Századok – 1998

Dokumentumok - Urbán Aladár: Csáktornyától Velencéig. Csány László kormánybiztos jelentései a Dráva-vonalról és a visszavonulás állomásairól II/417

DOKUMENTUMOK 431 azt tartalék seregül kell használnunk, mert még fölszerelve nintsen, a szijjazat hijánnya miatt tölténnyeit sem tudja eltenni. Ha nemzetőrség helyett csak egy pár hétig gyakorlott önkénteseket használhatok, sokkal kissebb számban is nagyobb nyereségnek tartom ezeket, amazoknál, - de már most alig hihetem hogy 14 napi nyugalmas időnk lehessen. Azomban ellenség előtt is lehet a katonát gyakorolni, így én az önkénteseket, ha ellenkező rendeletet nem veszek, minden esetre a Dráva vonalra hívom, különben úgy járhatnék, hogy a megyék megsokallván a kétféle kiállítást, a hosszú vonalunkat üresen hagynák. Minthogy Tilostul Légrád közelében kezdve egész Dárdáig három osztály hu­szárokon kívül sehol sor katonaság nem létez, szükségesnek tartanám, hogy méltóságos Minister Elnök Ur egy tábori mérnök, vagy General.Staab tisztet rendelni oda, ki visszavonulás esetében a vissza vonulást kapcsolatunk meg-megszakadása nélkül ve­zetni képes lenne, külömben áttöretvén a hosszú vonal egyéb vagy a másik szárnya vagy mind a kettő is bekerittödhetnék, igaz itt van kettő a vezér őrnagy ur mellett, de ezekre itt is szükség lehet, azért egy harmadiknak küldését ismételve kérem. Jellasichhoz О Felsége egy decretumot küldött, melyben dicséretekkel elhal­mozza és bánságába s minden hivatalaiba visszahelyezni, mivel ellenjegyezve nintsen cselszövények nyomorú következményének tartom ./. alatt szerentsém van azt ide mellékelni.14 Ha a bétsi kísérlet az országrészéről nem sikerült, körülményeink nagy változást szenvednek, méltóztassék engemet magam alkalmazása végett utasíttani, hogy te­endőim közben a kellő irányt el ne tévesszem. Kelt Lettenyén September 9-ik 1848. Csány László KPA 1848:37. 12. Letenye, 1848. szeptember 9. Csány László szerint Muraközt nem tudják megvédeni; hiányolja a tájékoztatást és a rendeleteket; ha a kormány lemond, Jellasicsot Pestig nem lehet megállítani A független Magyar felelős Ministeriumnak Itt a pertzek repülnek, és újabb meg újabb szomoritto eseményeket hoznak szárnyaikon. Varasdon a közlekedés el van zárva, így már az ellenségeskedés tettleg megkezdetett, és ha a jelek nem tsalnak, holnap hartzra kerülend a dolog, hartzra de minőre? Ma regvei még azt írtam hogy védeni fogjuk Muraközöt, de nem megvédeni, igenis védeni fogjuk, de a védelem menyire ellentálást, visszaverési igyekezetet fel­tételez, nem fog mindenütt a szigeten úgy végrehajtatni, ahogy én azt óhajtanám. Igaz erőnk tsekély, tsekély a nevetségig vagy a sírásig, pedig Magyar ország sorsa hosszú időre itt döntetik el; nemzet őrseregeink a megyei szerentsétlen eljárás miatt most változtak, és erre számolni látszott, az ellenség. Haholnaptsak ugyan megkezdetik a hartz, be is lesz végezve néhány órák múlva Muraközre nézve; ez a szegény hü nép az utolsó órákban is fájdalmában az elválás előérzetében hűségének tsalhatatlan jelét adja. Nem lehet leg keserűbb érzet nélkül látni, hogy azoktul kik a magyar hűségrül százados történetek nyomán nem kételkedhetnek, ily rutul ily otsmányul 14 A király szept. 4-i, Jellasicsot hivatalába visszahelyező nyilatkozatáról van szó. Az említett melléklet nincs az irat mellett.

Next

/
Thumbnails
Contents