Századok – 1998

Figyelő - Erényi Tibor: A nemzeti ünnep és a pártok (1848-ról 1948-ban) II/477

482 FIGYELŐ makrói értekezik. Nemes kiemeli Vasvári Pál szerepét. (Vasvárit némi anakronizmussal polgári radikálisnak nevezi.) Megemlíti Kecskés Ede ügyvédet (róla szó van Szabó Ervinnél is), aki „Kenyeret a népnek" című plakátján egalitárius nézeteket hirdetett. Táncsicsot bírálja, mert nem követelt általános választójogot, viszont elismeréssel jegyzi meg, hogy lapjában, a Munkások Újságában az időközben bebörtönzött „izgatók" védelmére kelt. (Az utóbbiak a vagyonosok ellen keltek ki, bizonyos értelemben kommunisztikus érveléssel.) Nemes abbeli törekvése, hogy a munkásmozgalomban mintegy mereven elkülönülő mérsékelt és radikális irányzatot mutasson ki, mesterkéltnek tűnik. Haraszti Sándor a legradikálisabb parasztmozgalmakban mutat ki bizonyos „communisticus" irányzatot. Ehhez csatlakozik Nemes a munkásmozgalmat illetően: nem mulasztva el megjegyezni, hogy a kormány ezek ellen az irányzatok ellen, csakúgy, mint a földosztó törekvések ellen, karhatalmilag fellépett. (Révai a nemzeti egység kiemelésére törekedve ezekről a „fellépésekről" alig tesz említést, a pesti zsidóellenes megmozdulásokról meg egyáltalán nem.) Az utolsó óráit élő Szociáldemokrata Párt folyóiratában, a Szocializmusban (1948 január-márciusi szám) Szélpál Árpád ír cikket 1848. március 15. címmel. Szabó Ervin gondolatmenetét követi, de annál szűkkeblűbb. Rokonszenvével Petőfit, Vasvárit és környezetüket tünteti ki. Széchenyi és Kossuth iránt egyaránt bizalmatlan, mert ellenzik, illetve nem kívánják a vagyontalanok forradalmát a vagyonosok ellen. A március 15-i Tizenkét ponttal maradéktalanul egyetért. „Ha erre a napra gondolunk — íija —, nem hadvezérek és csataterek jutnak eszünkbe, hanem kávéház, nyomda, múzeumlépcső és ünneplő nép, nem politikusok, hanem költők, nem bullák vagy szerződések, hanem versek és lelkesedés." A nemzeti egységet Szélpál nem érinti, ez a fogalom általában hiányzott a szociáldemokrata szóhasználatból. A szám vezércikkét Fejtő Ferenc írta A százéves Kommunista Kiáltvány címmel. Fejtő szerint a két szerző érdeme, hogy a „napirenden lévő forradalom közelségét felismerte." Majd megállapítja: „Marxtól nem hitigazságokat örököltünk, hanem módszert és irányt." A Marx és Engels után történtekről Fejtő nem tesz említést, ellentétben Szalai Sándorral, aki ugyanitt, a filozófiai „frontról" szóló írásában kritikai észrevételeinek is hangot adva méltatja Lenint. Az ugyancsak baloldali szociáldemokratának számító Horváth Zoltán a Népszava március 15-i számában Márciusi tanulságok címmel irt cikket. Hangsúlyozza, hogy a francia 48 antifeudális volt és antikapitalista, a magyar 48 erővonalai viszont nem világosak. A bukás fő oka: a nyugati hatalmak közönye. Azóta megváltozott a helyzet: az angol nagytőke szembe került a Labour-kormánnyal — kockáztatja meg a merész állítást. Ezt követően már csak lényegében a 20. századi monopoltőkéről esik szó. Horváth — ez szociáldemokrata újságcikkekben ritka — Petőfi és Táncsics meUett Kossuthot is megemlíti. A szociáldemokrata szerzők azonban éppen arról nem írnak, nem írhattak, hogy Révai és követői a szociáldemokráciát, mint olyant egyszerűen kiiktatták a haladó hagyományból. (Révai talán csak a szakszervezet alapító Teszársz Károlyt és az egykori szociáldemokrata - agrárszocialista Várkonyi Istvánt vagy Kunfit akarta vagy merte néha megemlíteni.) De ne feledjük: a magyar szociáldemokrácia utolsó óráit élte. A Népszava — szinte furcsa búcsúzóul — említett számában közölte a jelszót: „Az 1848-49-es szabadságharc örököse a Szociáldemokrata Párt, csatlakozz hozzá." A március 18-i számban már az olvasható,