Századok – 1998
Közlemények - Sarnyai Csaba Máté: Úrbéri kárpótlás és/vagy arányosítás. A szekularizációs törekvések püspökkari értékelése 1848 végén II/397
406 SARNYAI CSABA MÁTÉ Ebből kiindulva Nádasdy attól tart — s nem indokolatlanul —, hogy ha az állam és az egyház közti megegyezés a kártalanítás ügyében és hová fordításának céljaiban a Horváth Mihály-féle levélben vázoltak szerint létrejön, akkor a hívek örökre és véglegesen megtagadnak mindenfajta egyházi hozzájárulást, még állami késztetésre is. Ezzel „a főpapságot, sőt az egész egyházat s magát a katholicismust a legaggasztóbb állapotba" juttatják. A katolikus egyház azért sem vállalhatja át Ferenc érsek szerint a XX. tc. 3. §-ában írt állami terheket a kárpótlás fejében, mert ha maga áz állam — a kegyúri jogot az úrbéri tartozások megszüntetése által,,tetemesen gyarapult községekre terheivel együtt átruházva" — sem tartja erre képesnek magát, „mennyivel kevésbé hízelkedhet evvel magának az egyház." A kárpótlási összegek felhasználásának a klérus által vállalt céljairól — illetve az ezzel kapcsolatos egyházi kétségekről—a fenn idézett vélemény adja a legjellemzőbb összefoglalót és a legalaposabb indoklást. A kompenzációs összegek hova fordítása kapcsán két fontos kiegészítő megjegyzést is érdemes papírra vetnünk. Popovics munkácsi unitus püspök azt javasolja, hogy „a kármentesítés fejében nyerendő tőkék kamatai nemcsak a papi tized megszüntetése által jövedelmeiktől elesett lelkészek javára fordíttassanak, hanem általányosan azon egyháziak részére is, tartozzanak azok bár a fő vagy alsórendű és lelkészkedő papsághoz, vagy a szerzetesekhez is, kiknek jövedelmei az arányosítás elvének elfogadása után határozandó congruát nem ütik meg". Ajavaslat hátterében a görög katolikus Püspöki Kar már korábban említett viszonylagos szegénysége állhat. Bémer püspök pedig a főpapságnak járó teljes kármentesítési összeget az egyházi intézményekre kívánja fordítani. Azzal az indoklással, hogy a lelkészkedő papság tizedvesztésből fakadó veszteségeit az állam úgyis pótolja a XIII. tc.-ben vállalt kötelezettsége alapján. Azaz, ő nem úgy értelmezte a klérus vállalásait, mintha ezzel az úrbéri kártalanítás ellenszolgáltatásaként felmentené az államot a vállalt feladatai alól. A kárpótlás módjával, azaz azzal, hogy az kibocsátandó államkötelezvények útján történjék - egyedül Nádasdy foglalkozik külön. Amit ír, erősen ellentmondó. Egyfelől azt hangsúlyozza, hogy megbízik ezekben a papírokban, másfelől viszont soraiból kitűnik, „bizalma" eléggé bizonytalan, hiszen e kötelezvények értéke ingadozhat, „sőt a Status nagyobb megrázkódtatása által meg is bukhatnak". S mivel a „kétes jövőbe" nem láthatunk, az egész magyar egyház jövője nem épülhet ilyen ingatag alapra. Ajól érezhető bizalmatlanságot azután azzal mélyíti, hogy a jelen körülmények között még „a pengő érczbeli tőkék értéke sincs biztonságban". Sőt azt is figyelmen kívül hagyja, hogy a törvényhozás kamat-kiegészítéssel biztosítani kívánta a kármentesítés értékállóságát. Az úrbéri kármentesítés elnyeréséért az egyházi javak általános és kötelező érvényű arányosítását várta el a világi hatalom. Ez mint javaslat már korábban Eötvös minisztertől is elhangzott, de éltkor még inkább csak ajánlásként.3 9 Az arányosítás szükségessége, illetve elfogadhatósága a vélemények alapján eléggé megosztja a felső klérust. Van, aki csak az arányosítás módjával kapcsolatban vet fel aggályokat. A legjellemzőbb problémák közül az első, hogy „az élő beneficátusok 39 Lásd korábban
