Századok – 1998
Dokumentumok - Urbán Aladár: Csáktornyától Velencéig. Csány László kormánybiztos jelentései a Dráva-vonalról és a visszavonulás állomásairól II/417
430 DOKUMENTUMOK díjazásra nézve. Kérem mindenre, kérem tisztelt Minister Urat, most ne hagyná el seregünket, mert feloszlanak mikor leg nagyobb a szükség reájok. Mint bizonyosat mondhatom, mennyire tanácskozásomnak eredményére a katonasággal számolva bizonyosat mondhatni, hogy védeni fogjuk földünket, de meg védeni, ha az ellenség erősen ront be, nem fogjuk. Kevés a sor katona, hosszú a vonal, 3 helyütt törend át, - Muraköz leend a fő csatatér. Ha holnap után történik az át törés, 900 gyalog, egy honvéd zászló alj, mind azt mit gyalogságot ellene tehetünk, a nemzet őrségen kívül. A mái hírlap nem tetszik a katonáknak,1 2 ha a ministerium le mond, akkor nem számíthatunk katonaságunkra, mint azt ma tapasztalni volt alkalmam. Ej van, most jöttem meg ismét Muraközbe, most figyelnem kell mindenre. Ez jó biztosítás lenne a katonaságra nézve, ha feleségeik számára a status papírokban lévő cautiok (amiért leg inkább húznak a schwarz gelb színekhez) részünkről biztositatnának. Kérem minél előbb a pénzeket, ezek igen későn érkeztek, egy biztos futár leg alkalmasabb lenne a küldésre. Most sok a költség, - hidakat kell csináltatni; ha zavarba jövünk, élelmezésre marhákat venni. Legnagyobb gyorsasággal írok, ki leg őszintébb tiszteletemet jelentem. Kanizsán 7ber éjfélben 7-én 848. Csány László Iszonyú hibával a 8-[i]k honvéd zászló alj Dárdáról Eszék töviből el rendeltetett a verbászi táborba. így is gyengék vagyunk, és még inkább gyengíttetünk. - Az Isten leg jobb áldása legyen tisztelt Minister Úrral. Kossuth min. ir. 137. A levél Csány s. k. írása, beleértve az utóiratot is. 11. Letenye, 1848. szeptember 9. Csány László a Muraköz védelméről; tájékoztatást vár Batthyány és az országgyűlés küldöttségének bécsi útjáról Mélyen tisztelt Minister Elnök Ur! A hadügy minister ur távol létében September 5-ről belügyminister ur arról értesitt, hogy a somogyi, zalai, baranyai, vasi önkéntes nemzet őröket a Dráva vonalon vonhatom öszve,13 mihezképest én Kosztolányi őrnagy urat és a megyéket a szerint vagyok tudosittandó. Mit volt képes Minister Elnök Úr és Deák Úr erélyessége Bétsbe eszközölni? mit az Országos Választmány? arról mi itt mit sem tudunk, pedig bizony állásunknál fogva magam alkalmazása végett tudni óhajtanám. Jellasichnak mozgalma - és azon bizonyosság, hogy a megtámadás komoly szándoka, eiőiiyomuiásuíikai telte szükségessé, jelenleg a Mura parton és Muraközben vagyunk. Mura közöt védeni fogjuk, de nem megvédeni, - én egyelőre kéntelen vagyok bár minő védelemmel is megelégedni azon reménységben, hogy a védelem közti időben valahonnan segélyt nyerendünk. A 7-ik honvéd zászló aly ma érkezend Kanizsára 12 Feltehetően szept. 5-i hírlapról van szó, amely már tudósított az országgyűlés szept. 4-i döntéséről, hogy küldöttséget meneszt Bécsbe a királyhoz. 13 Ld. Komáromban lefoglalt iratok, 352. sz.