Századok – 1998

Közlemények - Apor Péter: A népi demokrácia építése: Kunmadaras 1946 III/601

A NÉPI DEMOKRÁCIA ÉPÍTÉSE: KUNMADARAS, 1946 613 élte túl a háborút, 1945 nyarán vagy őszén hazatért.4

1

Ebből következőleg, a legtöbb hazatért zsidónak nem voltak személyes tapasztalatai és emlékei a haláltáborokról, és így nem is tudtak beszámolni a falusiaknak ehhez kapcsolódó eseményekről, másrészről viszont azok, akik tudtak volna a táborok borzalmairól beszélni, éppen ott haltak meg. Kunmadaras lakosai ezért a deportálásokra nem a különlegesként leírt népirtás összefüggésében emlékeztek, hanem összekötötték egy másfajta hazatéréssel: a katonák hadifogságból való megérkezésével. Szovjet és szövetséges hadifogságból 1946 nyaráig hozzávetőleg a foglyok 20-25 százaléka tért vissza, többségük azonban 1946július után, illetve 1947-ben kifejezetten a választások érdekében került haza. Ezért például Kunmadaras jóval a pogrom után tapasztalta megérkezésüket. A deportált zsidók ellenben lényegesen hamarabb hazajöttek. Mi több, 112 kunmadarasi katona esett el a háborúban,4

2

ami azt jelenti, hogy a zsidók katasztrófája nem tünt különlegesnek a falusiak számára. A korábbi hadifoglyok emlékezete tehát egyfajta összehasonlító formát öltött, abban az értelemben, hogy állandóan összevetették körülményeiket a zsidókéival: „amíg a magyar hadifoglyok a hadifogságból hazajöttek, ott álltak minden nélkül és nem volt egy betevő falatjuk sem, a deportálásból hazaérkezett zsidók azonnal elkezdtek üzletelni, feketézni, és munka nélkül fehér kenyeret ettek, jól éltek, míg mi a földet túrtuk, és legfeljebb máléhoz jutottunk hozzá."4

3 Ez a jelenség fényt vethet arra, hogyan emlékeztek a háborúra. A falusiak soha nem említették a háború eseményeit az általuk elkövetett zsidóüldözéssel összefüggésben, ennek ellenére felfedezhető egy sajátos kapcsolat a háború értelmezésével. A falusiak emlékezete elmosta a különbséget a zsidók deportálása, amikor a közösség minden tagját, beleértve gyerekeket, öregeket és nőket is, elvittek minden ok nélkül, illetve a csak férfiakat érintő katonai szolgálat között. Számukra a háború igazi öszszeomlás volt, melyet éhség és nélkülözés követett. A harcok alatt a férfiakat összeszedték, akár katonának, akár deportálták őket. Hazatérésük után szegénységet találtak, és minden erejüket az élet újrakezdésére kellett fordítaniuk, amely elsősorban kemény fizikai munkát jelentett. Mindezeket figyelembe véve, nyilvánvaló, hogy a falusiak szemében a zsidó kereskedők életmódja, akik azt állították, hogy ők a háború áldozatai, meglehetősen érthetetlen volt, és megerősítette azokat a nézeteket, melyek szerint a zsidó lakosság nem tartozik a háború következményeit elszenvedő közösséghez. Ezt a feltételezést bizonyítja annak a határozatnak a szövege, melyet a pogromot követő, helyi pártok közötti értekezlet fogadott el. E dokumentum fő pontja a zsidók 41

1941. évi népszámlálás. Budapest, 1947. 548-549. Randolph L. Braham: A magyar Holocaust. 2. k. Budapest - Wilmington, 1988. 50., 58. Pelle i. m. 152. 73 hazatért zsidóról ír, azonban nem jelöli meg az adat forrását, a Képes Figyelő című hetilap (a továbbiakban: KF.) 1946. május 25-én viszont 100-120 személyről tud. Az újság adatai valószínűleg helytelenek, mivel egy nemrégiben megjelent áttekintés Kunmadaras emberveszteségeiről 75 túlélőről beszél. Ötvös László: Emlékezzünk régiekre, áldozatokra! Kunmadaras, 1992. 20. Ebben a tekintetben nincsen olyan alapvető kutatás, amely foglalkozna a magyarországi népirtás társadalmi és demográfiai következményeivel, kiterjesztve ezt helyi közösségekre is, habár nem sokkal ezelőtt megjelent egy demográfiai áttekintés a kérdésről: Stark Tamás: Zsidóság a vészkorszakban és a felszabadulás után (1939-1955). Budapest, 1995. 42

Stark Tamás: Magyarország második világháborús emberveszteségei. Budapest, 1989. Gosztonyi Péter: A magyar honvédség a második világháborúban. Budapest, 1992. 283-285. Ötvös László: Emlékezzünk régiekre... 7-11. 43

V 56032/1 .