Századok – 1998

Kisebb cikkek - Veszprémy László: A 12. századi magyar kódexírás alakulása I/222

KISEBB CIKKEK 223 gyakorlatot követte a pályája végén megjelent összefoglaló francia nyelvű monográfiájának már Mezey László által befejezett oklevél másolat-gyűjteményének közreadásakor is. Teljes mértékben érthető, hogy Hajnal figyelme az oklevélírások felé fordult, hiszen az oklevelek nagy száma, a kancelláriai technika és gyakorlat szakszerűsödése és az üzemszerűvé válás irányába mutató fejlődése egybevágott a modern, akkor még inkább újszerűnek tekinthető szociológiai, társadalomtörténeti szempontú megközelítésének és munkamódszerének kívánalmaival. Persze más, merőben technikai oka is volt annak, hogy a kódexírások vizsgálata háttérbe szorult. Nagyon kis számban maradtak fent az első századokból, s hazai másolásuknak bizonyítása — scriptor-bejegyzések híján — lehetetlen. A kutatás figyelme inkább egy-egy kéziratra irányult, így pl. az Admonti bibliáról2 egyértelműen bebizonyosodott, hogy nem magyarországi munka. A bizonytalanságokat jól mutatja, hogy még a hazai vonatkozású bejegyzéseket tartalmazó kéziratok, így az esztergomi Énekek éneke-kommentár és az iskoláskönyv kapcsán is felmerült azok nem magyarországi másolásának lehetősége, miként Anonymus Gestája egyetlen kéziratának hazai másolása is bizonyításra szorult.3

Nem kis tudománytörténeti jelentősége volt az 1985-86-os budapesti kódexkiállításnak, amely eddig nem látott bőségben mutatta, be az Árpád-kori kéziratok ismert és. ismeretlen példányait, eredetiben vagy fényképen. Magunk is a kiállítás katalóguskötetének gyakorlatához csatlakoznánk, amely a magyar vonatkozású liturgikus, jogi, tudományos kéziratok esetében — kizáró ok híján — valószínűsíti hazai másolásukat.4

Egy-egy tévedésből idekapcsolt, esetleg csak hazai használatú kézirat vagy éppen töredék nem hamisítja meg a képet. Annál is inkább, mivel az első századokban semmiféle hazai írástartomány (Schriftprovinz) valószínűsítésére nincsen okunk s joggal feltehető, hogy Közép-Európa, ideértve a dél-német, cseh-morva területek egy részét is, hasonló jegyeket mutat fel. Ennek bizonyítása természetesen még hátra van, Hajnal István csak az oklevélírás nyugat- és közép-európai együtt mozgására tett értékes megfigyeléseket. A már említett kódexkiállítás alapján is indokoltnak tűnik a 12. század kiemelése az Arpád-korévszázadai közül. Ali. századhoz viszonyítva emlékeink száma megsokszorozódik, s ami nem kevésbé fontos, a század végétől már megfigyelhető a későkaroling könyvírás jellemzőit megőrző írástípus gótizálódása, a gót írás egyre több jegyének megjelenése írásmintáinkban. Amikor majdnem tíz éve, 1983-ban a Pray-kódex írásképével foglalkoztam, jellemző módon azt a nyugati írásfejlődéstől való lemaradás és egy relatív közép-európai konzervatív írásgyakorlat magányos hazai emlékének tekintettem.5 Az írás párhuzamait már akkor is délnémet területeken találtam meg, s voltaképpen e közös regionális hasonlóságok kifejtése — vagy legalábbis vázolása — jelen írás tárgya. Ami jórészt jellemző 12. századi kéziratainkra, az a későkaroling könyvírás továbbélése, s a gót kiforrott írás viszony-2 Kódexek a középkori Magyarországon. Szerk. Vizkelety András. Bp. 1985. (Továbbiakban Kódexek) No. 20. 3 Kódexek i. m. No. 25, 26 4 Kódexek i. ra. 5 Kódexek i. m. No. 23. és vö. a témát tárgyaló egyetemi doktori értekezésemet, hozzáférhető E-gyetemi Könyvtár Kézirattára.