Századok – 1998
Tanulmányok - Korom Mihály: Az Atlanti Chartától a potsdami kollektív büntetésig.(A magyarországi német kitelepítés történetéhez) III/553
AZ ATLANTI CHARTÁTÓL A POTSDAMI KOLLEKTÍV BÜNTETÉSIG 561 úgynevezett kassai program meghirdetése után sorozatban láttak napvilágot. Ezek a kisebbségek állampolgári, anyanyelvi, nemzetiségi kisebbségi, vagyonbirtoklási, kulturális és az összes emberi jogainak teljes elvonását tartalmazták. Dekrétumban határozták meg, hogy kit lehet németnek vagy magyarnak tekinteni, Ez az államilag megbízhatatlanná nyilvánítást és a kitoloncolást készítette elő. „Azokat a személyeket kell német vagy magyar nemzetiségűnek tekinteni — szólt a május 19-én hivatalosan is megjelent és később a magyarországi kitelepítési rendeletre is ható dekrétum 6. paragrafusa —, akik 1929 óta bármely népszámláláson magukat németnek vagy magyarnak vallották, vagy olyan nemzeti csoport, szervezet vagy politikai párt tagjai lettek, amelyekbe németek vagy magyarok szervezkedtek." Ezek a nem is leplezett csehszlovák eljárások és célok több csatornán is eljutottak a Vorosilov vezette SzEB által eléggé elszigetelt helyzetben, katonai megszállás alatt lévő Magyarországra. Egyrészt a Magyarországra érkezett több tízezer menekült tájékoztatásából, akik főleg az 1938-ban visszacsatolt területen közszolgálatot ellátók voltak, de már- az őslakosság köréből is érkeztek, másrészt, egy csehszlovák szociáldemokrata küldött 1945 március közepi budapesti közléséből. A cseh párt nem osztotta teljesen a benesi ultranacionalista kisebbségellenes politikát, ezért felhívta magyar testvérpártja figyelmét, hogy Benesék „700-800 ezer magyar kitelepítését készítik elő" gyors tempóban (s korridort szeretnének létesíteni Magyarország és Ausztria határánál az Adriára).2 0 Ezen intézkedések és törekvések ellen az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945 tavaszától 1946 júliusági 184 tiltakozást juttatott el a SzEB elnökéhez, s többször nyújtott tájékoztatást azokról a SzEB nyugati tagjainak is, de mindez eredménytelen maradt. A fentiekkel egyidőben, 1945 kora tavaszától a Magyarországon működő SzEB irányítói erős kampányba kezdtek magyar kormány- és pátikörökben, hogy rábírják a vezetőket: kezdjenek akciókat az ország német lakosságának a kitelepítése érdekében. Az új Magyarországon a háború végén és azt követően nem volt ilyen saját célkitűzése sem a demokratikus pártoknak, sem a kormánynak, sem pedig a parlamentnek. A demokratikus pártok szövetségének, a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontnak (MNFF) kormány- és parlamenti programmá is vált célkitűzéseiben konkréten annyi állt, hogy „a német zsoldban álló szervezeteket" fel kell oszlatni és vagyonukat el kell kobozni. A földreformhoz kapcsolódóan pedig, hogy „a Volksbund-tagok, a német hadseregben szolgáltak birtokait" is el kell teljes egészében venni.2 1 Ez utóbbi része lett a földreformról kiadott rendeletnek, amelynek végrehajtásakor 1945 tavaszán és nyarán a helyi földigénylő bizottságok egyéni mérlegeléssel az 1945. szeptember 26-i előzetes összesítő adatok szerint 33,308 volksbundos-birtokot koboztattak el 176,781 katasztrális hold földdel.2 2 Ezek azonban — nem kizárva ugyan túlzásokat és helyi hibák elkövetését —, nem jelentettek általános és kollektív kiűzést. Sőt, az Ideiglenes Nemzeti Kormányban igen korán, a minisztertanácson már 1945. március 9-én szóba került a vajdasági szerb partizánok magyarországi megjelenésének az itteni szerbekre és szlovákokra gyakorolt hatásával összefüggésben a mindenféle kitelepítés elvetése a magyarországi nemzetiségek vonatkozásában, Nagy Imre és Molnár Erik kommu-20 Politikatörténeti Intérêt levéltára (PIL), 283-12/52. 21 Délmagyarország, 1944. XII. 3. 22 M. Somlyai Magda: Az 1945-ös földreform. Bp. 1965. A 88. és 89. oldalak közötti táblázat.
