Századok – 1998
Közlemények - Velich Andrea: A céhrendszer alkonya? A vezető londoni céhek a 15–16. század fordulóján I/183
184 VELICH ANDREA Egy céh városon belüli helyzetét és tekintélyét meghatározta, hogy milyen gyakran adott polgármestert. A borkereskedők Gascogne elvesztése utáni gazdasági-kereskedelmi hanyatlását az is mutatta, hogy amíg a 13-14. században leggyakrabban közülük kerültek ki városvezetők, addig a korai Tudorok alatt már egyetlen borkereskedő polgármesterről sem tudunk. Ugyanígy a füszerkereskedők relatív térvesztését illusztrálja, hogy míga 15. század derekán VI. Henrik alatt soraikból nyolc polgármester került ki, addig IV. Edward alatt már csak három, majd VII. Henrik uralkodása idején mindössze egyetlen polgármestert adtak Sir John Wyngar személyében. E pozícióvesztés részben a németalföldi textilkereskedelem bővülésével együtt a kereskedők céhének előretörése miatt következett be, a VII. Henrik uralkodása alatt szolgáló 24 londoni polgármester közül már 10 került ki a kereskedőcéh tagjai közül. A céh szempontjából mesterüknek a város főbb tisztségeire való megválasztásuk, így polgármesterré, városatyává vagy seriffé történő választása nagy jelentőséggel bírt, ezért a megválasztott városvezetőnek számos ajándékkal, adománnyal kedveskedtek, az aranyműves Johnson mester seriffé választásakor például céhe 15 fonttal támogatta.1 A seriff nemcsak a város életében töltött be fontos „rendfenntartó" szerepet, de a királyi udvar felé is fontos kapcsolattartó szerepet játszott. Amikor Sir Laurence Aylmer textilkereskedőt polgármesterré választották, a céh nagyobb bárkát bérelt, hogy beiktatásakor rangjához illő kísérettel és pompával vihessék fel a Temzén Westminsterbe.2 Hasonlóan jelentős esemény volt, amikor a céh tagját seriffé választották, ezért John Fynkell 1487-es seriffé választásakor a textilkereskedők kilenc bársonykalapos zenészt küldtek kíséretéül. Két évvel később, Isaak rőfösmester seriffé választásának alkalmából céhe 37 emberrel kísérte el beiktatására.3 Az ajándékok és egyéb juttatások az új londoni vezetőt egyben anyacéhe iránti felelősségére is emlékeztették. Amikor 1504-ben William Brown kereskedő londoni seriff lett, megkérte társait figyelmeztessék, ha „a város nevében céhére nézve hátrányos intézkedne".4 Még a szerényebb pénzügyi kerettel bíró vaskereskedők is 6 font 13 shillinget szavaztak meg Henry Hede-nek seriffé választásakor, hiszen ezzel céhük tekintélye is nőtt,5 s mivel mind a polgármester, mind a seriff céhe érdekei szerint próbált eljárni, egy éves hivatali ideje alatt az anyacéh pozíciója erősödhetett. A városi, illetve egyéb pénzügyi terhek, így a városház konyhájának építése — a kereskedők 40, a fűszeresek 20, a textilesek 30, a szabók 20, az aranyművesek 26 fonttal, a serfőzők és birkanyírók 10-10 fonttal kellett hozzájáruljanak John Percivale, szabó polgármestersége idején6 —, illetve a királyi adók és kényszerkölcsönök céhek közti elosztásakor is döntő lehetett, hogy a polgármester melyik céh, vagy érdekcsoport tagja. így az aranyműveseknek különböző években nagyságrendileg más-más összeggel kellett hozzájárulniuk VII. Henrik kölcsönéhez: amíg 1487-ben 1000 fontból 152 font 13 shillinget adtak, 1488-ban 4000 fontból 280 fontot, 1489-ben 1000 fontból 70 fontot, s 1490-ben 2000 fontból 1 Goldsmiths' Wardens Accounts, fo. 425 (Goldsmiths' Hall, London) - a továbbiakban WA. 2 Drapers' WA. fo. 58 (Drapers' Hall, London) 3 Drapers. WA. fo. 41., fo. 67. 4 L. Lyell - F. D. Watney: Acts of Court of the Mercers' Company. 264. (London, 1936) - a továbbiakban ACM. 5 Ironmongers. WA. fo. 87. (The Guildhall Library, London) 6 Repertories of the Court of Aldermen, vol. 1. fo. 181. (Corporation of the London Records Office, London) - a továbbiakban Rep.
