Századok – 1998
Tanulmányok - Hermann Róbert: A Drávától Schwechatig. Az 1848 őszi hadiesemények a Dunántúlon és a Felvidéken. 1848 szeptember – november. Jellacic horvátországi csapatainak támadásától Simunich kiszorításáig II/327
A DRÁVÁTÓL SCHWECHATIG 345 Miért kért a bán fegyverszünetet? Hiszen szeptember 30-án már ismert volt előtte, hogy a magyar hadsereg visszavonult Martonvásár felé? Segédtisztjeinek naplóiból tudjuk, hogy ekkor vált nyilvánvalóvá előtte: serege lassan felmorzsolódik, ha nem hagyja el rövid időn belül Székesfehérvár környékét. Pest felé nem mehetett, maradt tehát a győri irány. Magához akarta vonni a Dunántúlon és a Felvidéken állomásozó nem magyar nemzetiségű es. kir. alakulatokat, s helyre kívánta állítani az összeköttetést Béccsel. Ezért döntött úgy, hogy október 1-én elhagyja korábbi állásait, s seregével megindul északnyugati irányba. Abban reménykedett, hogy a Dunántúlon és a Felvidéken lévő cs. kir. csapatok csatlakoztatása, illetve a Bécsből remélt erősítések révén serege a következő támadást a siker reményében teheti.61 A két fél összesen kb. 46 000 embert és 76 löveget sorakoztatott fel a csatamezőn. A veszteségek ehhez képest meglehetősen csekélyek voltak. A magyar fél 7 halottat, 37 sebesültet és 5 lovat veszített. Móga altábornagy Jellacic veszteségét kb. 100 főre becsülte. Valójában a horvátok összesen 49 halottat és sebesültet veszítettek. Jellacic úgy vélte, a magyarok ennek a többszörösét veszítették. A magyar veszteség az este elrendelt visszavonulás során újabb halottakkal és sebesültekkel gyarapodott. Az egyik sorezredi zászlóalj ugyanis ellenségnek nézett egy később érkező honvédzászlóaljat, s a két alakulat egymásra lőtt. Az áldozatul esettek pontos számát nem ismerjük, de aligha tévedünk, ha azt állítjuk, hogy velük együtt a magyar veszteség nagyjából megegyezhetett a horváttal. Ki nyerte meg a csatát? A kérdés már csak azért is jogosult, mert mint az eddig elmondottakból is kitűnik, Pákozd korántsem volt az a nagy győzelem, aminek a korábbi ünneplések láttatni szerették volna. A kérdés eldöntéséhez a két fél szándékait kell tisztáznunk. A magyar hadsereg meg akarta állítani a horvát előnyomulást, s e célját lényegében el is érte. Ezen az sem változtat, hogy a csatát követően visszavonult Martonvásárig, hiszen a fegyverszünettel a horvát sereg lemondott az újabb támadásról. Jellacic célja a magyar hadsereg legyőzése, s aztán a főváros bevétele volt. Ezt a szándékát pedig Pákozd után fel kellett adnia, s a fegyverszünettel lényegében elismerte kudarcát. Megszegte-e Jellacic a fegyverszünetet? Véleményünk szerint nem. A fegyverszünet szövege ugyanis nem tiltotta meg a demarkációs vonalak mögötti mozgásokat. Jellacic elvonulásával sorsára hagyta mellékoszlopát. Szeptember 30-án még arra utasította Karl Roth vezérőrnagyot, hogy Székesfehérváron és Móron át kövesse a főerőket. Azonban október 1-én a városi lakosság lefegyverezte a bán Székesfehérvárott hátrahagyott 1254 főnyi helyőrségét, s ezzel az utolsó vékony szál is megszakadt a horvát fősereg és Roth között. A magyar sereg csak október 3-án követte a bán seregét, meglehetősen óvatosan. Az óvatosság egyik magyarázata az, hogy a beérkezett erősítések ellenére a magyar sereg még mindig jelentősen gyengébb volt a bánénál. Másrészt Mógának fedeznie kellett az észak-dunántúli, a fővárosba vezető utakat, úgy, hogy közben dandárai között fenntartsa az összeköttetést. 61 A visszavonulásra ld. Vendrei 56. k. 73-76., Zámbelly Lajos 178-179., A fegyverszüneti egyezményt ld. 60. IR. 271-272., Görgey - Katona 197-198. A csata után történtekre általában ld. Varga János 143-154. Jenei: Pákozd 21-24., Hauptmann I. 88-103., Hauptmann П. 225-228., 328-329.
