Századok – 1998
Közlemények - Sarnyai Csaba Máté: Úrbéri kárpótlás és/vagy arányosítás. A szekularizációs törekvések püspökkari értékelése 1848 végén II/397
ÚRBÉRI KÁRPÓTLÁS ÉS /VAGY ARÁNYOSÍTÁS 399 egyháznak mint a hívők magán jeUegű, az államtól független kultuszközösségének" klasszikus liberális gondolatával. Ennek megértéséhez segít egy 1871-es Kossuth viszszaemlékezés. A teljes vallási egyenlőség megvalósításához az utolsó rendi ország -gyűlésen két lehetőség kínálkozott. Az állam vagy egyik egyháznak sem ad semmit, vagy minden vallásfelekezet vallási és iskolai szükségleteit biztosítja, helyesebb az első alternatíva", úja Kossuth, követvén a liberális elvi álláspontot. Am mindjárt hozzáteszi: ,Meg voltunk róla győződve, hogyha a vallásfelekezetek közti egyenlőségnek ezt a módját hozzuk akkor indítványba, oly megkérlelhetetlen harczot és háborút idézhettünk volna elé, s oly hatalmas segéderőt kergettünk volna a hazánk szabadsága bécsi ellenségeinek karjai közé, hogy az egész átalakulási munka veszélyeztetve lett volna. Nem mertük tenni."5 A törvénybeli elv kimondása tehát gyakorlati okokból nem volt ugyan elkerülhető, de eszmei szempontból már akkor is következetlenségként értelmezték. A megoldás módja azonban kezdettől problémákat okozott. A lakosság jó része ugyanis az 1848. évi XIII. tc. 1. §-ra6 hivatkozva az általa megszüntetett terheken kívül minden más egyházi és iskolai adó további fizetését is megtagadta, vagy csak csökkentve járult hozzá ezekhez a költségekhez. Ezzel kapcsolatban a Püspöki Kar 1848. jiilius 19-i dátummal felterjesztést intézett a miniszterhez. Ebben egyfelől arra kérte Eötvöst, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel szorítsa rá a híveket a megmaradt egyházi adók beszolgáltatására, másrészt pedig segélyek kiutalását indítványozta addig is, amíg az egyházi tized megszüntetését kimondó törvénycikk 2. §-ában7 jelzett, a jövő országgyűlésig a minisztérium által kidolgozandó törvényjavaslatban foglalt kármentesítésre sor nem kerül. Itt fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy az említett törvénycikk nem említ kármentesítést, csak a „kisebb rendű bármely felekezetű papság illő ellátását", azaz congruát, hiszen a tizedről a jelenlévő egyházfők 1848. március 18-án minden ellenszolgáltatás nélkül mondtak le.8 Ez a „csúsztatás" nem tekinthető véletlennek. Erre a később elemzendő források kapcsán még visszatérünk. Válaszában a minisztérium felhívta a főpásztorok figyelmét az általa kibocsátott 1848. július 20-i rendeletre. E-szerint, amíg törvény nem készül az egyházi személyek ellátásáról, minden egyházközségnek magának kell gondoskodnia, méghozzá a korábbi mértékben. Ha a község vonakodik ennek eleget tenni, a hatóságoknak kötelessége azt behajtani. A Püspöki Kar kar által kért papi segélyek kapcsán a miniszter sajnálattal közölte, hogy ennek egyetlen lehetséges forrása, a vallásalap, teljesen kimerült. Eötvös már ebben az iratban kérte a püspököket, hogy — egyházi jövedelmeiknek esetleges arányosítása által — ők maguk is törekedjenek a szükséges források biztosítására.9 5 Kossuth Lajos iratai. Sajtó alá rendezte Kossuth Ferenc. Bp. 1900 VIII. 339 skk. fl „A papi tized, akár természetben, akár a természetbeni kiszolgáltatás helyett készpénzben teljesíttetett, és pedig akár közvetlenül, az egyházi rendnek, akár haszonbérlőknek fizettetett, akár örökös szerződés mellett, akár királyi adomány által szereztetett, ezennel örökre megszüntetik." Ld.: l-es lábjegyzet 46. 1. ' Ld.: e tanulmány l-es számú lábjegyzetét. 8 A témáról részletesebben Varga János: A jobbágyfelszabadítás 1848-ban Bp. 1971. 154-164. 9 Magyar Országos Levéltár (a továbbiakban MOL) Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium iratai (VKM) 1848/49 (H) Katolikus Egyházi Osztály Iratai (56) 171. kútfő (k) 1; 2. tétel (t)
