Századok – 1998
Tanulmányok - Csernus Sándor: Zsigmond és a Hunyadiak a francia történetírásban I/47
ZSIGMOND ÉS A HUNYADIAK A FRANCIA TÖRTÉNETÍRÁSBAN 53 igazán szokványos helyzetre, amikor a korabeli keresztény Európa egyik legjelentősebb országának trónján, megkoronázott királyként ülő királynő házasságának sorsa egyfajta sajátos „versenyfutásban" dőlt el. Először is azt hihetnők, hogy Zsigmond akciója a Luxemburgok és a Valois-ház között valamiféle mélyebb konfliktushoz vagy ellenségeskedéshez, de legalábbis időleges nézeteltéréshez vezetett. Az a két krónika, melyet erre a korszakra a legmegbízhatóbb forrásnak tekinthetünk, Froissart és Pintoin krónikája; valójában a többiek is, forrásként rendre az ő műveikhez nyúlnak vissza. Jean Froissart két fejezetben tér ki erre a problémára, és ezek a fejezetek magyarul is hozzáférhetők. A szövegek mindkét esetben az 1385-ös esztendőnél szerepelnek de az eseményeket nem folyamatukban hanem inkább azoknak megtörténte után mondják el. Erre világosan utal a „Valois grófjának és Magyarországi Margitnak a házasságáról (1385)" c. fejezet, mely a francia Anjou Lajos és Durazzoi Károly Apuliában és Nápoly környékén, a Nápoly-Szicüiai Királyság birtoklásáért folytatott háborúskodásának leírásával indít, és elmondja azt is, hogy Magyarország királynéja „félni kezdett", hogy Durazzoi Károly „leányait kitúrja az örökségből, és ezért megölette Károly urat", akiknek „halálhíre nagy újság volt mindenfelé, és jó ürügyet szolgáltatott a nápolyi királyné és fia, az ifjú Lajos király háborújának folytatásához". Látható ebből, hogy Froissart Kis Károly halálát nem is igazán a magyar trónutódlással öszszefüggésben szemlélte, hanem egy másik, a francia udvart nyilvánvalóan sokkal jobban foglalkoztató problémakörhöz, a második Anjou-ház nápoly-szicüiai királysággal kapcsolatos esélyeihez kapcsolva említette meg.14 A részlet alapján talán nem túlságosan vonzó és bizalomkeltő (bár a nyugateurópai udvarok gyakorlatától korántsem eltérő) miliőnek a bemutatása után Froissart összefoglalja a magyar trón utódlásának kérdésével kapcsolatos mondandójának lényegét és megadja kommentáljainak első részét, mely kétségtelenül egyfajta jólinformáltságról tanúskodik és a kínálkozó lehetőséget is meglehetősen csábító színben tünteti fel. Froissart szövege, azon kívül, hogy a nevekben téved (s így pl. Máriát Margitként, Zsigmondot majd Henrikként említi), jól írja le a konkrét helyzetet és nemcsak az adott problémakörrel kapcsolatban közöl érdekes adatokat és kommentárt, hanem a francia belső helyzettel kapcsolatban is, hiszen egy félmondatban utal az V. Károly utáni francia monarchia korai szakaszának működési mechanizmusára, melyben a király nagy bátyjainak speciális szerep jut. Mindenesetre egyértelmű, hogy franciaországi Lajos, Magyarország királya" a tervet kellőképpen komolyan vette, hogy a francia udvarban a „magyarországi ügyek" és az „itáliai ügyek" között szoros összefüggést láttak, s így törekvéseikben egyértelműen felfedezhető a Kelet iránti vonzódás (a célpont Itália, a Balkán és Jeruzsálem), megfigyelhetőek hagyományos francia expanziós törekvések. Ugyanakkor világosan érződik, hogy a magyarországi helyzetet a francia udvarban is veszélyesnek tartják, amennyiben (legalábbis Froissart szerint) a „franciaországi bárók" maguk is némi aggodalommal tekintenek a dolgok alakulása elé. Az aggodalomnak ezt a kifejeződése talán annak is tulajdonítható, hogy a szóbanforgó rész már a későbbi tragikus események (Kis Károly halála) ismeretében 14 Jean Froissart: Chronique de France, Engleterre et des pays voisins, ed. Kervyn de Lettenhove: Oeuvres de Froissart, Bruxelles, 1867-1879, 28 köt., X., 342-344., és Froissart Krónikája, II. könyv, 219-220.
