Századok – 1998

Történeti irodalom - Roth Harald: Kleine Geschichte Siebenbürgens (Ism.: Tokody Gyula) I/275

276 TÖRTÉNETI IRODALOM célok szolgálatában álltak, modern nyugati felfogású, 'céloktól független' kutatás csak korlátozottan és többnyire nem magában Erdélyben folyik". (153. o.) Az új történetszemléletre, főleg pedig a szigorú objektivitásra irányuló törekvés már csak azért is figyelmet érdemel, mert elfordulást ígér nemcsak a magyar és a román historiográfia, hanem a korábbi — főleg második világháború előtti — német Südostforschung nacionalista szempontjaitól is. Az 1960-as évek elejétől a német Erdély-kutatások tulajdonképpeni centruma a Baden-Württembergben működő Siebenbürgen Institut lett, amelynek vezetője a szóban forgó könyv szerzője. írása így nemcsak a saját véleményét mutatja, hanem közvetve a mai német történetírás szemléletét is. Harald Roth — miként könyve irodalomjegyzéke tanúsítja — a nemzetközi szakirodalomból is merített. A magyar olvasó elégedetten állapíthatja meg, hogy központi helyet kapott az a németül is megjelentetett közel 800 oldalas összefoglaló, amely a magyar történészek által írt háromkötetes Erdély-történet alapján készült el, s amely a szerző szerint „mind ez idáig a legjobb német nyelven kiadott" munka ebben a témakörben. (164. o.) A politikai és ideológiai célok szolgálatának elutasítása ellenére aligha vitatható a témakör aktualitása. A társadalmi igényt feltehetően az érdeklődő egyetemi hallgatók mellett az a szélesebb körű figyelem teremti meg, amelyet a világban szétszórtan, főleg azonban magában Németországban élő erdélyi szászok és svábok, illetve leszármazottaik tanúsítanak egykori hazájuk iránt. Mintegy félmillió emberről lehet szó, az 1930-as években legalábbis ennyien éltek Erdélyben, s ez a szám napjainkra alig 25 ezerre zsugorodott. (136., 141-142., 150. o.) A témakör ezen túlmenő általános politikai, s vele összefüggő tudományos aktualitására maga a szerző hívja fel a figyelmet. Arra utal ugyanis, hogy a soknemzetiségű Erdély történelme megszívlelendő tanulságokkal szolgálhat napjaink integrálódó Európája számára. A „népek közötti megértés és tolerancia" ugyanis alapvető belső feltétele volt a történelmi Erdély létének, hiszen soknemzetiségű és sok kultúrájú térségről van szó, amely egymással rivalizáló hatalmi tömbök és egymástól eltérő kultúrák metszőpontján fekszik, így kelet-közép-, és délkelet-európai, valamint orientális hatások egyaránt érték történelme folyamán. Az amúgy is rövid, képekkel és más illusztrációs anyagokkal meg-megszakított német öszszefoglalóból a történelmi rész alig 140 oldalt tesz ki. A fennmaradó 60 oldalt a szerző Erdély földrajzi elhelyezkedésének és jellegzetességeinek vázolására, továbbá a rá vonatkozó kutatások ismertetésére, végül különböző mutatókra fordította. A szűk terjedelmet némileg ellensúlyozza a lényegre törő, kevés adatot és nevet használó tárgyalásmód, valamint a könnyen áttekinthető szerkezet. A hat legfontosabb történelmi periódus hat fejezetben követi egymást. Az ókor és a népvándorlás időszaka után az „Erdély a középkori magyar királyságban" (1526-ig), majd az „autonóm erdélyi fejedelemség" (1526-1690) c. fejezet jön. A negyedik nagyobb egységet a Habsburg-abszolutizmus 1690-1867 közötti, az ötödiket az Osztrák-Magyar Monarchia időszakának története, végül a hatodikat Erdélynek Románia részeként való bemutatása képezi. Az első elvi jellegű, a politikai és történelmi gondolkodást a 18. századtól napjainkig foglalkoztató problémakört, a dákoromán kontinuitás elméletét a szerző már a könyv első fejezetében exponálja. Nem vállalja az egyértelmű és nyílt állásfoglalást, s a vitát nem tartja sem lezártnak, sem lezárhatónak. Egyrészt mindkét oldalon vannak szerinte dogmatikus álláspontok, amelyek „lehetetlenné teszik a tudományos vitát", másrészt pedig az a politika, amely — mint mondja — ezt a 18. században a románok politikai jogaiért folyó küzdelemben „történelmi argumentumként" született teóriát a mai Erdély egyértelmű demográfiai viszonyai között is a hatalmi legitimáció céljából használja fel, akadályozza „a kérdés elfogulatlan megközelítését". (22-23. o.) A könyv utolsó fejezete nem hagy kétséget afelől, hogy itt voltaképpen a román politika elutasításáról van szó. (139 és 144-45. o.) Annak a fél évezrednek a történetéből, amelyet Erdély a középkorban a magyar királyság keretein belül töltött el, a könyv azoknak a belső feltételeknek a formálódására fordít kiemelt figyelmet, amelyek kialakították az erdélyi modellt és megvetették a későbbi állami önállóság alapjait. Különösen a határvédelemmel kapcsolatos magyar politikának, a székelyek, a szászok, valamint a románok le-, illetve betelepítésének, valamint a vajdaság, a megyék, a székek és határőrvidékek rendszerének az ismertetésére gondolunk. Az erdélyi modellt létrehozó és alkotó népekről — társadalmukról, kultúrájukról, vallásukról — megkülönböztetés nélküli, tömör áttekintést kapunk. A gazdasági fejlődés vázolása során azonban szükségszerűen központba kerül az az erős gazdasági és kulturális hatás, amelyet a szász városok