Századok – 1998
Tanulmányok - Korom Mihály: Az Atlanti Chartától a potsdami kollektív büntetésig.(A magyarországi német kitelepítés történetéhez) III/553
558 KOROM MIHÁLY szünetben kényszerítsék ezen országokat, hogy a csehszlovák hatóságok által majdan kollektíven kiutasítandó magyarokat és németeket vegyék át. Az 1945 január elején átadott ilyen csehszlovák igény más javaslatok mellett a következőket is tartalmazta: iktassák be a magyar fegyverszünetbe azt a 3. pontban lévő javaslatukat is, hogy „Magyarország bizonyos kötelezettséget vállal azokkal a magyarokkal szemben, akik csehszlovák állampolgársággal rendelkeztek, de akiket átköltöztetnek Magyarországra. "1 1 Ezt az egyértelműen egyoldalújogellenes és embertelen kollektív büntető jellegű benesi igényt azonban a szovjet külügyminiszter támogatása ellenére az Egyesült Államok és a Nagy-Britannia kormánya képviselőinek ellenzése eredményeként a magyar fegyverszüneti három hatalmi tanácskozás elvetette. Ezt követően indult meg csehszlovák és szovjet részről az a tevékenység, amely a magyarországi németek kitelepítésének kérdését közvetlenül is összekapcsolta a Felvidéken élő magyarok kitoloncolásával. Ezalatt azonban más területeken is egybefonódott a magyarság és a magyarországi németség egy részének a sorsa A Kárpátalját megszálló 4. Ukrán Front körzetébe érkező szovjet belügyi egységek az 1944. november 18-án kelt 0039. sz. parancs alapján e területekről egészen Kassa környékéig terjedően hurcolták el a Szovjetunióba a munkaképes, többségében magyar nemzetiségű és részben német lakosságot — mintegy 40 ezer embei-t —- tekintet nélkül arra, hogy ezek a területek mely állam részét képezték vagy fogják képezni.12 Hasonlóan kezdtek eljárni a szovjet katonai igazgatás bevezetése előtt Észak-Erdélyben is, ahol a német és Kolozsvárott s környékén a magyar lakosság munkaképes rétegeit, több ezer embert, gyűjtöttek össze és kezdték elszállítani.13 Úgy tűnik, ezek az akciók is, az ismertetett politikához kapcsolódva, e néprészek sztálinista kiűzését kívánták „elősegíteni". Az ország mai területéről a 2. és 3. Ukrán Front megszállása alatt álló részeken az 1944. december 22-én kelt 0060. sz. parancsra kezdődött el, még az Ideiglenes Nemzeti Kormány létrejötte előtt a németek, ill. a német nevüek (magyarok és zsidó származásúak is) deportálása, amelynek során 1945 február végéig mintegy 60-65 ezer civil magyar állampolgárt vittel el a szovjet belügyi csapatok a Tiszántúlról, a Duna-Tisza közéről, az ország északi részeiről, a fővárosból és környékéről, valamint Délkelet-Dunántúlról a Szovjetunióba, kényszermunkára.14 A szovjet szerveknek ez az önkényes eljárása nemcsak, hogy a közben létrejött Ideiglenes Nemzeti Kormány tudta nélkül folyt, hanem még a szovjet érdekeket mindig szem előtt tartó, Moszkvából hazatért kommunista vezetőket sem értesítették az akcióról. így az mind tartalmilag, mind formailag nagy felháborodást és ijedelmet váltott ki mind a demokratikus magyar politikai, mind pedig a társadalom szélesebb köreiben. Erről a kommunista párt egyik vezetője így számolt be 1945. január 7-i levelében, amelyet a még Moszkvában tartózkodó Rákosi Mátyásnak írt: „A munkabíró német lakosság elszál lítására vonatkozó akció, sajnos, nem járt azzal a hatással, amivel 11 Frus, 1944. III. köt. 968. 12 Botlik József - Duka György: Ez hát a hon ... Mandátum - Universum, (1991) 54-57. 13 Fehér könyv az 1944. őszi magyarellenes atrocitásokról. RMDSZ, Kolozsvár, 1995. 79. 14 Zielbauer György: A magyarországi németség nehéz évtizede, 1945-1955. Szombathely, 1990. 30-34., továbbá: Füzes Miklós: Modern rabszolgaság. „Málenkij robot". Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban 1945-1949. Bp. 1990. 390. és köv. oldalak.
