Századok – 1998
Történeti irodalom - Der „Zweibund” 1879. Das deutsch-österreichisch-ungarische Bündnis und die europäische Diplomatie (Ism.: Németh István) II/509
509 TÖRTÉNETI IRODALOM sem vált teljessé ezáltal persze a droits de l'homme katalógusa, az előrelépés azonban még így is maradandónak bizonyult. Nem véletlen tehát, hogy az idevágó természetes emberi elvárások ma már a politikai, a gazdasági-szociális, ill. a kulturális jogok szerves egységeként tekintenek az emberi jogok ügyére. A konkrét történelmi előzmények számbavétele tehát önmagában is alkalmas eszköz lehet a címben felidézett nevelési rendszer mibenlétének megközelítésére. Ebből a feladványból kiindulva irányítja a kismonográfia figyelmünket az ún. kulturális jogok aktuális problémáira. A kulturális jogok, ill. a tudomány felszabadításának a feltárása tehát önmagában is alkalmas eszköz lehet minálunk az előttünk álló feladatok megoldásához. Szerzőnk a kulturális jogok kialakulását sajátos módon az összehasonlító jogtörténeti eszközökkel közelíti meg. Talán ezért is tudja a téma különös aktualitását érzékeltetni, miután elvezeti az olvasót a nevelési világmodellek (az angol, a francia, ill. a porosz-német Lehrfreiheit-szisztéma) mibenlétének a megértéséhez. A közel egy teljes évszázadon át hazánkban is ismert szisztéma jelentőségét különben az adja, hogy az abban bennerejlő pozitív társadalmi tapasztalatok (ill. lehetőségek) mindmáig nem vesztették el aktualitásukat. Napjainkig tart ugyanis azoknak a reformtörekvéseknek a sorozata, amelyek gyakran visszanyúlnak ezekhez a lehetőségekhez. Közéletünk fiatalabb nemzedékei pedig gyakran felfedezni vélnek olyan természetű lehetőségeket is, amelyeket egykoron már meghaladottnak tekinthettünk. Különös értéke a tanulmánynak, hogy a nevelési világmodellek történelmi kötődésében mutatkozó eltéréseket feltárva érthetővé teszi, hogy a Lehrfreiheit-szisztéma a megkésett polgári átalakulás testére szabott rendszer volt. Kapcsolata a német idealizmus, ill. a történeti jogi iskola alapozóihoz eddig ismeretlen volt hazai irodalmunkban. Hasonlóan újszerű megvilágításban olvashatjuk a tanulmányban a modell ősforrásainak a középkorba visszanyúló előzményeit, ill. a tanszabadság időtálló elemeinek a megoldandó feladatainkkal történő szembesítését. Zlinszky János DER „ZWEIBUND" 1879 Das deutsch-österreichisch-ungarische Bündnis und die europäische Diplomatie Verlag der Österreichischen Akademie der Wissenschaften, Wien 1996. 449 p. A„KETTŐSSZÖVETSÉG" 1879 A német és osztrák történészek 1989-től közös konferenciákon igyekeznek tisztázni közös történelmük neuralgikus pontjait. 1994. évi találkozójukat elsősorban az osztrák állami identitás tisztázásának igénye vezette. A „három államról", „két nemzetről" és „egy népről" szóló Erdmanntézisek ugyanis széleskörű vitát váltottak ki. Ráadásul több német politikus és művész kijelentette, hogy Ausztria önálló államisága „történelmi véletlen". A Német Birodalom és Ausztria-Magyarország történelmére egyik legtartósabb következménnyel az 1879 októberében kötött szövetségi szerződésük járt. A később „kettősszövetségnek" elnevezett szerződést leegyszerűsítve gyakorta tudományos körökben is Európa két táborra oszlása „eredendő bűnének" tartják, amely végül a 20. század „őskatasztrófájához", az első világháborúhoz vezetett. Eszerint a „kettősszövetség" Németországot és Ausztriát olyan „sorsközösséggé" kovácsolta, amely a két állam nemzeti azonosságán alapult. A három országban folyó kutatásnak pótlólagos aktualitást adott a közép- és kelet-európai államok kialakulása, hiszen hatalmi és nemzetiségi konfliktusaik gyökere az 1914 előtti időszakra nyúlik vissza, amelyben a „kettősszövetség" jelentős részt vállalt. A kötet tanulmányai hat nagyobb tematikai egységet alkotnak. A Szerződéskötés és politikai jelentőségével foglalkozik Rainer E Schmidt würzburgi történész Andrássy Gyula gróf és a kettőszszövetség. Az 1879. októberi Ausztria-Magyarország és a Német Birodalom közötti szerződés előtörténetéhez című tanulmányában. Ugyanitt olvasható Konrád Canis berlini történész: A kettőszszövetség a bismarcki külpolitikában és Diószegi István Andrássy Gyula gróf, a kettősszövetség megalkotója című munkája. A második rész tanulmányait a Kettősszövetség-hármasszövetség, három császár szövetsége, földközi-tengeri antant: antagonisztikus szövetségi tendenciák? címmel foglalták keretbe. Itt kapott helyet a düsseldorfi Holger Afferbach: A hármasszövetség mint az 1914 előtti európai békebiztosítás eszköze, a bécsi Walter Rauscher Szövetségi problematika és osztrák belpolitika Kálnoky alatt (1881-1895), a grazi Berthold Sutter Goluchowski kísérlete a kettősszövetség alternatívájának