Századok – 1998

Figyelő - Erényi Tibor: A nemzeti ünnep és a pártok (1848-ról 1948-ban) II/477

FIGYELŐ 485 melyben a következő olvasható: „A nacionalizmus a maga idején szükséges és haladó volt, mert kivezette a társadalmat a feudális zűrzavarból és szétdaraboltságból. A népek nemzeti államokba egyesülése a burzsoázia nagy, történelmi teljesítménye volt."1

4

Említett előadása ezen a vonalon haladt tovább. Méltatta az 1867-ben alakult Társulat első periódusát. Horváth Mihály, Thaly Kálmán és mások munkásságát, a 20. századi tevékenységről azonban elmarasztalólag szólt. Védelmére kelt—a hivatalos történetírás ellenében — a Dózsa és Martinovics tradíciónak, majd megjegyezte: „Az 1848-49-es szabadságharcnak és antifeudális forradalomnak száz év után sem bírjuk teljes és hú történetét, hogy az 1918/19-es forradalmakról ne is beszéljünk." Főleg a magyai- történettudomány feudális nosztalgiáit kárhoztatta. „A magyar nép sorsa azt bizonyította, hogyha idejekorán tértünk volna rá a polgári fejlődés útjára, akkor sok bajtól megmenekült volna az ország." Kifogásolja, hogy a Századok előző, 1948 tavaszi száma az 1848/49-es szabadságharcról és forradalomról egyáltalán nem emlékezett meg.1

5

Megjegyzendő, hogy a társulat igazgatóválasztmányában — számos kommunista történészé mellett — olvasható Hajnal István, Szentpétery Imre, Váczy Péter neve is. Andics ekkor még igyekezett mindenkit bekapcsolni, aki hajlandó volt tisztséget vállalni. De ne foglalkozzunk e helyütt a különböző tisztségekkel, kitüntetésekkel, sem azzal, hogy a hamarosan meginduló tisztogatások kiket érintettek és milyen következményekkel jártak. Szekfü 1947-ben megjelent, Forradalom után c. művében fenntartja korábbi -az 1867 utáni évtizedekre vonatkozó, általános liberalizmus kritikáját. Rokonszenve azoké, akik a negyvenes években liberális-reform képviselői voltak (Szalay, Eötvös, Csengery stb.). Megállapítja: „Negyvennyolc ma is alapja mindannak, amire a magyarságnak állami életében s az egyes magyar állampolgárnak emberi szabadsága és méltósága védelmére szüksége van."16

Szekíü konstatálja, hogy a klasszikus magyar liberalizmus visszaszorult, ami utána következett, azt elutasítja mindenfajta reformra való képtelensége miatt. A nácizmussal rokonszenvező magyar politikát súlyosan kárhoztatja. így értelemszerűen eljut annak a „forradalomnak" az igenlésééig, amely az 1944 45 utáni években bekövetkezett. A különböző politikai pártokat Szekfű nem tartja sokra, a kommunisták azonban szerinte is jelentős erőt képviselnek és levonták 1919 tanulságait. Önmagában a parlamentarizmusban nem látván értéket, a történész úgy vélekedik, hogy a szovjet szisztéma valóságos dem okratikus tartalommal tölthető meg, automatikusan viszont a parlamentarizmus sem demokratikus. Ez, valamint a geopolitikai megfontolások lehetővé tették Szekfü számára, hogy részben elfogadja, részben legalábbis tolerálja még 1948 tavaszán is Révai, és általában a magyar kommunisták már nem többpárti, hanem népfrontos történetfelfogását, amelybe 1848-49 kommunista értelmezése is beleilleszkedett. 14

Andics Erzsébet: Munkásosztály és nemzet. 4. kiadás. Szikra, 1948. 31. Szerző hasonló gondolatokat fejezett ki a Hazafiak-e a kommunisták? c. írásában. Szikra, 1946. Itt 1848 „nemzeti és demokratikus" jellegéről ír. A kommunista párt — mint megállapítja — „Bocskai, Bethlen, Zrínyi, Rákóczi Ferenc és Kossuth" nevét a szabadsággal és a szociális előrehaladással kapcsolja össze. 17, 22. 15

Elnöki székfoglaló a Magyar Történelmi Társulat 1949. március 27-i közgyűlésén. Századok 1948. 1-4. sz. 9. vö. még Berlász Jenő: A Századok 1948. évi eredeti kötetéről Századok 1989. 3-4. sz. 238-240. 16

A kérdésről ld. Szekfü Gyula: Forradalom után. (Történetíró, nemzet, társadalom.) Glatz Ferenc bevezetője. Gondolat. 1983. 42.