Századok – 1998
Tanulmányok - Korom Mihály: Az Atlanti Chartától a potsdami kollektív büntetésig.(A magyarországi német kitelepítés történetéhez) III/553
562 KOROM MIHÁLY nista miniszterek a kitelepítés gondolatát is hitlerista módszernek ítélve vetették el, és felhívták a figyelmet: „ha ezzel a gondolattal foglalkozunk, akkor mi fogunk roszszabbul járni, mert sokkal több magyar lakik az ő oldalukon..." Mindez azt mutatja, hogy ellentétben néhány politikai értékeléssel és egy-két kutató állításával, a németek kitelepítésének az igénye nem hazai indíttatású volt. A magyar külügyminisztérium egyik akkori magas beosztású tisztviselője, Kertész István ehhez kapcsolódóan 1953-ban angolul és németül is megjelent munkájában a következőket írta: „Már 1945 első hónapjaiban Klement Vorosilov marsall, a magyarországi SzEB elnöke arra szorította rá a magyai- kormányt, hogy készítse elő az intézkedéseket a németek tömeges kiűzésére. Georg Puskin, a Szovjetunió budapesti követe ismételten szóba hozta ezt az ügyet Gyöngyösi János magyar külügyminiszter előtt. Puskin azt követelte, hogy Magyarország szálljon síkra a németek kiutasítása mellett." Nevezettek legfőbb indoka ehhez az volt, hogy „nagy előnyöket jelentene Magyarországnak", mert egyrészt, megszabadulna egy veszélyes „ötödik hadoszlop"-tól, másrészt pedig, ezzel kiiktatódna az a lehetőség, hogy Németország a német kisebbségek ürügyén beavatkozhasson Magyarország belügyeibe.23 E célt szolgálta az is, hogy alig érkezett meg Debrecenbe 1945 február elején Vorosilov - a minisztertanács március 9-i jegyzőkönyve szerint már februái 9-én, válaszként a német nevűek ismételt elhurcolása szóvátételére, a szovjet katonai hatóságok felszólították a magyar belügyminisztert: állítson össze részletes kimutatást a Magyarországon élő németekről. A fentiek hatására kellett a magyai- politikai és állami szerveknek foglalkozniuk 1945 áprilisától kezdve hivatalosan is a magyarországi németek, ill. a kitelepítésük kérdésével. A SzEB-nek a németek kimutatása iránti érdeklődésére a miniszterelnök április 16-án adta meg az első, minden valószínűség szerint csak becsült, erősen téves összeállítását. Eszerint az országban kb. 540 ezer német élt, akik közül 360 ezer a német nemzetiségűek száma, és a Volskbundnak 400 ezer tagja lehetett.24 Ez a torz adatsor elképzelhetően vagy az 1938-41 közti határváltozásokból adódó többlet beszámításával történhetett, a visszacsatolt területek legalább részbeni megmaradása reményében. Mindenesetre a rövid idő múltán lehetővé vált pontosításig, zavarólag hathatott a valóságosnál lényegesen magasabb számok szerepeltetése. A trianoni területen az 1941-es népszámlálás szerint Ali 057 ember vallotta anyanyelvének a németet és 303 419 közülük egyben német nemzetiségűnek is. A népszámlálás anyanyelvre és nemzetiségre vonatkozó külön kérdésére adott válaszok ilyen nagyarányú, több, mint egyharmadnyi eltérése mögött az is meghúzódhat, hogy igen sokan a hazai németek közül így fejezhették ki — a kialakult sajátos körülmények között — averziójukat a hitleri zsarnoksággal és háborús politikával szemben. Túl ezen, a háború alatt egy, a Volksbunddal szemben álló, bár konzervatív mozgalom is kibontakozott, s a magyar demokratikus pártokban tevékenykedő német politikai erők mellett ez is gyengítette a németség körében a hitlerista befolyást. 23 Kertész, Stephan: Die Vertreibung der Deutschen aus Ungarn. Südost-Stimmen, 1953. július-augusztus, 8. 24 Fehér István: Az utolsó percben. Bp. 1993. 116.
