Századok – 1998

Történeti irodalom - Bürger zwischen Tradition und Modernität. Bürgertum in der Habsburgermonarchie VI. (Ism.: Bácskai Vera) II/500

501 TÖRTÉNETI IRODALOM Több tanulmány egyes személyek, illetve családok pályáján keresztül mutatja be a régi polgárság társadalmi felemelkedésének, modernizálódásának útját. Gabriele Fröschl és Hannes Stekl „Zwischen Landstadt und Residenz" с. tanulmányában egy 18-19. századi családi krónika alapján több generáció életútját kíséri nyomon, Erika Kustatscher a bozeni Staffier család pályáját követi a 16. századtól a 19. század végéig, Otto Urban Heinrich Fügner életének bemutatásával illusztrálja a régi polgárság átalakulásának folyamatát. A különböző eredetű és különböző típusú városokban szerteágazó életutaknak azonban néhány közös tanulsága levonható: az alkalmazkodás, a társadalmi felemelkedés általában a második generációnál sikeres (különösen akkor, ha már a családalapítónál is felismerhetők a mobilitás jegyei). A felemelkedés fontos tényezője a képzettség és műveltség, szerepet játszhat a térbeli mobilitás is. A fent említett tanulmányokhoz kapcsolható Marie-Therese Arnbom inkább prozograíikus módszerű tanulmánya a bécsi nemesített polgárok házassági stratégiájáról, amely csak azt a régen ismert tényt bizonyítja újólag, hogy nemesítésük ellenére sem léphettek ki a polgári elittel megosztott „második társaság" köréből. Peter Melchior a képzettség, karrierorientáltság szerepének megvilágításával mutatja be a tisztikar egyre erősebb feltöltődését polgári elemekkel. E folyamat azonban inkább a régi polgárság bizonyos csoportjai számára a társadalmi emelkedés útját, a nemesítést, mint modernizálódásának eszközét jelentette. Az új és régi polgárság szerepváltását, illetve bizonyos részeinek összeolvadását érdekesen világítja meg Marina Cattaruzza tanulmánya a trieszti polgárság és kereskedőcsoportról 1749-1850 között. A 18. században bevándorolt, új városrészt alapító nagykereskedő-bankár elit térhódítását a városvezetésben az erőteljes állami támogatás könnyítette meg, ennek ellenére a folyamat csaknem egy évszázadot ölelt fel, jelezve, hogy a régi polgárság átalakulása, illetve a modern polgárság kialakulásának folyamata milyen hosszadalmas és nehéz út volt. Az új — nagyrészt protestáns — bevándorlóknak volt kezdeményező szerepe Aussig (Ustí nad Labem) gazdasági életének átalakításában is, immár az iparosítás idején 1850 és 1890 között. Hans Peter Hye kitűnő tanulmánya az egyesületi struktúrák, kommunális választások és családi összefonódások adatainak alapos elemzésével mutatja be, hogyan sikerült e gazdaságilag sikeres csoportnak átalakítani a régi városigazgatási elit összetételét. A kulturális és civil önszerveződés szerepét hangsúlyozza Hubert Weitensfelder tanulmánya Vorarlbergről. A cikk felsorolja a térségben kialakult meglepően nagyszámú egyesületet, ezeknek a polgárosodás folyamatára gyakorolt hatását azonban nem elemzi elég mélyen. A régi, rendi polgárság fő alkotóelemét képviselő kézművesek alkalmazkodóképességét az új kapitalista termelési viszonyokhoz két kitűnő tanulmány mutatja be. Fontosságuk annál is kiemelkedőbb, mert egy elég erőteljesen megrögzült hiedelmet cáfolnak meg. Az eddigi szakirodalom ugyanis semmi jelentőséget nem tulajdonított a kézműves rétegnek az új polgárság kialakulásában, egyes kivételektől eltekintve hanyatló, a fejlődésnek ellenálló csoportnak tekintette őket, akik — az általában pontosan nem definiált kispolgárság — sorait gyarapították. Ingrid Mittenzwei tanulmánya bevezető részében hangsúlyozza, hogy a régi és új polgárság (amelyet a kortársak sem igen tudtak megkülönböztetni) nem határolódott el élesen. A 19. század eleji bécsi selyemgyártók gazdasági tevékenységének, kifejezett profitorientált magatartásának, munkásaikhoz való viszonyuk átalakulásának elemzésével kimutatja, hogy a kézművesek szerepe a vállalkozó polgárság kialakulásában sokkal jelentősebb volt, mint ezt eddig hittük. Ugyanezt erősíti meg Robert Luft tanulmánya a 19. század végi cseh kézművesek és kisiparosok tevékenységének mélyreható elemzésével. Adatai azt bizonyítják, hogy bizonyos iparágakban e csoport nagyfokú rugalmasságot, vállalkozói elkötelezettséget, innovációra való készséget, versenyszellemet testesített meg. Ugyanakkor mentálisan és politikai szempontból meglehetősen konzervatív szellemű maradt és sokáig megőrizte szoros kapcsolatát a régi, céhes szellemű kisiparosokkal, akikkel mind a kisüzemi termelés, mind a városi ház- és telektulajdon és ezekhez kapcsolódó mentalitás szorosan összekapcsolta. Hasonló megállapításra jut a Hallein kisváros polgárságát vizsgáló Thomas Hellmuth is. Bár a kisiparos réteg a 19. század második felében itt is nagyfokú alkalmazkodóképességről tett tanúságot, a város polgársága elég erősen megőrizte régi, rendi polgári jellegét. A „Wirtschaftsbürgertum" új meghatározását kísérli meg tanulmányában Michael Pammer. Véleménye szerint e csoport heterogénebb volt, és nem korlátozható csupán vagy elsősorban a vállalkozó polgárokra. Szerinte ide tartoznak azok a tőketulajdonosok is, akik maguk vállalkozást nem vezettek, hanem elsősorban részvények tulajdonosaiként, államkölcsönök és bankbetétek, valamint ingatlanbirtokaik révén növelték vagyonukat. A bécsi 1820 és 1873 között keletkezett ha-