Századok – 1998
Figyelő - Erényi Tibor: A nemzeti ünnep és a pártok (1848-ról 1948-ban) II/477
FIGYELŐ 483 hogy „1848 eszméinek örökösei a baloldali pártok. Hatalmas tömegek országszerte a Baloldali Blokk ünnepségein". Az időszak hazai szociáldemokráciájának rendhagyó személyisége, Justus Pál, aki korábban — némi tréfás jelleggel „magyar Trockij"-nak minősítette magát — Pártunk feladatai címmel szintén cikket írt a Szocializmus már idézett számában. Justus — akárcsak Szalai és Horváth — tartózkodik Lenin kritikátlan dicsőítésétől (ellentétben a párt élén álló Szakasits Árpáddal) és nem hivatkozik közvetlenül 48-ra sem. Ugyanakkor — mintegy történelmi tapasztalatok alapján — erőteljesen radikális hangot üt meg, megállapítva: „Magyarországon még inkább, mint másutt, az antiszocializmus is maga az ellenforradalom. Állást foglal a két munkáspárt egyesülése mellett, hozzátéve: „hogy azt gondosan elő kell készíteni. A szocializmusért, a monopoltőke uralma ellen folyó világtörténelmi küzdelemben a szorosan vett ipari proletariátusnak (tehát mint osztálynak!) szerveznie, nevelnie és vezetnie kell az összes kizsákmányoltakat és elnyomottakat. Nem úgy, hogy „a szocializmus menjen őhozzájuk, hanem úgy, hogy ők jöjjenek a szocializmushoz. ' ' Justus egyébként 1948. március elején a parlamentben meghirdette a kétféle magántulajdon eszméjét. A Világ március 3-i számában arról tudósít, hogy Justus szerint van munkából és van közönséges lopásból származó magántulajdon. A kisemberek magántulajdonát a kapitalisták, nem pedig a szocialisták veszélyeztetik. Az igaz azonban, hogy az utóbbiak a stratégiai ágazatokat (pl. energiaforrások) állami tulajdonba kívánják venni. (Korábban Justus semmiféle állammal nem szimpatizált.) Meg kell említeni a Szikra Könyvkiadó által 1948-ban megjelentetett tanulmánykötetet (Mód Aladár, Ember Győző, Nemes Dezső, Andics Erzsébet, Hanák Péter, Waldapfel József, Kenyeres Júlia).11 A centenárium éve természetesen erre a munkára is hatott. Véleményünk szerint azonban a közölt tanulmányok tudományos, informatív jellegén ez nem változtat. A kötet érdekes olvasmány ma is. Általában 1948-ra még nem jellemző az 1949-től 1953-ig tartó évek oly sokat emlegetett „aktualizálása", az olyannyira elvárt pártosság, a „marxista-leninista" történelemszemlélet szigorú megkövetelése. Lukács György csak ritkán szólt közvetlenül hozzá történeti kérdésekhez. Közvetve azonban gyakorta. 1947-48-ban történeti mondanivalót is tartalmazó tanulmányok sorát írta.1 2 A lényeget tekintve mondanivalója nem tér el Révaiétól, de nélkülözi annak pátoszát és esetenkénti populista felhangjait 1848-at „demokratikus forradalom"-nak minősíti, szót emel a „csak liberális" (ezt maga is idézőjelbe teszi) értékek megbecsüléséért, bár úgy véli, hogy „a magyar irodalom központi alakjai a nagy forradalmi költők: Petőfi, Ady, József Attila". (Lukács persze maga is jól tudhatta, hogy ez az állítás történeti szempontból is mennyire vulgarizáló - mindhárom költőt illetően. Petőfi nem akart mindenáron forradalmat, Adynak volt „darabonf'-korszaka, nem is szólva a József Attila-problémákról.) A kor légkörét tekintve Lukács álláspontja mindenesetre mértéktartó. Molnár Erik — ekkor külügyminiszter — Lukácshoz hasonlóan szintén nem vett részt a 100. évforduló alkalmából megjelentetett publikációk kidolgozásában. Valószínűleg ekkor is, a későbbiekben is az volt az álláspontja, hogy 11 Forradalom és szabadságharc 1848-1849. Szikra 1948. 12 Magyar irodalom - magyar kultúra. Válogatott tanulmányok. Gondolat. 1970. 408-409. 458-469.
