Századok – 1998
Tanulmányok - Korom Mihály: Az Atlanti Chartától a potsdami kollektív büntetésig.(A magyarországi német kitelepítés történetéhez) III/553
AZ ATLANTI CHARTÁTÓL A POTSDAMI KOLLEKTÍV BÜNTETÉSIG 559 kellett volna járnia. Ugyanis a végrehajtásban megint olyan szerencsétlen peregibek (túlhajtások - K. M.) voltak, hogy az eredmény: pánik a magyarok közt is, még a tisztességes, hozzánk közel álló elemek is (mint pl. Sántha alelnök, sőt maga Erdei is) [Sánta Kálmán az Ideiglenes Nemzetgyűlés alelnöke és Erdei Ferenc az INK belügyminisztere - K. M.] megvadultak, arról beszélnek, hogy ez ugyanaz, mint amit Hitler csinált a zsidókkal stb. Az történt ugyanis, hogy a parancsnokságok a legtöbb helyen úgy hajtották végre a dolgot, hogy családnevekből indultak ki és fix kontingensekből. Ha nem volt elég német, vettek magyarokat. Vettek olyanokat, akik egy szót sem tudtak németül, bizonyítottan antifasiszták, ültek, internálva voltak, mindegy: vitték őket.... Azonkívül mindenki sérelmezi, vagy kimondva, vagy titokban, hogy az oroszok ezt a kormány tudta nélkül, előzetes megállapodás nélkül csinálták. (Mezsdu námi: [Magunk között mondva - K. M.] még mi se tudtunk róla előre.) Szóval, a dolog visszafelé sült el."!15 Az Ideiglenes Nemzeti Kormány utólagos észrevételezésére a szovjetek hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar belügyminiszter 1945. január 5-i rendelkezésével 10 tanácsadó megbízottat küldjön az orosz katonai hatóságokhoz, akik mentesítenék a nem német nemzetiségűeket, ill. azokat, akik a Volksbundban és más fasiszta szervezetben nem tevékenykedtek, valamint, akik náciellenes, hazafias és demokratikus mozgalmakban vettek részt. Erdei belügyminiszternek ez a mentesítő lépése azonban nem hozott lényeges változást a deportálásokban. A külügyminiszter újabb észrevételezésére, hogy a fegyverszüneti szerződés csak a német állampolgárok internálását írta elő, nem a magyart, G. M. Puskin, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SzEB) politikai tanácsadója, konkrétumokat kért, mert szerinte is jogtalannak tűnik mások elvitele. Azonban, számolt be a külügyminiszter a minisztertanács 1945. február 3-i ülésén, orvoslás most sem történt. A szovjet katonai és politikai szervek közötti eltérő magatartások és az egymásra mutogató eljárások szinte állandósultak. Ezért a miniszterelnök 1945 február végén tájékoztatta a deportálásokról is az éppen, hogy Debrecenbe érkezett amerikai politikai misszió titkárát is. Közölte, hogy elvben nem ellenzik „azoknak a deportálását, akik beálltak az SS-be vagy nemrég németesítették nevüket, vagy akik a Volksbund tagjai voltak", de elvittek közel 30 ezer olyan személyt is, akik nem voltak a hitlerizmus támogatói és hűek voltak az országhoz.16 Ez a szám egyébként alátámasztani látszik a hazai tudományos kutatás azon eredményeit, hogy az 1945 kora tavaszáig a Szovjetunióba kényszermunkára vitt 64-65 ezernyi, németnek mondott ember közül a fenti belügyi tanácsadók és a helyi demokratikus erők, mint a fasizmust nem támogatókat, mentesítésre ajánlottak a szovjeteknek több, mint 45 ezer főt.1 7 Azonban a hazaengedésük nekik is mint az összes, közel háromnegyed milliónyi volt magyar katona és elvitt civil hadifogolynak, csak egy, két vagy még több év után történt meg! A magyar miniszteriális szerveken túl társadalmi és tudományos szervek is észrevételezték és erősen elítélték a szovjet katonai hatóságoknak a civil nemzetiségi és magyar lakosság kényszermunkára vagy hadifogoly-pótlásokra végrehajtott kímé-15 Moszkvának jelentjük ..., Bp., 1994. 35-36. 16 Frus, 1945. IV köt. 804-805. 17 Zeilbauer György i. m . 30., továbbá: Neue Zeitung, 1989. V 6., Reform, 1989. VIII. 18. és Bécsi Napló, 1993. V-VI. hó, 8.
