Századok – 1998

Történeti irodalom - Fennell John: A History of the Russian Church to 1448 (Ism.: Kurunczi Jenő) I/269

269 TÖRTÉNETI IRODALOM és még árnyalt kritikai attitűddel is párosul (pontosít, cáfol, tartózkodik a bizonytalan állásfoglalásoktól); ritkán lát napvilágot. Külön erénye a műnek, hogy az általános és az egyháztörténet kölcsönhatásaira Fennell komoly gondot fordít. így pl. elemzi a Bölcs Jaroszláv utáni válság kihatásait, a tényleges hatalom Északkelet-Oroszországba való áthelyeződésének okait és következményeit Jurij Dolgorukij korától. A világi és az egyházi autoritás sajátos belső és külföldi kapcsolatai, funkciói miatt a bevezető fejezetben jogosan vizsgálja külön Novgorodot. A mű fontos része a 2., 3. és a 4. fejezet, amelyek a kijevi kereszténység kezdeteiről, I. Vlagyimir és alattvalói megkeresztelkedéséről és a korai orosz egyházszervezetről szólnak. Fennell rámutat, hogy a kereszténység felvételéig (988-ig) csak az ortodoxia felé tett „tapogatózó kísérletekről" beszélhetünk, de ezek körülményeit is csak bizonyos fokig pontosíthatjuk a gyér és ellentmondásos források miatt. A bizánci és az orosz kútfők híradásaiból az tűnik ki, hogy Olga fejedelemnő megkeresztelkedéséig és azt követően már voltak — dinasztikus, katonai és kereskedelmi célokhoz is kapcsolódó — próbálkozások a görögkeleti (sőt a 960-as évek elején a római egyháztól az oroszok felé) hitvallás irányába. Fennell bátran felvet olyan kérdéseket, amelyekre a történészek eddig nem, vagy részlegesen és különbözőképp válaszoltak. így pl. Olga keresztelkedési időpontjaként 946-ot jelöli meg (a szakemberek 946 és 960 közti dátumokat említenek, leginkább 957-et) és komplex célrendszerrel motiválja. Érdekes, ahogy a szerző I. Vlagyimir fejedelem uralma elejének pogány kultuszát magyarázza. Szerinte a nagy kiterjedésű, döntően pogány birodalmat kezdetben úgy lehetett összefogni. A Vlagyimir és népe megkeresztelkedéséről szóló források ellentmondásosak és túlzásokat is tartalmaznak. II. Baszileiosz bizánci császár orosz segítséget kért a kis-ázsiai felkelés leveréséhez, Vlagyimir pedig ennek kompenzációjaként összeházasodott volna a császár nővérével, Annával, amit viszont csak keresztényként tehetett meg. Népe megtérítése szuverén fejedelmi döntés volt, aminek óriási jelentősége, hogy az ország a keresztény államok közösségébe került. Fennell sok fontos részkérdést tisztáz (pl. a Herszon ostroma körüli ellentmondások feloldása, a fejedelem és alattvalói megkeresztelkedésének helye, ideje, a térítő lelkészek száma, hogyan fogadták az oroszok az új hitet stb.). Kiemelendő, hogy az ortodoxia elterjedése hosszú, sok munkával járó folyamat volt, de a megszilárduló bázisra támaszkodhattak a későbbi uralkodók. A korai orosz egyházszervezettel kapcsolatban Fennell elemzi a metropoliták és a püspökök kinevezésének módját, viszonyrendszerüket, az egyházi jövedelmeket és hatásköröket és a szentté avatás kritériumait. Noha a metropolitákat a 451. évi ökumenikus zsinat 28. kánonja szerint választották (az óorosz állam idején csak Ilariont és Klimet iktatta méltóságába az orosz püspöki szinódus), mind a bizánci pátriárka és a császár, mind az orosz fejedelmek igyekeztek befolyásukat érvényesíteni. Az orosz egyházfők a pátriárkáktól aránylag függetlenül ténykedhettek, funkcióik közül a nem rutinjellegűeket (pl. a püspökök feletti joghatóságukat, vagy a hívek egyházi, családjogi, morális vétségeit szankcionáló, útmutató szerepüket) emelnénk ki. A kijevi állam korában 15, jelentőségében igen eltérő, nagy területű egyházmegye volt. A tized, a fejedelemtől és a földesuraktól befolyó jövedelmek (adományok, illetékek) mellett a korai orosz egyháznál nagyon fontosak a hívek családjogi vétségeiért kirótt bírságok, amit Fennell az egyházi földbirtokok korabeli relatíve „még kisebb súlyával" magyaráz. A szerző (F von Lilienfeldet követve) 148 szentet tesz 969 (Olga halála) és a 12. sz. vége közé és fő kanonizálási kritériumnak a csodatevést tartja. Megjegyezzük, hogy a fenti számot és az azon belüli összetételt a tudósok vitatják. A szerző a következő fejezetekben (5-7.) a vallásosság terjedéséről, a lelkipásztori gondoskodásról, a pogány maradványokról, a görögkeleti (közte az orosz) és latin rítusú egyházak viszonyáról szól. Jogosan állapítja meg, hogy a lelkészeknek, a templomok és a kolostorok számának növekedése a kereszténység terjedését bizonyítja. Ugyanakkor fontosnak véljük, hogy rámutat (a források miatti) számszerűsítés nehézségeire. Fennell is felveti a cönobikus kolostori élet alakulásával kapcsolatos kételyeket (lásd utalását E. Golubinszkij nézeteire) és a források egyoldalúsága miatt a kolostori földtulajdonról megformálandó kép nehézségeit. Azt valóban túlzásnak minősíthetjük, hogy a kolostorok ebben a korban indifferensek a földbirtoklás iránt. A Kirik szerzetes (és világi paptársai) kérdései Nyifont novgorodi püspökhöz c. mű jól tükrözi, milyen egyházi közösségi és magánéleti témákban kértek útbaigazítást a főpaptól. Magas pl. a pogánysággal kapcsolatos problémák aránya. Fennell szerint a régi hit északon, északnyugaton maradt fenn leginkább és nem kapcsolható össze egyértelműen a társadalmi elégedetlenséggel, viszont a kor emberének az egyházi rideg előírásokkal szemben a szabadabb régi életmódot testesítik meg. Nincs elég forrásunk, hogy regisztrálhassuk akár a pogányság korabeli csökkenését, akár növekedését (Fennell B. Ribakov 10-13. századra vonatkozó „pogány reneszánsz "-elméletét cáfolja), inkább azt mondhatjuk, hogy a pogányság és a