Századok – 1998
Közlemények - Velich Andrea: A céhrendszer alkonya? A vezető londoni céhek a 15–16. század fordulóján I/183
LONDONI CÉHEK A 15-16. SZÁZAD FORDULÓJÁN 185 140-et.7 Ezen jelentősen eltérő összegek nem a céh anyagi teherbíróképességét tükrözik — hiszen az aranyművesek számlakönyveinek tanúsága szerint 250 ingatlanbirtokukból szinte állandó jelentős bevételekre tettek szert —, hanem az aranyművesek pillanatnyi befolyását a londoni vezetésben. A kereskedők térnyerése más angol városokban is megfigyelhető, ám azokban Londonnal ellentétben jelentős mértékű szakosodás nem alakult ki, hiszen amíg Bristolban, vagy Southamptonban a kereskedő céh mindenféle termék adásvételével foglalkozott, addig a londoni kiskereskedelem nagymértékű szakosodása figyelhető meg: a kereskedők céhe ugyanis többnyire selyemmel, szaténnal, s más finom anyagokkal, luxuscikkekkel foglalkozott, míg a hétköznapibb textilek a textilkereskedők hatáskörébe tartoztak, a fűszerféleségek a fűszerkereskedők, a szalagok, tárcák és más csecsebecsék pedig a rövidárusok boltjaiban vagy puliján találtak vevőre. A kiskereskedelem ilyen mértékű szakosodása persze nem jelenti azt, hogy majd minden kereskedőcéh nagykereskedelmi szinten ne kereskedett volna egyidőben többféle termékkel, így a vámnyilvántartásokból kitűnik, hogy fűszerkereskedők éppúgy importáltak halat Angliába (bár az a behozott áruiknak ötödét sem tette ki), mint ahogyan a halkereskedésre szakosodott halkereskedők céhe. A fűszerkereskedők ugyanakkor a textilexportban is részt vettek annak ellenére, hogy az a textilkereskedők monopóliumának számított.8 A textilkereskedők — a borkereskedők monopóliumát semmibe véve — pedig bort importáltak a textilexport ellenében, míg Simon Eyre textilkereskedő 1442-ben jelentős tételű, ezer font értékű fűszert szállított Angliába.9 Ez ugyan sértette a fűszerkereskedők monopóliumait, ezért a hasonló esetek viszszaszorítására törekedtek, de a kereskedők városvezetésben és a tengerentúli kereskedelemben való összefonódása, illetve az iparoscéhek kiszorítására tett közös erőfeszítés — köztük 1503. után a szabók kereskedelmi jogainak visszavonására tett kísérletek — elsimította a kisebb ellentéteket. A Londont irányító kereskedőcéhek kapcsolataira hatással volt, hogy egyrészt a városvezetés kézbentartásában kölcsönösen érdekeltek voltak, másrészt a gazdaság és a kereskedelem fejlődésével párhuzamosan erősödött a céhek közti rivalizálás, monopóliumharc. A céhek hierarchiáját az az időről időre változó céhrangsor szabta meg, mely a céhek polgármesterválasztáskor, illetve más ünnepi alkalmakkor történő kiállási, illetve felvonulási sorrendjét állapította meg. 1485. augusztus 31-én a bosworthi csatából győztesen kikerülő új Tudor uralkodó, VII. Henrik Londonba vonulásakor a 12 londoni vezető céh rangsora a következő volt: 1. fűszerkereskedők, 2. kereskedők, 3. textilkereskedők/rőfősök, 4. halkereskedők, 5. aranyművesek, 6. szabók, 7. rövidárusok, 8. sókereskedők, 9. vaskereskedők, 10. írnokok, 11. textilfestők, 12. gyapjúnyírók.1 0 Mint a felsorolásból is kitűnik a nagy kereskedőcéhek mellett a kereskedéshez és aktív törvénykezéshez mind nélkülözhetetlenebb írástudók, azaz írnokok, illetve a pénzverés és az arany értéke miatt megkülönböztetett helyzetű aranyművesek mellett mindössze négy iparoscéhnek sikerült jelentősebb tekintélyt kivívnia, s ezek is az ország, illetve a 7 Goldsmiths. WA. fo. 279, 285, 303, 312. 8 S. Thrupp: The Grocers of London. 266. , 263. (in E. Power & F Postán: Studies in English Trade, Oxford, 1978) - a továbbiakban Thrupp. Grocers. 9 Thrupp. Grocers. 271. 10 XV. Herbert: The History of the 12 Great Livery Companies, vol. I. 102. (London, 1887) - a továbbiakban Herbert.
