Századok – 1998
Történeti irodalom - In memoriam Barta Gábor. Tanulmányok Barta Gábor emlékére (Ism.: H. Németh István) II/490
492 TÖRTÉNETI IRODALOM reskedelem is, amelyet Ágoston Gábor török források és a nyugati szakirodalom figyelemre méltó ismeretével felvértezve mutat be. Tanulmányában a diplomáciai háttér mellett a szállításokban szereplő legfontosabb árufajtákat is részletezi, továbbá számos adatot hoz azok óriási mennyiségére, amelyek rövid távon mindenképpen az Oszmán Birodalom hadseregének ütőképességét tartották fenn, de — amint erre a szerző joggal hívja fel a figyelmet — hosszú távon ahhoz vezetett, hogy az oszmán haditechnika egyre inkább elmaradt nyugati vetélytársai mögött. Fodor Pál a később különálló Erdélyi Fejedelemségnek Fráter György sikertelen Habsburg kézre juttatási kísérletét követő török hadjáratok során az Oszmán Birodalom közvetlen fennhatósága alá kerülő Temesköz kormányzattörténetével ismerteti meg az igen alapos tanulmány olvasóját. A szerző részletes képet nyújt a 16. század közepétől Gyula 1566. évi elestét és II. Rákóczi György elsietett lengyelországi hadjáratát követő oszmán foglalások hatásairól, az ekkor történt átszervezésekről, illetve a rendelkezésre álló adatok felhasználásával az ott állomásozó katonák létszámáról és a régióból várható jövedelmekről. Kimutatja, hogy a magyar hódoltsági területeken belül ez volt az a terület, ahol a Balkánhoz hasonlóan az oszmánok foglalása a legszilárdabb volt. Pálffy Géza a 16-17. századi védelmi rendszer észak-északkeleti részének kiépülésével foglalkozik tanulmányában. A szerző a levéltári források gondos elemzésével igen részletesen mutatja be — korábban helytelenül alföldinek nevezett — az egykoron a temesi ispán alá tartozó főkapitányság egyre északabbra csúszását, központjainak és feladatainak változásait. R. Várkonyi Ágnes Oláh Miklós Attiláról írt, ám abban a hun vezért antik műveltséggel és széles világpolitikai ismeretekkel felruházó szerző „királytükrét", mintáját kereste. Az Athilát a korszak politikatörténeti hátterébe, illesztve R. Várkonyi Ágnes kimutatja, hogy az V Károlyt csodáló Oláh a török elleni keresztény összefogás egyetlen szóba jöhető vezéréről, a Habsburg világbirodalom uráról mintázhatta hősét. A koraújkori Magyarország gazdaságtörténetéhez két tanulmány ad újabb megközelítési pontokat. Bán Péter — kissé kuszának tűnő — munkájában a dézsmajegyzékek forrásértékét, azoknak a társadalomtörténeti vizsgálatok során történő felhasználásának lehetőségeit vizsgálja, miközben felhívja a figyelmet a kutatás veszélyeire és buktatóira is. Buza János pedig tanulmányában a 16. századi Erdély pénzverésének strukturális változásait tárgyalja, mely során a szerző avatottan kalauzolja el a magyar és az európai pénzhasználatban általában járatlan olvasót, és az Erdélyben használt érméket a század értékviszonyainak ismertetésével helyezi el Európa monetáris térképén. Érdekes, kevéssé kutatott téma képezi az ezt követő két tanulmány tárgyát. Zimányi Vera forrásközlő tanulmányának a Batthyány birtokok igazgatásában fontos szerepet játszó tiszttartók részére kiadott utasítások pestisjárvány ellen hozott — a nyugat-európai gyakorlattal megegyező — intézkedéseit, illetve a betegség szimptómáinak egykori leírását ismerteti az olvasóval. Everling János és Máté Györgyi pedig a nagypolgári családból származó, Magyarországon is megfordult, érdekes kalandokra vágyó francia utazó, Jean-Baptiste Tavernier konstantinápolyi útleírásának magyar fordítását bocsátja a széles olvasóközönség elé. A magyar történeti kutatások által eddig nem érintett területre irányítja figyelmünket Radó Bálint tanulmánya, amely az Észak-Amerika területére a koraújkor évszázadaiban megérkező, az anglikán egyháztól egyre inkább eltávolodó, szélsőségesebb hitelveket magukénak valló telepesek és az ó-angliai egyház közötti vitákat mutatja be. A mikrotörténelem egy-egy szeletével foglalkozik Sashalmi Endre és Tóth István György. Az első tanulmányban a szerző az orosz közmondások vizsgálatával a Nyugat-Európában megszokottól teljesen eltérő orosz népi politikai felfogást igyekszik rekonstruálni. Vizsgálatai során Sashalmi kimutatja, hogy lényegében három alapmotívum: orosz föld-cár-Isten, azok az uralkodó motívumok, amelyek közvetítik a központi hatalom által rögzített kormányzási filozófia tételeit, és amelyek gyökerei az ortodox valláshoz vezethetők vissza. Tóth István György korábbi kutatásaihoz kapcsolódva a latinnak, mint beszélt nyelvnek a közvetítő szerepét kihangsúlyozva elemzi széles forrásbázisra támaszkodva. A nyugat-európai utazók csodálatának okait vizsgálva a szerző kimutatja, hogy annak ellenére, hogy a társadalom széles rétegei számára a latin elsősorban presztízst jelentett, és sokszor előfordult, hogy az alsóbb kormányzati ágazatokban tevékenykedő, ám latinul nem, vagy csak rosszul tudók is gyakran használtak — gyakran helytelenül — másoktól hallott latin kifejezéseket. Emellett a latin soknyelvű vidékeken közös nyelvként is funkcionált. Fráter György 18. századi „utóéletéhez" kapcsolódik Szilágyi András írása, melyben azt vizsgálja, hogy Fráter György későbbi megítélésekor az egyházi történetírók mind inkább Habsburg hűségét előtérbe állítva hogyan mentik fel a Barátot.
