Századok – 1998
Tanulmányok - Hermann Róbert: A Drávától Schwechatig. Az 1848 őszi hadiesemények a Dunántúlon és a Felvidéken. 1848 szeptember – november. Jellacic horvátországi csapatainak támadásától Simunich kiszorításáig II/327
344 HERMANN ROBERT zászlóaljjal a lovasberényi úton megpróbált a magyarok hátába kerülni. Egy hirtelen odairányított üteg és két század lovasság azonban visszaűzte őket.6 0 Közben azonban különös dolog történt. Alighogy Kempen hadosztályának támadása megindult, polgári ruhában megjelent nála Szapáry Antal gróf, s arra hivatkozva, hogy az ellenségeskedések rövidesen befejeződnek, felszólította a további küzdelem beszüntetésére. Kempen erre hajlandónak mutatkozott, annál is inkább, mert csapatai nem várt módon erős magyar ellenállásba ütköztek. Kempen el is rendelte a küzdelem ideiglenes beszüntetését, s Ivánka Imre őrnagy is a fehér zászlót lengető horvátokhoz lovagolt. Ekkor történt, hogy a magyar centrumból áthozott üteg tüzet nyitott az egyik bekerítő horvát zászlóaljra. Erre a horvátok foglyul ejtették Ivánkát. A bánhoz vezették, s csak szeptember 30-án engedték szabadon. О vitte Jellacic üzenetét a magyar fővezérhez, amelyben a bán háromnapos fegyverszünetet javasolt. Szapáry, úgy tűnik, saját elhatározásából cselekedett. Amikor szeptember 29-én a horvát csapatok megjelentek a magyar állások előtt, nyilvánvalóvá vált számára: Batthyány kísérlete a bán megállítására nem sikerült. Talán ez adta az ötletet fellépéséhez. Szapáry blöffölt, ám a blöffot az az aggodalom magyarázta, hogy akárcsak Batthyány, ő sem igen bízott abban, hogy a magyar hadsereg ellen tud állni a bán támadásának. A centrumban még rosszabbul alakult a támadók helyzete. A bán három zászlóaljjal és a lovasság egy részével kísérelte meg az előnyomulást. A magyar csatárokat sikeresen vissza is szorította, de aztán a támadókra olyan tüzérségi tűz zúdult a magyar ütegekből, hogy kishíján Jellacic is otthagyta a fogát. Egy segédtisztjét közvetlenül mellette találta el egy ágyúgolyó. Egy népfölkelő zászlóalja futni kezdett, s a csapatokat csak hátrébb, Pákozdon lehetett rendezni. Itt egy népfölkelő zászlóalja feltört egy birkahodályt, s a kitóduló állatokra kezdett vadászni. A kaotikus epizódnak több sebesültje és halottja volt. Közben Jellacic semmilyen hírt nem kapott a Kempennél történtekről, s tökéletes bizonytalanságban volt saját balszárnya helyzetéről. A Hartlieb-hadosztályról sem tudott semmit. Lefújta a támadást, s csupán ezután értesült a sajátos fegyverszüneti ajánlatról. Késő délután érkeztek meg a Hartlieb-hadosztály első zászlóaljai, de a bán ekkor már nem gondolt az ütközet felújítására. A másik oldalon nagy volt az öröm, de az aggodalom is. A siker ellenére ugyanis továbbra is attól lehetett tartani, hogy a bán átkarolja és elvágja Budapesttől a magyar sereget. Mivel a fővárosba vezető utakat csak Martonvásárnál lehetett fedezni, az esti órákban a magyar fővezérség elrendelte a visszavonulást. Ám a visszavonulás a • lehető legszerencsétlenebb módon történt, a sötétben az alakulatok összekeveredtek, egymásra lőttek, s a Martonvásárra megérkező csapatok mindenre hasonlítottak, csak győztes seregre nem. így aztán a fővezér és a kormánybiztosok is örömmel fogadták Jellacic fegyverszüneti ajánlatát. Ez ugyanis időt jelentett a sereg rendezésére. A szeptember 30-án megkötött egyezmény a szeptember 29-én elfoglalt állások vonalát jelölte meg demarkációs vonalként, s megtiltotta az ezeken túlra irányuló csapatmozgásokat. 60 A csatára ld. Hermann: A drávai hadtest 189-195., Neustaedter П. 106-112. o. Hauptmann I. 88-96., Hauptmann П. 27-38., 222-224., 325-328., Zámbelly Lajos 177-178. Varga János 125-143., Urbán: Pákozd 162-180., Jenei: Pákozd, Spira: Jellacic regéi.
