Századok – 1998
Közlemények - Velich Andrea: A céhrendszer alkonya? A vezető londoni céhek a 15–16. század fordulóján I/183
198 VELICH ANDREA ugyanis elkobozhatták.8 8 Az áruk védjeggyel történő ellátása terén a bőrösök mellett elsősorban a fémek megmunkálását végző céhek, késesek, aranyművesek, réz- és ónművesek léptek előre. Az aranyművesek hetente listát készítettek az aranyáruk készítőiről, s az árukat hetente minősítették a párducfejet ábrázoló védjeggyel.89 Minden céh szabályzatában kiemelt helyet foglalt el a szakmai titoktartás, megszegése esetén bírság várt az elkövetőre, így az aranyműves Walaune mesterre is, amiért nem műhelyében, hanem az utcán, nyílt színen aranyozott.9 0 A céhek az árusítást helyhez és időhöz kötötték, a házalást pedig — néhány kivételt leszámítva — tiltották. A minőség mind fontosabb az értékesítés miatt, illetve azért is, mert a kontárokat, így a konkurenciát a selejt áruk előállítására hivatkozva tudják csak távoltartani. A rossz minőségű munkákat a kovácsok elkobozták.9 1 A számtalan selejt miatt pedig időről időre az elkobzott áruk összegyűjtésére zsákokat kellett vásárolniuk. A hímzők céhe a hibás áruk kijavíttatására, vagy elégetésére kötelezte tagjait,9 2 az aranyművesek pedig mind a selejt, mind a hamis árukat bezúzták, kádárok pedig a hordóikhoz rossz anyagot felhasználókat megbüntették.9 3 A rossz minőségű árukat számos okkal magyarázták, a ványolók például a laza tanoncrendszert, a cserzők pedig a tanonckodás nélkül megváltással felvett tagokat okolták érte.9 4 A céhek igyekeztek tagjaikat a jó minőségű áruk előállítására és árusítására kényszeríteni, ezért a serfőzőkhöz hasonlóan a munkavégzés módjának pontos előírása mellett a nyersanyagok, a készáruk és csomagolás ellenőrzésére, illetve védjegyek használatára mind nagyobb hangsúlyt fektettek.9 5 A számlakönyvekben bírságok hoszszú sora utal arra, hogy a céhek a munkaidő pontos meghatározása — a gyapjúszövők például szeptember 29. és Húshagyókedd között reggel 5 és este 8 között dolgozhattak96 — ellenére a munkaidőt mind gyakrabban túllépték, s nemcsak munkanapokon, de még az ünnepeken is dolgoztak, annak ellenére, hogy a vasárnapi munkát minden évben megtiltották. A probléma meglétére utal az a tény, hogy a Canterbury érsek már 1412-ben levélben fordult a londoni polgármesterhez, s azt kérte, hogy a londoni borbélyok vasárnapi nyitvatartását tiltsák meg, s a tilalommal dacolókat bírságolják meg, mert a „bírság bizonyára nagyobb hatással lesz mint az egyházi kiközösítés!"97 A 15. század végére azonban a profitorientált iparos és kereskedők esetében már a jelképes bírság sem akadályozhatta meg a vasárnapi munkát. Példaként George Cely kereskedő hozható fel, aki azért nem utazott vissza családjához karácsonyra, mert az angol pénz váltási aránya a kis forgalom miatt éppen karácsony és vízkereszt között volt Németalföldön a legmagasabb.9 8 Ez a középkori vallásos, ünnepeket tisztelő 88 LB. M. 299. 89 Goldsmiths' CM. fo. 24'5. 90 Goldsmiths' WA. fo. 313. 91 LB. M. 233. 92 LB. M. 306. 93 J. F. Firth: The Coopers' Company. 48. (London, 1848) A jegyzőkönyvekben számos példa található arra, hogy az aranyművesek régi aranytárgyakat újként adtak el (Prideaux. 32) 94 LB. M. 242, 252. 95 LB. M. 295. 96 Consitt. 79. 97 LB. M. 114-16. 98 The Cely Papers. 111. (ed. Camden Society, No. 169)
