Századok – 1998
Közlemények - Apor Péter: A népi demokrácia építése: Kunmadaras 1946 III/601
610 APOR PÉTER ki a postahivatalból, és oda vezető útján keveredett az emberek közé. Két másik tanú nagyon hasonló beszámolót nyújtott: egyikük kenyérért ment a pékhez, miközben találkozott a tömeggel; míg a másik vádlott célja az volt, hogy meghallgassa a reggeli dobolást, ahol rendszerint napszámosokat kerestek.3 1 Végül, egyiküknek a zsidóüldözés egyszerű falusi verekedés volt: reggel nekifogtak italozni a társaival, és amikor fejenként három litert megittak, úgy gondolta, hogy meglátogatja egy másik barátját. Véletlenül ugyanazon az utcán ment végig, ahol a lázongó tömeg is, és mivel részeg volt, ő is elkezdett ordítozni. Több tanú úgy adta elő történetét, mintha a verekedés a nap több teendője közül lett volna egy. Például, egyikük elmondta, hogy a zsidók megverése után hazament ebédelni, míg egy másik ezzel indokolta meg korábbi távozását a pogrom helyszínéről: „Mivel nekem mesterem megbízásából Karcagra kellett mennem, hazamentem, megebédeltem, s körülbelül 1 óra tájban kerékpárral Karcagra mentem."32 Jónéhány falusi viszont többre emlékezett. Több nő számolt be arról a veszekedésről, amely egy piacozni érkező asszony és egy zsidó kereskedő, Klein között robbant ki. Egyikük a tojás áráról szeretett volna érdeklődni, amikor meghallotta Kleint, amint felajánlotta, hogy megvásárolja a tojásokat száz millió pengőért a szokásos harminc millió helyett. A nők tiltakoztak a magas ár ellen, és hirtelen elkezdték ütni a kereskedőt.3 3 A férfi magatartása számukra felfoghatatlanul érzéketlen volt, hiszen ha a kereskedő megvette volna az összes tojást, nekik nem jutott volna, vagy ahogy egyikük kiáltotta: „Hát akkor nem tudunk létezni! "Egy másik úgy adta elő a történetet, mintha minden zsidó kereskedő bejelentette volna, hogy a tojás ára száz millió. A piaci nézeteltérést a falu és a gazdag zsidó kereskedők közti harcként jelenítették meg. Az egyik tanú úgy emlékezett, mintha a kereskedő kinyilvánította volna, hogy minden magyart el akar pusztítani. Az asszonyok önmagukat a háztartás fenntartóinak tekintették, és ezt a fajta felfogást megerősítette a férfiak véleménye is. Szemükben egyikük és Klein személyes vitája a rossz megélhetési körülmények, az infláció és az élelmiszerhiány miatti társadalmi elégedetlenséget jelenítette meg. Egy nő elmondta, hogy Weinbergerék megverése után a házban talált kolbászt és húst elhordták a rendőrségre, mert a tömeg követelte az élelem elkobzását, arra hivatkozva, hogy a zsidó családnak még egy disznója is van. (Figyelemreméltó lehet, hogy az orvosi látlelet szerint a három halálos áldozat egyike feltűnően jól táplált volt.) Az egyik asszony a következőképpen számolt be részvételéről: elment megkeresni a féijét, és amikor észrevette őt a tömegben, elmondták neki, hogy az emberek megverték Kleint. Azonnal kihúzta közülük az urát, és hazaküldte: önmagát mint a család védelmezőjét és félje felvigyázóját mutatva be. Az asszonyok felbukkanása a történetekben a háztartás biztonságának eszméjére emlékeztetett, ezért a verekedésnek főként női ügyként való elbeszélése a család jólétének követelményét jelenítette meg. A zsidó kereskedők gazdasági bűnözők lettek, és megverésük jogos bosszúvá változott. Ezen vádlottak számára a pogrom nem fasizmusról és antiszemitizmusról szólt, értelmezésük a család megvédésének és az élelmiszer helyes elosztásáért való fellépésnek a képét idézte: a zsidókat „morális gazdaságtanuk" nevében verték meg. A piaci zendülés résztvevői megérthették a szerte az országban falakon felbukkanó plakátokat, melyek többek közt így 31 V 56032/4 32 V 56032/1 33 Uo.
