Századok – 1998
Közlemények - Apor Péter: A népi demokrácia építése: Kunmadaras 1946 III/601
612 APOR PÉTER A vádlottak visszaemlékeztek erőszakos viselkedésükhöz vezető személyes csalódottságukra: „1945 októberében értem haza orosz hadifogságból, és azóta mint napszámos dolgozom, de odáig nem jutottam, hogy egy ruhát tudjak venni. Kunmadarason többek beszélték, hogy kik, arra már nem emlékszem, hogy bezzeg a zsidóknak milyen jó dolguk van, alig jöttek haza a deportálásból, feketézéssel és üzleteléssel máris milyen jól élnek, nem dolgoznak semmit, mégis fehér kenyeret esznek, ruhákat csináltatnak, nekünk volt hadifoglyoknak pedig semmink sincsen. így bizonyos ellenszenv alakult ki a zsidósággal szemben, bár személy szerint nekem egyikkel sem volt semmi bajom, de a hallottak bennem is rosszérzést váltottak ki."3 8 A többi vádlott is megerősítette, hogy hasonló szóbeszéd széles körben teijedt a faluban. Számukra a pogrom kitörésének legjelentősebb oka ez az érzékelt társadalmi feszültség volt. Az életszínvonalbeli különbséget a korábbi hadifoglyok és deportált zsidók életfeltételeinek összehasonlításán keresztül ismerték fel. Az ily módon megfogalmazott életszínvonalbeli eltérés a falusiak számára valódi fenyegetést jelentett: ők „fehér kenyeret esznek, én pedig egy kis málét is alig tudok juttatni az öt apró gyerekből álló családomnak".3 9 A vádlottak szemében a zsidó kereskedők működése veszélyeztette a családok tűlélését. Néhányuk számára ez a fenyegetés a feltételezett zsidó bosszű félelmével kapcsolódott össze. Egyikük űgy emlékezett, hogy Klein azzal indokolta a tojások árának emelését, hogy minden kiskereskedőt tönkre fog tenni, mert a magyarok deportálták, és ezért csak annyi magyarnak kellene maradnia, akik az éjjeliedényt vinnék a zsidók után. Azt is kijelentette, hogy a magyarok nem tudják, mi a szenvedés, mert ők otthon voltak, és ettek, ittak, és csak a zsidók tudják, mi a szenvedés. Ezek a vallomások ugyan utalnak egyfajta bűntudatra, ennek ellenére csak néhány vádlottat motivált a személyes bosszűszomj. Ok arra a helyzetre emlékeztek, amikor a zsidók hazatértek a deportálásból, és követelték vissza elveszett tulajdonukat: „Weinbergerné, amikor hazajött a deportálásból, és széthordott holmijait szedte össze, az én dunnámra is ráfogta, hogy az övé, pedig az az enyém volt."4 0 Felidézvén az okokat, hogy miért kezdték el ütni a zsidókat, a kunmadarasiak összekötötték a pogromot a második világháború emlékével, habár sajátos módon. Nem emlékeztek a háború eseményeire, például deportálásokra vagy bevonulásra a hadseregbe, ellenkezőleg a harc vége volt fontos a számukra, nevezetesen a hazatérés, mind a katonák, mind a zsidók esetében. Kunmadaras 273 főt számláló zsidó lakosságát először a közeli kisváros, Karcag gettójába szállították, melyet 1944. április 24-én hoztak létre, és körülbelül 1300 zsidó élt ott egészen addig, míg át nem vitték őket a megyeszékhely, Szolnok cukorgyárába június 18-án. Néhány nappal később bevagonírozták, és a Harmadik Birodalomba szállították őket. Közülük a legtöbben azonban Veesenmayer (magyarországi német követ és teljhatalmú megbízott) és a magyar hatóságok közötti megegyezés értelmében egy Strasshofhoz közeli ausztriai faluba, Laa an der Thayaba kerültek kényszermunkára és nem koncentrációs táborba. Másik részük viszont Auschwitzban veszett. A deportált személyek jelentős hányada, megközelítőleg 70 és 120 közötti zsidó, akiknek egy jó része ausztriai munkatáborokban 38 Uo. 39 Uo. 40 Uo.
