak számunkra, hogy a krónikába került magyar vonatkozású információk a szöveg csonkulása következtében elvesztek (erre a meglévő szövegrészekből nem lehet következtetni), hogy Pintoin egy másik, mára már elveszett müvében vannak részletesebb adatok (azt tudjuk, hogy Pintoinnek voltak megírt, de ránk nem maradt szövegei), vagy pedig — amire érzésünk szerint a legtöbb közvetett adat utal — ez az epizód szándékosan maradt ki a krónikából. Feltűnő az is, hogy a korabeli francia politikai élet egyik legfontosabb egyéniségéről, a házasodási „ügy" kárvallottnak tekinthető főszereplőjéről, Valois (később Orléansi) Lajosról sem nagyon esik szó mindaddig, amíg Valentina Viscontit nőül nem veszi. Ez még akkor sem nagyon magyarázható meg, ha tudjuk, hogy Pintoin nem nagyon szimpatizált az Orléansi herceg körével. Az utolsó kínálkozó alkalom. 18 Froissart, X., 371-374., Froissart Krónikája, II. könyv, 228-230. 19 Coville, IV/1., 297-298., Froissart krónikája, II. könyv., pp. 229-230. (Az Orléans-i Lajos és Valentina Visconti közötti házasságra 1389 január 27-én került sor.) 20 A krónikás informáltságának ismeretében elég nehéz elképzelnünk, hogy a történtekről nincs tudomása. Guenée, В.: Michel Pintoin, in: Chronique du Religieux de Saint-Denys (ed. par M. L. Bellaquet), Préface, Paris, 1991, (repr.). 66-68.
