Századok – 1998
Tanulmányok - Koszta László: A pozsegai káptalan hiteleshelyi tevékenysége 1353-ig. A közhitelű oklevéladás kezdete I/3
24 KOSZTA LÁSZLÓ A külső munkában (határjárások, iktatások, vizsgálatok, idézések) résztvevők körét pontosabban lehet megállapítani. Az okleveleknek ugyan csak egy töredéke említi a káptalan kiküldöttét,18 8 leginkább a felek elmondására utalnak.18 9 A részletes határfelsorolás azonban bizonyossá teszi, hogy annak írásba foglalása csupán emlékezet alapján nem volt lehetséges, nélkülözhetetlennek tűnnek ilyen esetekben a terepen készített jegyzetek. A 14. században Pozsegán is gyakorlattá vált az ország más hiteleshelyeihez hasonlóan, hogy név szerint is megemlítsék a kiküldöttet, és annak káptalani állását.19 0 A kiküdöttek által az eljárás közben készített feljegyzésekre kizárólag a mandátumokra történt határbejárás írásba foglalásánál történik utalás.191 Problémát jelentenek azonban, hogy a kiküldötteket említő oklevelekkel párhuzamosan végig a vizsgált korszakban akadnak olyan határleírások, ahol a továbbra sem említik a káptalan külső munkáját. Egyes esetekben sejthető, hogy az érdekelt felek egyike, vagy képviselőjük készítette a határleírást.19 2 A hiteleshely közreműködésének költségeit19 3 úgy csökkentették, hogy megelégedtek azzal, hogy a káptalan egy korábbi oklevélben foglalt határleírásra utaljanak vissza, vagy pedig egyenesen az alapján írják le a határokat.19 4 Előfordult, hogy a felek egy regisztrumból íratták ki birtokaik határait.19 5 A nem egyszer fárasztó és hosszadalmas külsőmunka sem vonzhatta az egyre inkább intellektuális réteggé váló kanonokokat, vagy pedig kevés volt az arra alkalmas ember Pozsegán, mert hallunk olyan esetről, amikor csak másodszori kérésre tett eleget feladatának a hiteleshely.19 6 A pozsegai káptalanban a pápai tizedjegyzék alapján a préposton kívül a 14. század első felében 12 kanonok élt.19 7 A szám a káptalan nagyságát mutatja, de a hiteleshelyi munkában való részvételt még nem jelent. A kanonokok egy része hosszabb 188 Az Árpád-korban öt alkalommal történik utalás káptalani .ember kiküldésére, de csupán egyszer szerepel név szerint a hiteleshely embere. 1250. RA 936.; 1250. RA. 927.; 1280. Sm. VI. 372-3.; 1281. Sm. VI. 398. Natus őrkanonok; 1300. Sm. VII. 405-6. • 189 1322. „Mete autem predictam terram prout retulerunt circumdantes hoc ordine distiguntur" A. II. 44.; 1330. „terrarum seu possessionum mete prout prefatus comes Naglocha retulit hoc ordine distinguntur" DL. 30621. 190 1308. „Nos... viros discretos Michaelem cantorem ecclesie nostre nominate, ас Stephanum magistros concanonicos nostros duximus" А. I. 158-9.; 1329. „unum ex nobis, Johannem custodem ecclesie nostre, concanonicum nostrum... pro testimonio duximus transmittendum" M. S. III. 153. 191 1329. „cuius scilicet possessionis Scenthbartolom vocate, prout predictus homo noster et vester nobis in scriptis reportarunt, per circuitum mete hoc ordine distinguntur" M. S. III. 153.; hasonló 1331. DL. 33578. Ezeket a jegyzeteket nem a mandátumok hátoldalára írták. Sándor országbírónak a káptalanhoz intézett parancslevelén nincs nyoma, hogy valamit is rávezettek volna. 1325. DL. 2284. 192 Tybold fia János fia Lewkus mester és testvére, Kokas mester osztályában szereplő kilenc birtok határainak részletes leírását valószínűleg Lewkus mester familiárisa, az urát a káptalan előtt is képviselő János deák munkája alapján fogalmazták az oklevélbe. 1343. Sm. XI. 79. 193 Hiteleshelyi testimonium ára 1298-as törvényben, ha saját lován megy ki, akkor naponként 24 dénár, ha pedig a felek gondoskodnak kiutazásáról, 12 dénár; Kovachich 186-7. ugyanez az 135 l-es törvényekben 2, illetve 1 garas. DRH. 137. 194 1289. DL. 86977.; 1293. Sm. VII. 152-3.; 1326. A. II. 154. 195 1351. A Valkó megyei Újlak birtokon fekvő Jakabfalva és Borchinfalva eladásánál. „Mete autem predicte prout nobis ipsi iidem in registre ostenderunt sic procedunt" Sm. XII. 19-20. 196 1308. A. I. 157-8. 197 Monumenta Vaticana históriám regni Hungáriáé illustrantia. Series I. Tomus I. Budapest 1885. (a továbbiakban: Vat/1.) 240-2., 268-9., 272-3., 282., 288., 294. és 314-5.; Mályusz E.: Egyházi társadalom a középkori Magyarországon. Budapest 1971. 117.
