Századok – 1998
Tanulmányok - Csernus Sándor: Zsigmond és a Hunyadiak a francia történetírásban I/47
52 CSERNUS SÁNDOR Ha mindehhez hozzáadjuk azt a presztízst és hatalmi tekintélyt, melyet Magyarország az Anjouk idején szerzett magának, a magyar trón önmagában is a korabeli Európa egyik legvonzóbb országának birtoklását jelenthette. A francia-magyar dinasztikus megállapodás terve számíthatott mindazon erők támogatására, amelyek a Luxemburgok hatalmának növekedését veszélyesnek látták és a schizmát követően az avignoni pápaság érdekkörébe számították magukat. Ugyanakkor természetesen ez az elképzelés nem volt ínyére az ellenérdekelt feleknek, különösen nem lehetett népszerű a nápolyi Anjouk örököseinek (Kis Károly, majd Nápolyi László) körében, akik ily módon Közép-Európában (átmenetileg) és Dél-Itáliában (folyamatosan) is szembekerültek a francia Valois-ház jelöltjeivel. Dél-Itáliában az ún. II. Anjou-ház trónkövetelője, Lajos, majd a fia folytatott velük véres harcot a nápolyi trón birtoklásáért. A terv a Luxemburg-dinasztia tagjainak sem nagyon lehetett a tetszésére, noha — érdekes módon — nyílt konfliktust a Luxemburgok és a Valois között nem tapasztalhatunk, legalábbis messze nem olyan mértékben, mint ahogy az a dél-itáliai területek birtoklásáért folytatott rivalizálás során a nápolyi Anjou-k leszármazottai és a Valois trónkövetelő harcában volt látható. A fentieken kívül természetesen ellenérdekeltek voltak mindazok az erők, amelyek nem az avignoni pápát és vele együtt a korábbi időszakokban nyomasztó francia befolyást kívánták Rómába „exportálni", hanem a schisma megoldására más változatot kerestek.12 A Nagy Lajos leányával, Máriával való házasság tervét már határozottan Zsigmond-ellenes éllel vetette föl ismét Erzsébet anyakirálynő és Garai Miklós nádor köre: a párizsi megállapodás, majd a per procura házasság látszólag lépéselőnyhöz juttatta a francia pártot és Valois grófját, aki már meg is tette az előkészületeket annak érdekében, hogy Magyarországra induljon és trónját elfoglalja. Ebben — mint ismeretes — Zsigmond gyors akciói akadályozták meg, aki a Nagy Lajossal kötött korábbi szerződés (erről francia forrásaink nem tudnak, vagy nem akarnak tudni) értelmében, jogait meglehetősen erőszakosan de legalábbis eléggé „fenyegető módon" érvényesítette, és elérte, hogy a „francia féij" megérkezése előtt nőül vehesse Mária királynőt.1'' Ezzel a Lajos halálát követő trónviszály természetesen még nem zárult le, de a helyzet Valois-megoldása gyorsan és végérvényesen lekerült a napirendről, és Franciaországi Lajos volt az első, aki így „kiesett" a magyar koronáért folyó versenyből. Tanulságos lesz megnézni, hogy a francia történetírás hogyan reagált erre a nem 336, 342, 419, Mályusz, Zsigmond kiráiy..., 16., Coville, A.: Les premiers Valois et la guerre de Cent Ans (1328-1422), Histoire de la France illustrée depuis les origines jusqu'à la Révolution, (dir. E. Lavisse), IV/ 1., 289-290, 301-302, 312-314., Durieux, J.: Le Royaume d'Adria, Revue des Questions Historiques, n° 28, 1886. Jól mutatja a dél-itáliai tervek fontosságát, (helyzetrajznak és politikai programnak is beillik), hogy a saint-denis-i krónikaíró, Michel Pintoin, múvét az „An du Seigneur" mellett a pápa (ill. pápák), a császárok, a francia király, az angol király és a szicíliai király uralkodásának évei szerint is datálja. 12 Az egyházszakadással kapcsolatos francia és magyar törekvések találkozási pontjaira Fraknói V: Magyarország egyházi és politikai összeköttetései a római Szent-székkel, I-IL, Bp. 1901-02., I., pp. 256-338. Mályusz E.: A konstanzi zsinat és a magyar főkegyúri jog, Ért. a Tört. Tud. Köréből, új sor. n° 9., Bp. 1953., 22-36., továbbá főleg Valais, Ai: Le Grand Schisme d'Occident, I-IV, Paris, 1896-1902, vonatkozó részei, Rapp, F.: L'Église et la vie religieuse à la fin du Moyen-Age, Nouv. Clio, Paris, 1981. 63-81, 54-62., Favier, Le Temps..., 347-350., Coville, 314-321, 352-363. 13 Mályusz, Zsigmond király..., 14-16.
